Országház - nyugati homlokzat: IV. László

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart

Alternatív, helyi címek:IV. (Kun) László

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart
A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál, balról a harmadik szobor.

Felállítás1905


ATTILA SISKOVITS
2011.06.16. 21:30
"IV., Kun László (? , 1262 – ? , 1290. júl. 10.): V. István fia.
Anjou Izabellával, m. nevén Erzsébettel 1277-ben kötött házassága gyermektelen maradt. Apja halála után tízéves korában került a trónra (1272. szept. 3-án koronázták meg). Kezdetben anyja, Kun Erzsébet és kegyencei kormányoztak helyette. Az önálló tartományúri hatalommal rendelkező főurak és az egyházi nagybirtok, elsősorban a Kőszegi- és a Csák-párt harcában a kir. nemcsak a belső rend helyreállítását nem tudta elérni, hanem önálló külpolitikát sem folytathatott. A II. Ottokár cseh királlyal szemben ellenséges párt átmeneti uralma Habsburg Rudolf táborába vitte és a morvamezei, igen messzeható következményekkel járó győzelem egyik kivívójává tette. Az oligarchákkal szemben fokozottabban támaszkodott a kunokra, ennek ellensúlyozására azonban a világi és egyházi nagybirtokosok összefogtak és Fülöp fermói püspök, pápai követ követelésére a tétényi ogy.-en (1279) a kunok megtérítésére és életmódjuk megváltoztatására vonatkozólag egyezséget kötött a kunok vezéreivel. Az irreális egyezség végre nem hajtása miatt a legátus kiátkozta; a kibontakozást ~ a legátus elfogásával és időleges kun fogságba vetésével meghiúsította. 1280-ban azonban a kunokkal szemben egységes oligarchák csapatainak az élén harcolt a hódtavi csatában a neki sem engedelmeskedő kunok ellen. Később a tatárokkal keresett érintkezést, de 1285-i betörésüket a magánföldesurak serege visszaverte, ~t Ladomér érsek kiközösítette, az Abák elfogták. A kényszer hatása alatt színleg megtért az egyház hűségére, de kiszabadulása után tovább folytatta addigi életmódját. A tatárok mellett azúttal Albert osztrák hg. szövetségét kereste, remélve, hogy így a Kőszegiek hatalmát, akik a későbbi III. Andrást léptették fel vele szemben, megtörheti. A nagybirtokosok harca következtében az országban a szegénység olyan méreteket öltött, hogy “az ország lakosai a kétkerekű kocsit László kir. szekerének nevezték, mivelhogy a folytonos rablás miatt az igavonó barmok az országban megfogyatkoztak, s emberek barmok módjára taligába fogva pótolták a barmokat.” ~t végül a Borsák által felbérelt kun gyilkosok ölték meg. Csanádon temették el."

Szász Gyula szobra: jogarral és országalmával a kezében ábrázolja a királyt.
Források:
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09006/09228.htm
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly



Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
85989
Feltöltve
2011.06.01. 08:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.01. 08:12

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
85990
Feltöltve
2011.06.01. 08:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.01. 08:13

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
85991
Feltöltve
2011.06.01. 08:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.01. 08:13

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

Nyugati homlokzat -középső traktus- 26./ szobor:
IV. (KUN) LÁSZLÓ KIRÁLY.
1272. augusztus 6. tól – 1290. július 10. -ig uralkodott.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86277
Feltöltve
2011.06.06. 01:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.06. 01:54
Nyugati homlokzat -középső traktus- 26./ szobor: IV. (KUN) LÁSZLÓ KIRÁLY. 1272. auguszt...Teljes szövegNyugati homlokzat -középső traktus- 26./ szobor:
IV. (KUN) LÁSZLÓ KIRÁLY.
1272. augusztus 6. tól – 1290. július 10. -ig uralkodott.Kevesebb szöveg

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86278
Feltöltve
2011.06.06. 01:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.06. 01:54

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

A hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6db. kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel...Teljes szövegA hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6db. kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel ellátott, csúcsíves árkádsor kapott helyet.
A középső traktus árkádívei mögötti loggia fölött, gótikus, bordás keresztboltozat helyezkedik el, az ívek között és a szélső ívek indulásánál, főemeletsor felett (uralkodásuk idősorrendjében) 8 szobor
- IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László, III. Endre, (Przemysl) Vencel, (Wittelsbach) Ottó, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos figurája- látható.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101491
Feltöltve
2011.12.14. 04:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.12.14. 04:40
A hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű:...Teljes szövegA hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6db. kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel ellátott, csúcsíves árkádsor kapott helyet.
A középső traktus árkádívei mögötti loggia fölött, gótikus, bordás keresztboltozat helyezkedik el, az ívek között és a szélső ívek indulásánál, főemeletsor felett (uralkodásuk idősorrendjében) 8 szobor
- IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László, III. Endre, (Przemysl) Vencel, (Wittelsbach) Ottó, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos figurája- látható.Kevesebb szöveg

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál látható szoboralakok közül (balról) a harmadik alkotás.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87813
Feltöltve
2011.06.23. 01:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.23. 01:05
A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál látható szoboralakok közül (balról) a harmadik alkotás.

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178085
Feltöltve
2014.09.01. 20:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/140 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.01. 20:06

"Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178086
Feltöltve
2014.09.01. 20:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/140 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.01. 20:07
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.09.01. 20:07
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: IV. László" műlaphoz
14.09.01. 20:06
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: IV. László" műlaphoz
14.08.27. 22:33
Az "Országház - nyugati homlokzat: IV. László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.16. 21:30
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: IV. László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.