Vasút a mezőgazdaságban

Székesfehérvár, Béke tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Vasút a mezőgazdaságban

Székesfehérvári pályaudvar homlokzatán.

Felállítás1953

Ády
2011.03.18. 12:03
A Székesfehérvári pályaudvar régi felvételi épülete a második világháborúban megsemmisült. 1951-ben Kelemen László építész tervei alapján új épület készült szocialista realista stílusban. Az épületet gazdagon ellátták műalkotásokat, kapott domborműveket, freskókat, festett üvegablakot, pannót, stb. Ebből most a két domborművet mutatom be, ami kint, a homlokzat két oldalán található. Elsőként az 500 kilométeres mozgalom című művet mutattam be, most a Vasút az mezőgazdaságban című domborművet, ami Győri Dezső szobrászművész munkáját. A mészkő alkotás a bajárat bal oldalán áll, kb. 3 méter hosszú és 1,5 méter magas. Rajta öt alakot találunk, háttérben egy tehervagonnal. Valószínűleg ez a dombormű is kacsolódik az 500 kilométeres mozgalomhoz, ezért talán épp azt látjuk ahogy a vagont ki-, vagy épp be-pakolják a szerelvény minél gyorsabban továbbhaladása érdekében.

"Szobrok és freskók pályaudvaron
Új középítkezéseinknél gazdagon érvényesülnek a képzőművészeti elemek. A részben már elkészült, részben még épülő székesfehérvári pályaudvar korszerű, gyönyörű épületét is számos képzőművészeti alkotás fogja dekorálni.
Az új pályaudvar előcsarnokából a várótermekhez vezető lépcsőfeljárónál most építették be Pituk József és Gács György nagyméretű művészi üvegfestményét. A közeli hetekben kerül a pályaudvar város felőli homlokzatának főbejárata fölé két szép dombormű. Az egyiket Győri Dezső szobrászművész készítette és megjeleníti a vasút szerepét az iparban, a másik relief Marisa István szobrászművész alkotása és a vasút jelentőségét mutatja be a mezőgazdaságban...." [1]

Az 500 kilométer mozgalom azt jelentette, hogy 24 óra alatt legalább 500 km-t fusson a mozdony, lehetőleg hasznos teljesítményben.
Források:
[1] Magyar Nemzet, 1953. május 9. (9. évfolyam, 107. szám)
További linkek
Vasútállomás képes időutazás: http://egykor.hu/szekesfehervar/szekesfehervari-vasutallomas/1977

Ády műlapja

Kapcsolódó
Festett üvegablak
Kapcsolódó
Figurális pannók

Cím alapján hasonló

"Vasút a mezőgazdaságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
80548
Feltöltve
2011.03.18. 11:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.18. 11:20

"Vasút a mezőgazdaságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
80549
Feltöltve
2011.03.18. 11:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.18. 11:21

80550

80551
Feltöltve
2011.03.18. 11:24

Ády 11.03.18. 11:24

80552

80553
Feltöltve
2011.03.18. 11:25

Ády 11.03.18. 11:25

80554

80555

80556
Feltöltve
2011.03.18. 11:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.18. 11:26

"Vasút a mezőgazdaságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
309210
Feltöltve
2018.04.13. 22:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/5 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:12

"Vasút a mezőgazdaságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
309211
Feltöltve
2018.04.13. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/6 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:13

Archív fotók

"Vasút a mezőgazdaságban" c. alkotás fotói

Orig: UVATERV
Kép - 79738
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
203989
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.04.27. 22:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.27. 22:49
Archív felvétel

Kép - 79746
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
203990
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.04.27. 22:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.27. 22:49
Archív felvétel
Orig: UVATERV
Kép - 79746
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.02.23. 16:40
Megérintettem a "Vasút a mezőgazdaságban" alkotást
18.04.13. 22:13
1 új fotót töltöttem a "Vasút a mezőgazdaságban" műlaphoz
18.04.13. 22:12
1 új fotót töltöttem a "Vasút a mezőgazdaságban" műlaphoz
17.11.22. 18:55
Megérintettem a "Vasút a mezőgazdaságban" alkotást
17.04.24. 10:22
Megérintettem a "Vasút a mezőgazdaságban" alkotást
17.01.24. 11:09
Megérintettem a "Vasút a mezőgazdaságban" alkotást
11.03.18. 12:03
Ády publikálta "Vasút a mezőgazdaságban" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.