A harangok érted szólnak

Tass, Dózsa György utca 10.

Tass
Dózsa György utca 10.
Az Öregotthon ebédlőjében, a bejárattal szemben

Felállítás2011. május 14.

V. Majzik Mária (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2011.05.15. 18:04
Kedves meghívót kaptam. 50 éves a tassi Hetednapi Adventista Egyház Öregek Szeretetotthona. Ebből az alkalomból az intézmény egész napos ünnepet tartott. A délelőtti órákban az ünnepélyes Istentisztelet és a kapcsolódó program-sorozat zajlott.

Délután 2 óra körül az intézmény vezetője, Jolika köszöntötte a szép számban összegyűlt vendégeket, mielőtt 'A harangok érted szólnak' című alkotás leleplezésére sor került.

Az alkotó egyéni, rá annyira jellemző, gyengéd vonásokkal megmintázott domborműve tárult elénk.
Ahogy Jolika elmondta, egyik gondozottjuk, amikor meglátta a művet, rögtön felismerte a témát: két nővért - és megkérdezte, 'mit keres köztük az az öregasszony'?

Az alkotást Jókai Anna, Kossuth-díjas írónő mutatta be.
Bevezetőjében elmondta, véleménye szerint V. Majzik Mária a magyarországi szakrális képzőművészet egyetlen hiteles képviselője.

A művel kapcsolatban beszélt a domborművön látható összefonódó alakokról, az őket körülvevő szimbólumokról és összefüggéseikről, mert ezekben minden benne van az életről - a bölcsőtől a koporsóig.
Kiragadott részletek:
- a felfelé szálló galamb a távozó lélek szimbóluma, míg a kétoldalt ábrázolt termésekben rejlő új magok mutatják az élet folytonosságát,
- a szárny a védelem és a repülés jelképei,
- a levelek a tavaszra utalnak, ahogy sarjadnak, és az őszre, amelyek lehullanak,
- a harangok, amelyek egyaránt szólnak, ha új élet születik, vagy éppen a végső búcsúra hívnak.

Azt gondolom, sem a művet, sem a beszédet/beszédeket, sem a bensőséges légkört nem tudom igazán visszaadni. Csak gondolkodom, próbálom felidézni a szavakat. És próbálom összevetni korábbi benyomásokkal.

Kozma László V. Majzik Máriával folytatott beszélgetéséből (Hiány és teljesség - Kairosz Kiadó, 2008) idézem az alkotó szavait:

'A lelki vázlatgyűjtemény végtelen. Mintha az ember benyúlna sok-sok fiókba, ez addig fog tartani, amíg élek,. Nekem mindig lesznek tartalékaim, a fiókok mindig tele lesznek....'

Tudom, ez az alkotás az egyik legfontosabb 'fiók', vagy talán komód, vagy szekrény tartalma, mély, személyes érzések bizonyítéka.

Cím alapján hasonló

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85055
Feltöltve
2011.05.14. 21:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:19

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85057
Feltöltve
2011.05.14. 21:22
Képinfó
Alkotó a képen
(V. Majzik Mária)
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ320/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:22

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85063
Feltöltve
2011.05.14. 21:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:24

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85058
Feltöltve
2011.05.14. 21:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/20 • ISO800

85059
Feltöltve
2011.05.14. 21:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/28 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:23

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85062
Feltöltve
2011.05.14. 21:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:24

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85065
Feltöltve
2011.05.14. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:30

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85060
Feltöltve
2011.05.14. 21:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ520/100 • 1/38 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:23

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
85064
Feltöltve
2011.05.14. 21:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.14. 21:25

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
552916
Feltöltve
2024.02.09. 12:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.09. 12:28

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
552917
Feltöltve
2024.02.09. 12:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/13 • 19.7mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.09. 12:28

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
552918
Feltöltve
2024.02.09. 12:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/15 • 23.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.09. 12:28

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
552919
Feltöltve
2024.02.09. 12:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/25 • 4.8mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.09. 12:28

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
552920
Feltöltve
2024.02.09. 12:31
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/15 • 34.8mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.09. 12:31

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
552921
Feltöltve
2024.02.09. 12:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/20 • 107.6mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.09. 12:31

"A harangok érted szólnak" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Tass
Feltöltő
Azonosító
552922
Feltöltve
2024.02.09. 12:31
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/50 • 3.6mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.09. 12:31
Összesen 16 fotó

Műlap története

1 órája
3 új fotót töltöttem az "A harangok érted szólnak" műlaphoz
1 órája
4 új fotót töltöttem az "A harangok érted szólnak" műlaphoz
23.11.19. 13:25
Megérintettem az "A harangok érted szólnak" alkotást
16.11.21. 14:59
Megérintettem az "A harangok érted szólnak" alkotást
11.05.15. 18:04
Göröntsér Vera publikálta "A harangok érted szólnak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.