I. világháborús emlékmű

Nagymányok, Táncsics Mihály u. 7.

Nagymányok
Táncsics Mihály u. 7.
A templom keleti oldalán látható

Avatás1935. június 29.

Exit
2008.05.05. 19:05
Szorosan a templom oldalához simuló katona alakja felett egy emléktábla látható.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA
Göröntsér Vera
2020.12.13. 07:52
Nagymányok hősi hallottainak emlékét a templom falába épített emlékmű őrzi. A leleplezés ünnepsége "lélekemelő" volt.
A község lobogódíszbe öltözött, a község vezetése összegyűlt, illusztris vendégek érkeztek, mint a vármegye vezetője is.
A szentmisét követően kezdődött az ünnepség. A megemlékezés a község hősi halottairól szólt, akik "példát mutattak arra, hogy nyelvi, faji s vallási különbség nélkül hogyan kell szeretni a hazát. " Ezt követően történt meg az emlék leleplezése.
Elhangzott Sík Sándor egy költeménye, majd a vegyeskar énekét követően további beszédek hangzottak el. Az elhunytak itthon maradt hozzátartozói (feleségek, anyák) koszorúzták meg az emlékművet.
A tudósításban az emléket reliefnek említik. A falmélyedésben elhelyezett, a hősök nevét felsoroló tábla alatt egy katona térdel menetfelszerelésben, kezét imára kulcsolva tiszteleg az elhunyt bajtársak előtt.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnamegyeiUjsag_1935/?query=relief%20avat%C3%A1s&pg=254&layout=s

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymányok
Feltöltő
Azonosító
5109
Feltöltve
2008.05.05. 19:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.05. 19:05

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymányok
Feltöltő
Azonosító
5110

5111

5112

Összesen 4 fotó

Műlap története

20.12.13. 07:52
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.15. 08:52
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.07.10. 07:46
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.12. 13:26
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.01.07. 15:01
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.05.05. 19:05
Exit publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.