Az Igazság allegóriája


Trogir
Pijaca tér
A Pijaca (számunkra beszédes nevű) téren, az Óratorony mellett látható.

ATTILA SISKOVITS
2011.03.05. 23:23
A Szent Lőrinc dóm előtti a főtér déli oldalán találjuk a hajdani nyilvános bírósági tárgyalások színhelyét: a városi loggiát, ami a XIV. században épült. A Városi Loggiát az oklevelek 1311-ben említik először, de mai reneszánsz formája 1471-ből származik: készítői A. Alesi és N. Fiorentino építész-szobrászok voltak.
Itt ülésezett a város bírósága, itt hallgatták ki a férfiakat (a nőket a Mária-templomban, a nemesasszonyokat saját házukban) és itt hirdették ki a bíróság ítéleteit is. A tetőt (a XIX.század végén) eredeti formájában állították helyre, 6 karcsú oszlop tartja. A hat (antik) oszlop mögötti nyitott belső tér oldalfalain két dombormű található:
1./ Az 1606-ban készült nagy bírói asztal fölött a falon Niccolo Fiorentino
több mezőre osztott domborműve 1471-ből, amelyen Szent Lőrinc és Orsini Szent János alakja között, a felső sorban középen Justitia, az igazságosság
istennője látható. Szeme a pártatlanság érdekében be van kötve, kezében mérleget tart amellyel a jót és a rosszat méri. Szárnyas golyón ül, hogy gyorsabban utolérje a vétkest. A két felső sarokba két címer került, a jobboldali Trogir (Trau) városáé.
Az istennő két oldalán angyalok tartanak írást a következő szövegekkel:
'Te, királynő ...irányitod az egész világot' és 'általad a jog érvényre jut és mindenki megkapja ami az övé'.
A középső sorban, az üres képmezőben állt valaha Szt. Márk. szárnyas
oroszlánja (Velence fennhatóságának jelképeként). A II. világháború után
a partizánok szétverték. Baloldalt Orsini Szt. János látható pásztorbottal,
kezében Trau korabeli makettjével. Jobboldalt Szt. Lőrinc kezében rostélyt tart. (A vértanú szentet ezen égették meg.)
Kétoldalt egy-egy hatalmas (gazdagon díszített) gyertyatartó zárja le ezt a sort. Alúl középen: L.Landa rektor sírfelirata olvasható, balra tőle A. Cornaro
rektor címere, egy növénymintás konzol és egy másik díszítés látható.
Jobbra egy sas áll, fején koszorúval, mellén címerrel: a két szélső rész kialakítása megegyezik a másik oldaléval. A kompozíció jobb oldalát a sasig bezárólag A. Alesi készítette, a többit N. Fiorentinó.
A sarokban ajtó látható, a mögötte lévő átjáró a Szt. Borbála templomba
vezetett, ahová a bírák ítélethirdetés előtt visszavonultak imádkozni.

2./ 1950-ben az erre merőleges, oszlopokkal szemközti falon helyezték el
a világhírű horvát szobrász, Ivan Meštrović (évszázados környezetben kissé idegenül ható modern alkotását) a török elleni harcokban elesett Petar Berislavić horvát bán lovas domborművét.



Cím alapján hasonló

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

Távlati kép a reliefet óvó loggiáról, és a mellette balra elhelyezkedő Óratoronyról.
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78503
Feltöltve
2011.02.22. 02:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.22. 02:54
Távlati kép a reliefet óvó loggiáról, és a mellette balra elhelyezkedő Óratoronyról.

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

Szent Lőrinc (kezében rostéllyal). RÉSZLET.
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78608
Feltöltve
2011.02.23. 02:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 02:54
Szent Lőrinc (kezében rostéllyal). RÉSZLET.

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

Orsini Szent János (pásztorbottal és Trogir makettjével). RÉSZLET.
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78609
Feltöltve
2011.02.23. 02:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ50/10 • 1/2500 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 02:54
Orsini Szent János (pásztorbottal és Trogir makettjével). RÉSZLET.

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

Justitia ... az igazságosság istennőjének allegóriája. (RÉSZLET.)
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78610
Feltöltve
2011.02.23. 02:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 02:54
Justitia ... az igazságosság istennőjének allegóriája. (RÉSZLET.)

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

A (reliefet védő tetőszerkezetet tartó) római oszlopfő.
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78611
Feltöltve
2011.02.23. 02:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 02:55
A (reliefet védő tetőszerkezetet tartó) római oszlopfő.

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

A több részre osztott, egységes műalkotás közvetlen környezetében
(annak kihagyhatatlan tartozékaként)
a tetőszerkezetet tartó antik oszlopok.
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78616
Feltöltve
2011.02.23. 03:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/1600 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 03:06
A több részre osztott, egységes műalkotás közvetlen környezetében (annak kihagyhatatlan tar...Teljes szövegA több részre osztott, egységes műalkotás közvetlen környezetében
(annak kihagyhatatlan tartozékaként)
a tetőszerkezetet tartó antik oszlopok.Kevesebb szöveg

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

A relief külső behatások elleni védelmére szolgáló tetőszerkezet egykorú (rozetta) díszítése.
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78615
Feltöltve
2011.02.23. 03:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/60 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 03:05
A relief külső behatások elleni védelmére szolgáló tetőszerkezet egykorú (rozetta) díszítése.

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

A nagy bírói asztal (1606) fölötte a falon, a több részre osztott dombormű (1471). A sarokban ajtó látható, amely a Szent Borbála templomba vezet.
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78614
Feltöltve
2011.02.23. 03:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/160 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 03:04
A nagy bírói asztal (1606) fölötte a falon, a több részre osztott dombormű (1471). A sarokban...Teljes szövegA nagy bírói asztal (1606) fölötte a falon, a több részre osztott dombormű (1471). A sarokban ajtó látható, amely a Szent Borbála templomba vezet.Kevesebb szöveg

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

A dombormű üres középső mezejében valaha Szt. Márk (Velence védőszentjének) szárnyas oroszlánja állt. ......... (RÉSZLET.)
Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
78607
Feltöltve
2011.02.23. 02:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ50/10 • 1/800 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.23. 02:53
A dombormű üres középső mezejében valaha Szt. Márk (Velence védőszentjének) szárnyas oroszlánja állt. ......... (RÉSZLET.)

"Az Igazság allegóriája" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Trogir
Feltöltő
Azonosító
406231
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.06.15. 11:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/100 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.06.15. 11:12
2019. augusztus
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.06.15. 11:12
1 új fotót töltöttem az "Az Igazság allegóriája" műlaphoz
19.08.08. 14:39
Megérintettem az "Az Igazság allegóriája" alkotást
11.03.05. 23:23
ATTILA SISKOVITS publikálta "Az Igazság allegóriája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.