Láng Rudolf domborműves emléktábla

Budapest, V. kerület, Falk Miksa utca 15.

Budapest
V. kerület, Falk Miksa utca 15.
A kaputól jobbra

Felállítás2010

Göröntsér Vera
2011.05.10. 08:26
Láng Rudolf (1904 - 1991) festő, grafikus, díszlet- és jelmeztervező. Fontos a sorrend!

Az emléktábláról nyugodt, kiegyensúlyozott, de talán megfáradt szemű - érett férfi arca néz ránk. A szokásosan tömör feliratú emléktábla mögött egy ember sorsa bújik.
Életének jelentős részét töltötte jelmeztervezéssel, amiben elismerten jó,egyedi és úttörő egyéniség volt.

Fiatalon tanárai: Vaszary János és Szőnyi István. Később Firenzében tanult, 1932 óta kiállított. Aztán jött a törés, Festő, ill. grafikusi pályáját folytatta ugyan, de kiteljesült művészi életet élni csak késői éveiben tudott.
Akármilyen meglepő, minderről egy 2007. évi archív cikkben találtam érdemi információt, egy jelmezkiállítás kapcsán. A Nemzeti Színház kiállítását Schubert Éva nyitotta meg.

Családi drámák, történelmi események, változások állták útját pályájának. Rossz káder volt, rossz kritikát kapott, aminek következtében művészneve bepiszkolódott, nem állíthatott ki. Sőt - mint olvasom - elmebetegnek nyilvánították.
A megélhetés szükségszerűsége vezette a díszlet- és jelmeztervezői pályára. A Nemzeti Színházban kezdte, majd a Vígszínházba került, de hívták a Tháliába is. Az Érdemes Művész címre Kazimír Károly jelölte, a Kalevala előadásának jelmezterveiért Kekkonnen kezéből vette át a Finn Oroszlán I. osztályú rendjét.

Egykori lakóhelyén az emléktáblát Belváros-Lipótváros Önkormányzata és a Vígszínház társulata állította.

Forrás: http://www.nemzetiszinhaz.hu/lang_rudolf_jelmez_kiallitasara/
Munkásságának tömör ismertetése: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lang-rudolf

Cím alapján hasonló

"Láng Rudolf domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84249
Feltöltve
2011.05.03. 13:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.03. 13:43

"Láng Rudolf domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84250
Feltöltve
2011.05.03. 13:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.03. 13:44

"Láng Rudolf domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84251
Feltöltve
2011.05.03. 13:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO250

84252

84253
Feltöltve
2011.05.03. 13:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.03. 13:45

"Láng Rudolf domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84254
Feltöltve
2011.05.03. 13:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.03. 13:45

"Láng Rudolf domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279171
Feltöltve
2017.05.26. 15:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.26. 15:04

"Láng Rudolf domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279172
Feltöltve
2017.05.26. 15:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/550 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.26. 15:05
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.07.12. 12:02
Megérintettem a "Láng Rudolf domborműves emléktábla" alkotást
19.02.21. 17:50
Megérintettem a "Láng Rudolf domborműves emléktábla" alkotást
18.12.29. 13:27
Megérintettem a "Láng Rudolf domborműves emléktábla" alkotást
18.11.27. 16:07
Megérintettem a "Láng Rudolf domborműves emléktábla" alkotást
17.05.26. 15:05
1 új fotót töltöttem a "Láng Rudolf domborműves emléktábla" műlaphoz
17.05.26. 15:04
1 új fotót töltöttem a "Láng Rudolf domborműves emléktábla" műlaphoz
17.05.26. 10:49
Megérintettem a "Láng Rudolf domborműves emléktábla" alkotást
11.05.10. 08:26
Göröntsér Vera publikálta "Láng Rudolf domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.