Országház - nyugati homlokzat: I. Mária

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart
Az Országház képviselőházi szárnyának árkádja felett látható.

Felállítás1905


ATTILA SISKOVITS
2011.06.07. 19:29
"Az egyetlen Anjou - házból származó magyar királyné.
A történelem sajnos 'megfeledkezik' róla is, mivel helyette férje (Luxemburgi Zsigmond) kormányozta az országot.
Mária 1371 március 14-én született, I.(Nagy) Lajos és Kotromanics Erzsébet második gyermekeként.
Máriának még két testvére volt nővére Katalin, és húga Hedvig.
Apja halála után, 1382-ben koronázták meg, így ő lett a Magyar Királyság első női uralkodója I. Mária néven.
A tényleges hatalmat azonban anyja, a Garai Miklós nádor befolyása alatt álló, Erzsébet királyné gyakorolta.Mivel Lajosnak csak leányai születtek, ezért mindenképpen biztosítani kívánta számukra az örökösödést, amely szerint Hedvig halála után Mária lett volna az örökös.A lengyel trónt, amelynek Mária várományosa volt, húgának, Hedvignek engedte át, mivel a Lengyelországba költözést anyja elutasította.
1372-ben IV. (Luxemburgi) Károly eljegyezte Máriát fia, Zsigmond számára, viszont az anyakirályné és Garai Miklós nádor 1384-ben megegyezett VI. Károly francia királlyal Mária és Lajos orleans-i herceg házasságáról. A házasságot ugyan 1385-ben megbízottak útján meg is kötötték, de a fegyveresen Magyarországra érkező
Zsigmond támogatók segítségével, 1385. november 1-jén kikényszerítette a házasságot.
A délvidéki főurak Máriával és Zsigmonddal szemben az 1385 végén megkoronázott II. (Kis) Károlyt támogatták, aki lemondásra kényszerítette a királynőt,
és 1385. december 31-én Székesfehérvárott Demeter esztergomi érsek közreműködésével magyar királlyá koronáztatta magát. Pár hónap múlva azonban Erzsébet királyné és Garai Miklós összeesküvést szőttek, aminek eredményeként sikerült Károlyt megöletniük. Ezután Mária visszakapta a trónját. Az Anjou párt azonban Károly kiskorú fiát, Lászlót nyilvánította királlyá és felkelést szervezett a délvidéken.
Erzsébet és Mária a zendülést személyes megjelenésükkel akarták csillapítani. 1386. július 25-én Horváti János katonái rajtaütöttek a királynék csapatán és a hősiesen küzdő Forgách Balázs és Garai Miklós megölése után a királynékat az Adriai-tenger partján álló Novigrad várába vitték. Horváti János az anyakirálynét 1387. január 16. körül a fiatal magyar királynő szeme láttára megfojtatta.
Míg Mária börtönben raboskodott 1387. március 31-én Zsigmondot mint I. Mária király férjét magyar királlyá koronázták. A királynak a magyar és horvát urak, valamint a velencei flotta segítségével 1387. június 4-én sikerült kiszabadítani Máriát.
I. Zsigmond és I. Mária formálisan társuralkodók voltak ,a hatalom azonban néhány év után fokozatosan Zsigmond kezébe csúszott át. Élete utolsó éveiben I. Mária király már csak olyan szerepet töltött be a magyar politikában, mint általában a királyok feleségei szoktak. Királyként az első nő a magyar trónon egész életében nagyhatalmi törekvések és kisstílű egyéni érdekek akaratlan kiszolgálója volt.
A gyermeket váró királynő a budai hegyekben lovasbalesetet szenvedett, és az esés következtében megindult szülésben 1395. május 17-én meghalt a megszületett gyermekével együtt. Váradon temették el.
24 éves volt."
Forrás: http://aisling.blog.hu/2010/01/08/maria_magyar_kiralyno
(Az Andrejka József által készített szobor: a magyar királyság hatalmi jelvényeivel fején, és kezeiben ábrázolja Máriát, az első magyar királynőt.)



Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: I. Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86562
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.06.07. 20:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.07. 20:09
2010. május

"Országház - nyugati homlokzat: I. Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335047
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2018.12.11. 21:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.11. 21:16
2011. május
Összesen 2 fotó

Műlap története

18.12.11. 21:16
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. Mária" műlaphoz
18.12.11. 21:08
Az "Országház - nyugati homlokzat: I. Mária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.07. 19:29
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: I. Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.