Mária Immaculata-szobor

Budapest, III. kerület, Templom u. 13/A.
Archív képek

Budapest
III. kerület, Templom u. 13/A.
A kántorházzal szemben, a templomkertben látható.

Avatás1788
Avatás1761

Szűcs József (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
ATTILA SISKOVITS
2011.03.03. 16:10
Békásmegyer-Ófalu katolikus temploma a Szent József nevet viseli. A templomkertben, a templomon túl, annak nyugati oldalán található a magas posztamensre helyezett XVIII. századból származó Immaculata-szobor.
Készítője nem ismert, történetéből is csak annyi, hogy az ideiglenes kántorház építésekor (1788-ban), az utca túloldalán lévő plébánia melletti telekről áthelyezték ide, mostani helyére. Az akkor még festett szobor jól képviselte a barokk stílust, a kort, amelyből származott.

Egy 1795-ből származó kánoni vizsgálat fennmaradt jegyzőkönyvében rögzítették, hogy a szobor erősen restaurálást igényelne. Feltételezhető, hogy egy ilyen restaurálás alkalmával került le róla a festék.

1992-ben a plébánia újra restauráltatta. Szűcs József szobrászművész végezte a felújítást, Mária feje köré aranyozott csillagkoszorút helyezett, ill. – ahogy én gondolom – egykor elvesztett díszét pótolta.

A Szent József-plébániatemplom történetéből: helyén 1740-ig "árkolt temetőhely" működött a pestisben elhunytak számára. A temetőt 1778-ban megszüntették,.
Az óbudai plébánia 1769-ben kapott önállóságot, de a templom építését már 1754-ben megkezdték (építész: Schaden János MiháIy). Az eredeti tervek szerinti végső formáját 1787–89-ben nyerte el. A templom berendezés tárgyait nagyobbrészt a hívek adományaiból biztosították.
Források:
http://bekasmegyer-ofalu.hu/a-telepules/muemlekek/szent-jozsef-plebaniatemplom/
http://bekasmegyer-ofalu.hu/a-telepules/muemlekek/maria-immaculata-szobor/
http://www.bekasmegyer.plebania.hu/infoindex.html

ATTILA SISKOVITS készítette a műlapot

Kapcsolódó
Feszület
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197119
Feltöltve
2015.02.27. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.27. 21:36

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197120
Feltöltve
2015.02.27. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.27. 21:37

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197121
Feltöltve
2015.02.27. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

197122
Feltöltve
2015.02.27. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/400 • ISO100

197123
Feltöltve
2015.02.27. 21:38

Göröntsér Vera 15.02.27. 21:38

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197198
Feltöltve
2015.02.28. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.28. 16:33

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197199
Feltöltve
2015.02.28. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.28. 16:33

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197200
Feltöltve
2015.02.28. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.28. 16:38

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79515
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2011.03.06. 21:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ28/10 • 1/2500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 21:01
2010. január

Archív fotók

"Mária Immaculata-szobor" c. alkotás fotói

Archív kép, amelyen jól látszik a római-dór oszlopon álló barokk stílusú Immaculata szobor.
Alkotó
Szűcs József (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224883
Forrás
Budapest Műemlékei II., szer.: Pogány Frigyes, Akadémia kiadó, Budapest 1692, 321. o.
Feltöltve
2015.11.17. 16:51
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 5s
ƒ11/5 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mirror 15.11.17. 16:51
Archív felvétel
Archív kép, amelyen jól látszik a római-dór oszlopon álló barokk stílusú Immaculata szobor.
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.11.17. 16:51
1 új fotót töltöttem a "Mária Immaculata-szobor" műlaphoz
15.02.28. 11:58
A "Mária Immaculata-szobor" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
15.02.27. 22:57
A "Mária Immaculata-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.27. 20:56
A "Mária Immaculata-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.03.06. 21:01
1 új fotót töltöttem a "Mária Immaculata-szobor" műlaphoz
11.03.03. 16:10
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Mária Immaculata-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.