Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart
Az Országház képviselőházi szárnyának árkádja felett látható.

Felállítás1905


ATTILA SISKOVITS
2011.06.16. 21:24
"I. Ulászló (lengyelül: Władysław III Warneńczyk) 1424. október 10-én született Krakkóban. Jagelló-házból származó magyar király, III. Ulászló néven pedig lengyel király. Apja II. Ulászló lengyel király, anyja II. Ulászló negyedik felesége, Holszányi Zsófia volt.
Apja azonnal lépéseket tett fia trónöröklésének biztosítása érdekében,
így Ulászlót 1438 decemberében el is ismerték felnőtt uralkodónak.
Magyarországon 1439. október 27-én meghalt Albert király, ami a nemzeti és az udvari csoportok között trónharchoz vezetett. A Habsburg-pártiak azt akarták, hogy Albert még meg sem született utódja, László kerüljön a magyar trónra, a Habsburg-ellenesek pedig úgy vélték, hogy az országot
– a fenyegető török veszély miatt – nem lehet egy csecsemőre bízni, ezért Ulászló királlyá koronázását szorgalmazták.
1440. január 1-jén a budai országgyűlés Ulászlót választotta magyar királlyá. A magyar történelemben ez volt az első alkalom, hogy a köznemességnek döntő szava volt a királyválasztásban. Ulászló királyságát feltételekhez kötötték: Ulászlónak a koronázás előtt köteleznie kellett magát arra, hogy visszaadja Magyarországnak a szepességi városokat, továbbá meg kellett ígérnie, hogy védelmezni fogja Magyarországot a töröktől, valamint feleségül veszi Erzsébet királynét is.
Ulászló május közepén érkezett Budára. 1440. július 17-én királlyá koronázták, de titokban megkoronázták V. László Albert nevű fiát is.
Az országnak tehát két koronás királya volt, ami hamarosan polgárháborúhoz vezetett.
Az V. László és I. Ulászló hívei között zajló belháború 1440-ben kezdődött,
s a gyakorlatban csak Ulászló halálával ért véget. A belháború egyetlen jelentős csatáját 1441. január elején Bátaszék mellett vívták, ahol a Hunyadi János vezette csapatok döntő győzelmet arattak Garai László serege felett. Ulászló hívei ezután kisebb ütközetekben fokozatosan visszaszorították
a Habsburg barát erőket. Mivel az elhúzódó harcok nem hoztak eredményt, a felek 1442. december 14-én békét kötöttek.
A belháborúkban szerzett érdemei elismeréseként Ulászló 1440 végén erdélyi vajdává, temesi ispánná és Nándorfehérvár főkapitányává nevezte ki Hunyadi Jánost.
1443 őszén Ulászló és Hunyadi együtt vezette azt a sikeres hadjáratot, amelyet a történetírás hosszú hadjáratnak nevez, s amelyben Szófiáig jutottak a győztes hadak. A jelentős győzelmek felébresztették a törökök elleni döntő csapás reményét. A II. Murád szultánnal 1444. június 12-én Drinápolyban kötött béke ellenére, az Ulászló és Hunyadi János vezette keresztény had 1444. szeptember 22-én támadást indított a törökök ellen.
II. Murad azonban 1444. november 10-én a várnai csatában döntő vereséget mért a támadókra. A csatában életét vesztette Ulászló király is.
Forrás: [1] http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ul%C3%A1szl%C3%B3"
Források:
http://www.doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id=377
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ul%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly



Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84856
Feltöltve
2011.05.11. 04:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/2500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.11. 04:06

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84857
Feltöltve
2011.05.11. 04:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/2000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.11. 04:07

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86211
Feltöltve
2011.06.05. 01:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.05. 01:47

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86398
Feltöltve
2011.06.06. 22:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/3200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.06. 22:00

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178082
Feltöltve
2014.09.01. 19:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.01. 19:59

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178083
Feltöltve
2014.09.01. 20:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.01. 20:01

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178084
Feltöltve
2014.09.01. 20:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.01. 20:02

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180977
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 08:23
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180978
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 08:24
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180979
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 08:24
2014
2014
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.11.16. 15:54
Megérintettem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" alkotást
14.09.25. 08:24
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" műlaphoz
14.09.25. 08:24
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" műlaphoz
14.09.25. 08:23
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" műlaphoz
14.09.01. 20:02
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" műlaphoz
14.09.01. 20:01
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" műlaphoz
14.09.01. 19:59
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" műlaphoz
14.08.27. 22:33
Az "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.16. 21:24
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: I. Ulászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.