A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve

Mosonmagyaróvár, Vár 2.
További képek a Fotólistában

Az egykori mosonmagyaróvári vár ma a Nyugat-Magyarországi Egyetem...Teljes szövegAz egykori mosonmagyaróvári vár ma a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékáni hivatalaként működő épülete előtt, ha háttal állunk a várnak, bal oldalra esikKevesebb szöveg

Felállítás1990

Csuhai István
2011.04.27. 23:36
Pauer Gyula az 1989-90-es rendszerváltást követően kezdett bele azoknak a köztéri műveinek a sorába, melyek a magyar történelem valamely súlyos kataklizmájának állítottak emléket. Ezek egyik első darabja volt a mosonmagyaróvári vár területén felállított, az egykori Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozataira emlékező emlékműve. Boros Géza Pauerról szóló könyvéből tudjuk, hogy a szobrászati ötlet eredetileg a 301-es parcella Csutoros Sándor térplasztikájával együtt elgondolt emlékmű-tervéhez merült fel. „Az allegorikus figura a szabadság géniusza is lehetne, de összetiporva, összeroncsolva, mintha egy feltárt sírban feküdne. A női testet szerettem volna úgy megfogalmazni, mintha fekete zászlóvá bomlana. Személyes ’56-os élményem: az utcán fekvő, megszenesedett, tankoktól széttiport halottak emléke erősen kísért ebben a látványban” - írta a műleírásban. A végső mosonmagyaróvári változat jelentősen egyszerűsödött (hiányzik mellőle Csutoros térplasztikája), maga a fekvő női test pedig alacsony bronzemelvényre került, mely kiegészült a hat áldozat (Horváth Gyula, Nagy Árpád, Pintér Gizella, Szalai István, Varga Erzsébet, Wesztergom Imre) nevét soroló táblácskával. A háromdimenziós test lapszerűségét, a 'fekete zászlóvá bomlás' folyamatát a fényképek némelyike talán a szobrászati technét is érzékeltetve képes bemutatni. - Egészen nagyszerű, az 'absztrakt' és az 'alakos' kategória közt valahol félúton helyet foglaló, rendkívüli műalkotás.
Bertha János
2023.12.07. 10:53
Nagy Árpád, - akinek neve szerepel a műlap fotóin is – a mosonmagyaróvári sortűzben 1956.október 26-án, gyomorlövés következtében halt meg húsz éves korában.[1]
Sarródon született 1936. szeptember 15-én.
Már diplomás tanítóként szeretett volna gazdász végzettséget szerezni az óvári akadémián, ezért volt részese a több száz áldozatot követelő, számára is végzetes felvonulásnak, ahol magyar zászló volt a kezében.
„Emlékszel, mikor együtt / Énekeltük a Himnusz dallamát / És mikor éltettük mind a ketten / A Hazát. / Mit kívántunk… Semmit. Csak / Független hazát. / Ezért rabolt el Téged is / Áldásul a halál…”[2]
„Énekelve sétáltak a vesztükbe Mosonmagyaróváron.”[3]
„A sortűz alatt állva maradt és azt kiáltotta a határőröknek: „Na mikor fogy el az ijesztő töltényetek?”
Ő egy teljes sorozatot kapott.[4]
Diáktársai éjszaka, a Hanság kis falvain át vitték haza , Sarródra holttestét, ott alussza örök álmát. A síremlék szerepel a Köztérképen bemutatott alkotások között.
Mariházy Bennó, a szentéletű eszterházi bencés atya temette el. (A forrás tévesen, Bednoként említi.)[5]
Források:
[1] A forradalom és szabadságharccal összefüggésben életét vesztett személyek adatai / https://www.bp18.hu/images/dokumentumok/legacy/emlekmu_aldozatok_adatbazis_20120926.pdf
[2] Dr. Nagy Miklós ünnepi beszéde: http://ovarigazdasz.hu/images/hirek/2014/20141026-28_1956_megemlekezesek/20141026_dr_nagy_miklos_beszed.pdf
[3] ]Énekelve sétáltak a vesztükbe Mosonmagyaróváron./ https://www.origo.hu/tudomany/20161025-1956-56-os-sortuzek-mosonmagyarovari-sortuz-forradalom-tortenelem.html
[4-5] Dr. Nagy Miklós ünnepi beszéde http://ovarigazdasz.hu/images/hirek/2014/20141026-28_1956_megemlekezesek/20141026_dr_nagy_miklos_beszed.pdf

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83884
Feltöltve
2011.04.27. 23:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:07

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83885
Feltöltve
2011.04.27. 23:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:09

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83886
Feltöltve
2011.04.27. 23:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:10

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83887
Feltöltve
2011.04.27. 23:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:11

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83888
Feltöltve
2011.04.27. 23:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:12

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83889
Feltöltve
2011.04.27. 23:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:13

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83890
Feltöltve
2011.04.27. 23:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:14

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83891
Feltöltve
2011.04.27. 23:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:15

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
83892
Feltöltve
2011.04.27. 23:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.04.27. 23:16

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
138793
Feltöltve
2013.05.21. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.21. 22:51

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
138794
Feltöltve
2013.05.21. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.21. 22:52

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
138795
Feltöltve
2013.05.21. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.21. 22:52

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160442
Feltöltve
2014.03.22. 19:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.22. 19:54

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160443
Feltöltve
2014.03.22. 19:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO360

160444
Feltöltve
2014.03.22. 19:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.22. 19:54

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191368
Feltöltve
2014.12.28. 17:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.28. 17:36

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
208201
Feltöltve
2015.06.07. 10:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ38/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.06.07. 10:19

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
229831
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.19. 18:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.19. 18:34
2013. augusztus

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
229832
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.19. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.19. 18:35
2013. augusztus

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
229834
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.19. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

229835
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.19. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.19. 18:35
2013. augusztus

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
342054
Feltöltve
2019.02.07. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.07. 20:07

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
547308
Feltöltve
2023.11.25. 10:10
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/195 • 3.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 23.11.25. 10:10

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
547309
Feltöltve
2023.11.25. 10:10
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/168 • 3.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 23.11.25. 10:10

"A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
547310
Feltöltve
2023.11.25. 10:10
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/183 • 3.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 23.11.25. 10:10
Összesen 25 fotó

Műlap története

23.12.07. 10:53
Az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.30. 11:01
Az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.25. 10:10
3 új fotót töltöttem az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlaphoz
19.02.07. 20:07
1 új fotót töltöttem az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlaphoz
16.01.19. 18:35

16.01.19. 18:34
1 új fotót töltöttem az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlaphoz
15.06.07. 10:19
1 új fotót töltöttem az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlaphoz
14.12.28. 17:36
1 új fotót töltöttem az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlaphoz
13.05.21. 22:52

13.05.21. 22:51
1 új fotót töltöttem az "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" műlaphoz
11.04.27. 23:36
Csuhai István publikálta "A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.