Országház - nyugati homlokzat: V. László

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart
Az Országház képviselőházi szárnya Duna felőli homlokzatának árkádjához...Teljes szövegAz Országház képviselőházi szárnya Duna felőli homlokzatának árkádjához vezető lépcsőfeljáró szélein álló két-két oszlopköteg, balról számított ...első tagjának, hármas szoborcsoportjában látható.Kevesebb szöveg

Felállítás1905

ATTILA SISKOVITS
2011.05.27. 22:54
Habsburg-házi ...V. László 1440. február 22-én (négy hónappal apja halála után) Komáromban született, ezért gyakran Utószülött (Postumus) Lászlónak is nevezik.
Apja Albert magyar, német és cseh király, anyja pedig Luxemburgi Erzsébet volt.
"Amikor László megszületett, a magyar rendek már megválasztották királynak a Lengyelországból behívott I. Ulászlót, László anyja azonban a magyar királyi koronát Bécsújhelyre vitette.
Az anyakirályné rábeszélésére Szécsi Dénes esztergomi hercegprímás – többek között Cillei Ulrik gróf, valamint Ujlaki Miklós és Garai László bánok jelenlétében – 1440. május 15-én magyar királlyá koronázta Lászlót.
I. Ulászló 1440. június 29-re Budára országgyűlést hirdetett, ahol a rendek újból királlyá koronázták őt.
Az anyakirálynő a megkoronázott gyermekkirállyal és a koronával már korábban Pozsonyba menekült, mivel a magyar főurak többsége elpártolt tőle. Fiát III. Frigyes német-római császár gondjaira bízta, ő azonban féltve osztrák főhercegi címét, a gyermekkirályt az Orth-i kastélyba záratta.
Az 1444. november 10-i várnai csata után majdnem kétéves interregnum következett (az uralkodó halála és az új uralkodó trónra lépése közötti átmeneti időszak), ugyanis nem lehetett biztosan tudni, hogy I. Ulászló valóban elesett-e, vagy esetleg túlélte a vesztes csatát. Végül az 1446. áprilisi országgyűlésen döntés született, hogy amennyiben a király május 30-ig nem tér haza, a gyermek Lászlót a magyar rendek királyuknak ismerik el. Nemsokára küldöttséget is menesztettek Frigyeshez, hogy engedje szabadon a gyermekkirályt, ő azonban ezt megtagadta. Szükségmegoldásként a magyar országgyűlés Hunyadi Jánost választotta kormányzónak, a csehek pedig Podjebrád Györgyöt tették meg régensüknek. A régens az a személy, aki a törvényes uralkodó helyett uralkodik. Erre akkor kerül sor, ha a törvény szerinti uralkodó kiskorú, beteg, vagy hosszabb ideig távol van; illetve interregnum idején.
1451 őszén Frigyes – római császárrá koronázására – magával vitte Rómába a fogoly Lászlót is. Ekkor az alsó-ausztriai rendek beleegyezésével, Einzinger Ullrich gróf biztatására, Wendell Gáspár nevelő megpróbálta megszöktetni a fogoly gyerekkirályt, de a cselszövés kitudódott, és maga a nevelő is börtönbe került.
1452. március elején a magyar és az alsó-ausztriai rendek, akikhez közben csatlakoztak a felső-ausztriai, a cseh és morvaországi rendek is, szövetségre léptek Frigyes ellen, és június 20-án, amikor Frigyes a gyermek Lászlóval Bécsújhelyre érkezett, 16 ezres osztrák és cseh haderő kerítette be. A fegyveres erő megtette hatását, hiszen a császár a 13 éves Lászlót Cillei Ulrik grófnak átadta. László ekkor – bizonyára Cillei és a környezetében lévő más főurak segítségével – november 11-re Bécsbe országgyűlést hívott össze (tehát példátlan módon, az ország határain kívül). A magyar rendek nagy számban meg is jelentek, s némi késéssel maga Hunyadi János is, akinek kormányzói tisztsége megszűnt, de Magyarország „királyi főkapitányává és a királyi jövedelmek kezelőjévé” nevezték ki. Hatalmi helyzete valójában azonban nem változott, mivel továbbra is kormányzóként járt el.
1453. szeptember 28-án az osztrák rendek – Hunyadi és Podjebrád egyetértésével – eltávolították Cillei Ulrikot László környezetéből, majd Lászlót Prágába vitték, ahol Podjebrád foglyul tartotta. Enea Silvio jegyezte fel az osztrák és magyar főurak cinikus mondását: „Mi vadásztunk, de a vad a cseheknek jutott!” (Hunyadi János, Vitéz János, Podjebrád György, két Sternberg gróf, négy Eizinger, és Plankenstein Pongrác 1453. október 27-én írásban rögzítették szövetségüket). Közben újból László király közelébe került Cillei Ulrik, így a Hunyadi Jánossal folytatott hatalmi harc újrakezdődött. Az ország főurainak közvetítésével kibékültek, majd elhatározták, hogy családi szövetségre lépnek, s összeházasítják gyerekeiket. Hunyadi János fiát, Mátyást mintegy zálogként Prágába küldte a király és Cillei mellé, Cillei pedig Erzsébet leányát Vajdahunyad várába rendelte, de a leány rövidesen meghalt.
1456. augusztus 11-én, a nándorfehérvári csata után nem sokkal meghalt Hunyadi János, Magyarország kormányzója pedig Cillei Ulrik lett. A futaki országgyűlésen Hunyadi László, Hunyadi Mátyás testvére csak azzal a feltétellel jelent meg, hogy az apja által kezelt királyi vagyonokról nem kell elszámolnia; egyben megígérte Nándorfehérvár mint királyi birtok átadását.
László 4000 fegyveressel és Cillei Ulrikkal 1456. november 8-án érkezett hajón Futakról Nándorfehérvárra. Hunyadi László és a királyt, Cilleit és még néhány urat a várba hívták, de a kíséretet alkotó fegyveresek előtt a várkapukat hirtelen bezárták. Másnap Hunyadi László Cilleit – rövid szóváltás után – karddal megölte, így a fiatal király kénytelen volt a Hunyadi fiút az ország főkapitányává kinevezni.
1457. március 16-án Hunyadi László feje a hóhér pallosától sújtva (negyedik próbálkozásra) a porba hullt. Öccse, Mátyás (a későbbi Hunyadi Mátyás király) megmenekült.
A Prágába 1457. szeptemberben megérkező királynak találkozója volt jegyesével, VII Károly francia király Madeleine nevű leányával, ám 1457. november 23-án, három napig tartó rosszullét után váratlanul meghalt. Halálával kapcsolatban okkal merült fel a mérgezés gyanúja, de az új kutatásokra alapozva feltételezhetjük, hogy fehérvérűség (leukémia) végzett vele."
Forrás: http://www.doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id=378
Aerdna
2014.10.04. 20:05
Az Országház épületében és a külső falakon elhelyezett szobrok a magyar nemzet történelmét mutatják be. A külső falakon elhelyezett alkotások a magyar történelem nagy alakjait és kísérőiket ábrázolják. A szobrok a „száraz realizmus” jegyében kerültek megformálásra.

„Steindl nemcsak a stílus tekintetében, hanem a szobrok beállításában és történeti hűségükben is egységet követelt: mind frontálisan áll, ruházatuk és fegyverzetük tudományos útbaigazítás alapján, „hiteles” formákkal készült.” Az alkotásokat huszonhárom alkotó készítette, de egyéni stílus nem fedezhető fel rajtuk. A szobrok, akárcsak az épület külső burkolata, eredetileg a puha mészkőből készültek, ezért a megrongálódott, hiányos szobrokat újrafaragják, restaurálják.

A nyugati oldalon – a főhomlokzaton – a „magyar uralkodók időrendbe állított szobrai sorakoznak” , Árpád vezér alakjával indul a szobrok sora, és II. József szobra az utolsó a sorban.

V. László szobra Hunyadi Jánostól jobbra található, a hármas szoborcsoport harmadik alkotása.
Források:
Csorba László – Sisa József: Az Országház, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1997.

Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

A szoborcsoport tagjai, balról, jobbra:
I. Ulászló - Hunyadi János - V. László.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84860
Feltöltve
2011.05.11. 04:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/640 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.11. 04:27
A szoborcsoport tagjai, balról, jobbra:
I. Ulászló - Hunyadi János - V. László.

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84862
Feltöltve
2011.05.11. 04:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/1000 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.11. 04:37

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

V. László.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86774
Feltöltve
2011.06.10. 03:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/5000 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.10. 03:38
V. László.

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86775
Feltöltve
2011.06.10. 03:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/1000 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.10. 03:44

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180972
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/500 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 08:13
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180973
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO100

180974
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:14

Aerdna 14.09.25. 08:14
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180975
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 08:15
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180976
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 08:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 08:16
2014
2014
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.11.16. 15:54
Megérintettem az "Országház - nyugati homlokzat: V. László" alkotást
14.09.26. 21:36
Az "Országház - nyugati homlokzat: V. László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.25. 08:16
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: V. László" műlaphoz
14.09.25. 08:15
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: V. László" műlaphoz
14.09.25. 08:14
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: V. László" műlaphoz
14.09.25. 08:13
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: V. László" műlaphoz
14.09.25. 08:13
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: V. László" műlaphoz
11.05.27. 22:54
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: V. László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.