Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2.
További képek a Fotólistában

Hódmezővásárhely
Szőnyi utca 2.
Bethlen Gábor Református Gimnázium, Aula

Felállítás1980. október 10.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2011.04.13. 20:45
Azzal szerettem volna kezdeni, bemutatom a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban látható összes művészi alkotást, de nem így fog történni.
Első alkalommal megilletődve léptem be az épület hatalmas kapuján, hogy a gimnázium Igazgatójától engedélyt kérjek néhány szobor, dombormű fotózására és bemutatására.
Szabó Iván szobrászművész kezdeményezésére létrehozott Panteonban számos művész alkotásában lehet gyönyörködni.

Az iskola 1723-ban, református iskolaként kezdte meg működését. 1930-ban vette fel Bethlen Gábor nevét. A gimnázium 1948-ban állami irányítás alá került, majd 1994-től ismét a Református Egyházhoz tartozik, és visszavette a Bethlen Gábor Református Gimnázium nevet.

Bethlen Gábor (1580-1629) születésének 400. évfordulójához kötődően a magyar szobrászat kiemelkedő alkotója Pátzay Pál szobrászművész kapott megbízást Bethlen Gábor bronz arcképének megformálására. A feladat megvalósítását a korabeli ábrázolások elég széles köre segítette. Ezek iránymutatást adtak az arc fő építőelemeinek kialakítására. "Ugyanakkor Bethlen Gábor összetett egyénisége megkívánta a bátor hadvezér, a megfontolt diplomata és a tudományszerető, - tisztelő államférfi plasztikai karakterbeli egybeötvözését.

A feladatot Pátzay Pál sikerrel oldotta meg, nyugalom, türelem és határozottság, következetesség él a bronz nem túl részletezett, de realista megmunkálása útján a szoborban. A palástnak a váll körüli sima felülete hangsúlyt ad a nem mindennapi arcnak. A gimnázium épületének téres, ünnepélyes aulájában a természetesnél nem sokkal nagyobb fej a formálás monumentalitása, az egyéniség plasztikailag kifejezésre jutó ereje által figyelemfelhívóan, felkiáltójelként hat."
/bronz szobor 74 cm, talapzat mészkő, 110x50x25 cm/
Forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai/

Publikálás: Igazgatói engedéllyel.
További linkek
Gimnázium története: http://www.bgrg.hu/
Bethlen Gábor: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_Gábor
kectam
2019.05.20. 20:53
Az avatásra egy tudományos ülésszakon került sor, amit "Bethlen Gábor az irodalomban és a művészetben" címmel tartottak, 1980. október 10-én az iskolában.

Van egy szomorú apropója a szobornak, ez volt Pátzay Pál utolsó munkája.
Források:
Esti Hírlap, 1980. szeptember 30. - 12. oldal - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/EstiHirlap_1980_09/?pg=247&layout=s
(a link sajnos csak előfizetéssel nyitható meg)

Blogbejegyzések a műlapról
Pátzay Pál
Cedrus blogja @ 2011.02.20. 07:49
“Azt gondolom, hogy senki semmilyen módon nem érhet el többet, nagyobbat, mintha cselekedeteivel, műveivel nemzete életének, művelődésének tényezőjévé lett.” Pátzay Pál Pátzay Pál (1896-1979) szobrászművészről íródott már megemlékezés itt a Szoborlapon. Én másik oldaláról szeretnék emlékezni,...

Cedrus műlapja


Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82827
Feltöltve
2011.04.13. 19:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.13. 19:54

"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82828
Feltöltve
2011.04.13. 19:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.13. 19:54

"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82829
Feltöltve
2011.04.13. 19:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ30/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.13. 19:55

"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói

Aula egy részlete
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82830
Feltöltve
2011.04.13. 19:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ30/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.13. 19:56
Aula egy részlete

"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
525182
Feltöltve
2023.05.12. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/8 • 6.8mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.05.12. 15:45

Adalék vagy máshol

"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói

Bethlen Gábor Református Gimnázium
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82831
Feltöltve
2011.04.13. 19:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.13. 19:58
Bethlen Gábor Református Gimnázium
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.05.12. 15:45
1 új fotót töltöttem a "Bethlen Gábor" műlaphoz
21.02.11. 22:18
A "Bethlen Gábor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.20. 20:53
A "Bethlen Gábor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.11.22. 20:03
A "Bethlen Gábor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.04.13. 20:45
Cedrus publikálta "Bethlen Gábor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.