Budapest, V. kerület, Vigadó tér 2.

Budapest
V. kerület, Vigadó tér 2.
A Vigadó Dunára néző főhomlokzatán jobbról a második szobor

Felállítás1884

Csuhai István
2011.02.21. 22:10
A pesti Vigadó főhomlokzatán elhelyezkedő hat szoborról az előző feltöltésnél igyekeztem minden apróságra kiterjedően írni - http://www.kozterkep.hu/~/13968/_kymbala_budapest_strobl_alajos_1884.html , akit az épület befejezése és a szobrok elhelyezése közötti dátum különbsége, a szobrok története, a meghívásos pályázat közelebbi menete érdekel, azon a műlapon sok, ezekről szóló részletet elolvashat.

A jobbról második szobor, Mátrai Lajos György Triangulum című alkotásának legnagyobb érdekessége, hogy ez az egyetlen a hat közül, ahol maga a megjelenítendő hangszer egyáltalán nem látszik. Mégsem lehet hiányérzete annak, aki nem mulasztotta el azt az énekórát, melyen az énektanár magával hozta és megmutatta ezt az egyszerű, háromszög alakú kis fém ütőhangszert, a szobor olyannyira plasztikus. Mátrai figurájának mozdulatában, a kinyújtott bal karban, a hátrahúzott jobb kar várakozásában szinte ott az énektanár megkönnyebbült kecsessége - ez a hangszer igazán nem jelentett súlyt, és megszólaltatása sem jelentett különösebb kockázatot, sem tanár, sem diák részére.

Érdekesség még a szobrász neve: Mátrai Lajos György a harmincas éveinek elején, főként müncheni iskoláin túl jár, mikor ez a munka pályázatként felmerül előtte, és még csak 34 éves, amikor szobrát az épületen elhelyezik. (A külföldi tanulóidő hosszabb-rövidebb ideig egyébként mind a hat, a magyarországi köztéri díszítőszobrászat első nagy generációját jelentő szobrásznak osztályrészül jutott.) Ekkor még Muderlak Lajosnak hívják, s bár már tanít az Iparművészeti Iskolán (érdekes módon élete végéig fafaragást), még eltelik néhány év, mikor Mátraira magyarosítja a családja nevét. Még kiskorú fia már Mátrai Lajos néven lesz elismert szobrász a XX. század első harmadában, és hogy apjától elkülönböztesse magát, az 'ifj.' előtagot használja.

A folytatás itt következik: http://www.kozterkep.hu/~/13997/_lyra_budapest_brestyanszky_bela_1884.html

Cím alapján hasonló

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78482
Fotózva
2008. március
Feltöltve
2011.02.21. 21:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 21:28
2008. március

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78483
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2011.02.21. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ11/1 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 21:30
2008. május

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78484
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2011.02.21. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ10/1 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 21:30
2008. május

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78485
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2011.02.21. 21:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ11/1 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 21:32
2008. május

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78486
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.21. 21:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 21:33
2010. június

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79078
Feltöltve
2011.02.28. 20:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 20:57

"Triangulum" c. alkotás fotói

Teljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor sorozata (a két szélső férfiként, a középső négy női...Teljes szövegTeljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor sorozata (a két szélső férfiként, a középső négy női alakban testesül meg). Balról jobbra sorrendben: 1. Donáth Gyula - Syrinx, 2. Vasadi Ferenc - Tybia, 3. Szász Gyula - Dob
4. Brestyánszky Béla - Lyra, 5. Muderlak Lajos/id. Mátrai Lajos/Mátrai Lajos György - Triangulum, 6. Stróbl Alajos - Kymbala (Réztányér).Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78487
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2011.02.21. 21:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.21. 21:36
2008. május
Teljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor...Teljes szövegTeljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor sorozata (a két szélső férfiként, a középső négy női alakban testesül meg). Balról jobbra sorrendben: 1. Donáth Gyula - Syrinx, 2. Vasadi Ferenc - Tybia, 3. Szász Gyula - Dob
4. Brestyánszky Béla - Lyra, 5. Muderlak Lajos/id. Mátrai Lajos/Mátrai Lajos György - Triangulum, 6. Stróbl Alajos - Kymbala (Réztányér).Kevesebb szöveg

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79463
Feltöltve
2011.03.06. 02:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 02:00

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79506
Feltöltve
2011.03.06. 20:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ290/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 20:28

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215463
Feltöltve
2015.08.22. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 23:20

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215464
Feltöltve
2015.08.22. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 23:21

"Triangulum" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215465

538321
Feltöltve
2023.09.17. 08:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/200 • 28.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.17. 08:25
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.09.30. 14:29
Megérintettem a "Triangulum" alkotást
23.09.17. 08:25
1 új fotót töltöttem a "Triangulum" műlaphoz
23.09.05. 13:39
Megérintettem a "Triangulum" alkotást
22.02.13. 11:33
Megérintettem a "Triangulum" alkotást
18.07.12. 13:03
Megérintettem a "Triangulum" alkotást
16.11.11. 09:52
Megérintettem a "Triangulum" alkotást
16.03.13. 11:20
Megérintettem a "Triangulum" alkotást
15.08.22. 23:21
1 új fotót töltöttem a "Triangulum" műlaphoz
15.08.22. 23:21
1 új fotót töltöttem a "Triangulum" műlaphoz
15.08.22. 23:20
1 új fotót töltöttem a "Triangulum" műlaphoz
11.03.06. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Triangulum" műlaphoz
11.03.06. 02:00
1 új fotót töltöttem a "Triangulum" műlaphoz
11.02.21. 22:10
Csuhai István publikálta "Triangulum" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.