I. Lipót 1640. június 9-én született. Magyarország az ő uralkodása idején szabadult fel a másfél száz éves török hódoltság alól.
"A nagy tudású, több nyelven beszélő, rendkívül vallásos uralkodót jeles műgyűjtőként, iskolaalapítóként és zeneszerzőként is ismerték. Apja III. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király volt, fia pedig I. József.
III. Ferdinánd és Mária spanyol hercegnő gyermekeként bátyja, IV. Ferdinánd hirtelen halála következtében, 1654-ben vált trónörökössé. 1657. április 20-án lépett trónra, magyar királlyá 1657. július 27-én koronázták Pozsonyban. I. Lipót magyar király (aki egyidejűleg német-római császár és cseh király is volt) hosszú uralkodásának nagy részében a törökök és a franciák ellen vívott háborúkat, s uralkodása idején szabadult fel az ország a másfélszáz éves török hódoltság alól.
Uralkodása idején felfüggesztette a magyar rendi alkotmányt, bevezette a nyílt abszolutizmust, a vésztörvényszékek felállításával pedig hatalmas méretű protestánsüldözésbe kezdett. Nem riadt vissza attól sem, hogy törvénytelen adókat vessen ki, és birtokelkobzással végződő felségsértési pereket rendeztessen.
1678-tól gróf Thököly Imre vezetésével felkelés bontakozott ki ellene (s ez már nem az első ilyen jellegű megmozdulás volt), akinek katonai sikerei és az egyre növekvő ellenállás hatására I. Lipót 1681-ben lemondott a nyílt abszolutizmusról, és megerősítette a magyar rendek kiváltságait. Ezen túlmenően néhány helységben engedélyezte a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, megszüntette a kormányzóságot, és az országgyűlés is újra választhatott nádort.
A törökök - kihasználva a meggyengült Habsburg-uralmat - 1683-ban Bécs ellen indultak, de az ostrom Magyarország török hódoltságának összeomlásához vezetett. Koronánkat Kara Musztafa és serege elől Bécsbe, Linzbe, majd Passauba mentették, ami csak a török feletti győzelem után került vissza őrzési helyére. 1686-ban felszabadult Buda, majd a magyarországi városok és várak. I. Lipót a felszabadító háborúk utáni helyzetet kihasználva a magyar rendektől kierőszakolta, hogy ismerjék el a Habsburgok örökösödési jogát. Ezzel megszűnt a szabad királyválasztás.
1690-ben véget vetett Erdély önállóságának is, és beolvasztotta a birodalomba. Az országos méretű elkeseredés következménye az 1697. évi hegyaljai, majd az 1703. évi tiszaháti felkelés lett, amely a Rákóczi-szabadságharcba torkollott. Közben XIV. Lajos francia király és I. Lipót között kitört a spanyol örökösödési háború (1701-1713). I. Lipót kénytelen volt megosztani katonai erejét, így döntő fordulatot hozó eredményt egyik hadszíntéren sem tudott elérni. 1703-ban villám gyújtotta fel a pozsonyi vártornyot, ahol a koronázási ékszereket őrizték, Bécsbe vitték azokat, s csak a Rákóczi szabadságharc leverése után vitték vissza Pozsonyba.
I. Lipót rendkívül vallásos uralkodó volt, élete végéig a jezsuiták befolyása alatt állt. Több nyelven beszélt, egyetemet alapított Innsbruckban, Olmützben (Olomouc) és Breslauban (Wroclaw), de jeles műgyűjtő és zeneszerzőként is ismerték. 1667-ben megalapította a híressé vált spanyol lovasiskolát is. Idős korában egyre inkább ragaszkodott az általa kialakított, megmerevedett rendszerhez. A szükségszerű változtatásoknak az útjában állt, ebből ellentéte származott az úgynevezett ifjú udvarral, amelynek élén fia, I. József állt. 1705. május 5-én halt meg Bécsben, ahol a Kapucinus-kriptában temették el."
Forrás: http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjc/0/21181/1
(A szobrász, Holló Barnabás: páncélban, valamint az aranygyapjas rend bíbor köpenyével a vállán és rendjelével a mellén ábrázolta a magyar királyt.)