Sáska László mellszobra

Érd, Budai út 4.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Dr. Sáska László mellszobra

Érd
Budai út 4.
A Magyar Földrajzi Múzeum parkjában áll.

Felállítás2005. szeptember 29.

Nem köztéri:Múzeum területe
Neszták Béla
2008.05.05. 10:05
Egyszerű talpazaton bronz, kalapos mellszobor.

Életrajza: '1890-1978) Orvos, Afrika-kutató. Nagyenyeden szeretett volna orvosi rendelőt nyitni, de tervei meghúsultak. 1933-ban feleségével együtt felkerekedtek, hogy Afrikában keressék boldogulásukat. Abesszíniában Hailé Szelasszié császár vejének orvosa lett. Abesszínia Albert Schweitzereként is emlegették, hiszen 4 millió lakosú terüelten ő volt az egyetlen orvos. 1937-ben Tanganyikában költöztek, ahol orvosi rendelőt nyitottak. Gyógyító munkássága széles körű természettudományos és gyűjtőmunkával párosult. 88 évesen hunyt el, sírja a Meru-vulkán lábánál, második hazájában domborodik.'
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_F%C3%B6ldrajzi_M%C3%BAzeum#S.C3.A1ska_L.C3.A1szl.C3.B3_.282005.29
kectam
2019.07.08. 13:12
A szoboravató beszédet dr. Papp-Váry Árpád a Magyar Földrajzi Társaság elnöke és Bakó Botond a nagyenyedi Bethlen Kollégium nyugalmazott tanára mondta,
Források:
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. - 88. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_FOLD_Fmt_14_2005/?pg=89&layout=s

Cím alapján hasonló

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
5076
Feltöltve
2008.05.05. 10:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.05. 10:05

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Egy kép a szobor avatójáról. Forrás:http://archiv.nyugatijelen.com/2005/oktober/okt.%204%20kedd/j4.html
Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
82766
Évszám
2005
Feltöltve
2011.04.13. 13:47
EXIF információk...
SONY / CYBERSHOT
ƒ38/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.04.13. 13:47
2005
Egy kép a szobor avatójáról. Forrás:http://archiv.nyugatijelen.com/2005/oktober/okt.%204%20kedd/j4.html

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
139951
Feltöltve
2013.06.04. 14:26
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.04. 14:26

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
277328
Feltöltve
2017.05.11. 15:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 15:43

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
277329
Feltöltve
2017.05.11. 15:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 15:43

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
277330
Feltöltve
2017.05.11. 15:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 15:44

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
277331
Feltöltve
2017.05.11. 15:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 15:44

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
477050
Feltöltve
2022.02.11. 10:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/30 • 5.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.11. 10:22

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
477051
Feltöltve
2022.02.11. 10:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/30 • 5.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.11. 10:22

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
477052
Feltöltve
2022.02.11. 10:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/30 • 5.9mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.11. 10:22

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
477053
Feltöltve
2022.02.11. 10:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/25 • 12.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.11. 10:22

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
477054
Feltöltve
2022.02.11. 10:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.11. 10:22

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
477055
Feltöltve
2022.02.11. 10:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.11. 10:22

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
517293
Feltöltve
2023.02.22. 10:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.22. 10:29

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
517294
Feltöltve
2023.02.22. 10:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/80 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.22. 10:29

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
517295
Feltöltve
2023.02.22. 10:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.22. 10:29

Archív fotók

"Sáska László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
332557
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_FOLD_Sk_2008_25eves/?pg=31&layout=s
Feltöltve
2018.11.22. 08:24
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

faki 18.11.22. 08:24
Archív felvétel
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.07.03. 12:59
Megérintettem a "Sáska László mellszobra" alkotást
23.02.22. 10:29
3 új fotót töltöttem a "Sáska László mellszobra" műlaphoz
23.02.14. 12:31
Megérintettem a "Sáska László mellszobra" alkotást
22.02.11. 11:47
A "Sáska László mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.02.11. 10:22
6 új fotót töltöttem a "Sáska László mellszobra" műlaphoz
22.01.31. 14:46
Megérintettem a "Sáska László mellszobra" alkotást
20.02.18. 16:29
A "Sáska László mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.08. 13:12
A Közösség megszavazta a Sáska László mellszobra műlapon várakozó szerkesztést
18.11.22. 08:24
1 új fotót töltöttem a "Sáska László mellszobra" műlaphoz
18.07.19. 11:17
Megérintettem a "Sáska László mellszobra" alkotást
17.05.11. 15:44
1 új fotót töltöttem a "Sáska László mellszobra" műlaphoz
17.05.11. 15:44
1 új fotót töltöttem a "Sáska László mellszobra" műlaphoz
17.05.11. 15:43

17.05.10. 12:35
Megérintettem a "Sáska László mellszobra" alkotást
16.12.22. 13:54
Megérintettem a "Sáska László mellszobra" alkotást
16.11.11. 11:37
Megérintettem a "Sáska László mellszobra" alkotást
15.01.14. 17:37
A "Sáska László mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.12. 22:21
A "Sáska László mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.04. 14:26
1 új fotót töltöttem a "Sáska László mellszobra" műlaphoz
11.04.13. 13:47
1 új fotót töltöttem a "Sáska László mellszobra" műlaphoz
08.05.05. 10:05
Neszták Béla publikálta "Sáska László mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.