Keszthely, Deák Ferenc u.16.

Keszthely
Deák Ferenc u.16.
A Pannon Egyetem 'A' épületének a sarkán található.

Felállítás2006


Szórád Péter
2011.02.10. 16:12
Keszthelyen 2010. október 23-án a forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott ünnepségen Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter mondott ünnepi beszédet.
A miniszter személyes élményeit is felidézte fel, ugyanis 1956 októberében a keszthelyi Vajda János Gimnázium negyedik osztályos tanulójaként élte át az akkori eseményeket. Arról beszélt, hogy már két nappal a forradalom kitörése után magyar katonák vezette tankok jelentek meg Keszthely központjában. Egyre nőtt a reménytelenségből kitörni akaró tömeg és a lelkesedés, s így vonultak végig a városon, ahol ledöntötték a Vörös Hadsereg emlékművet, és összetörték az épületeken elhelyezett vörös csillagokat. A Balatoni Múzeumból kihozták Festetics György gróf szobrát, amelyet a Fő téren a ledöntött szovjet emlékmű elé helyeztek. Saját emlékművet is állítottak, 'az elesettekért és a reményért' felavatták a 'fehér ember szobrát'.
Réthelyi Miklós a november 4-e után kezdődött megtorlásokra úgy emlékezett, hogy abból szerencsés módon kimaradtak a gimnazisták, mert az akkori mezőgazdasági akadémia oktatóit és hallgatóit érintették leginkább a letartóztatások. 'A gazdászok szenvedése váltotta meg a mi szabadságunkat', ami után évtizedekig a kádárizmus 'reménytelen szürkesége', a fagyos félelem következett - fogalmazott.
(Forrás:MTI)



Cím alapján hasonló

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77550
Feltöltve
2011.02.10. 15:55
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.10. 15:55

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77551
Feltöltve
2011.02.10. 15:57
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.10. 15:57

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77552
Feltöltve
2011.02.10. 15:59
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.10. 15:59

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77553
Feltöltve
2011.02.10. 16:04
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.10. 16:04

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77554
Feltöltve
2011.02.10. 16:05
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.10. 16:05

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77555
Feltöltve
2011.02.10. 16:07
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.10. 16:07

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
191685
Feltöltve
2015.01.01. 14:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.01. 14:50

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
191686
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2015.01.01. 14:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.01. 14:50
2011. szeptember

"56-os emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
191687
Feltöltve
2015.01.01. 14:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.01. 14:51
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.01.01. 15:27
A "56-os emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.01. 14:51
1 új fotót töltöttem a "56-os emléktábla" műlaphoz
15.01.01. 14:50
1 új fotót töltöttem a "56-os emléktábla" műlaphoz
15.01.01. 14:50
1 új fotót töltöttem a "56-os emléktábla" műlaphoz
11.02.10. 16:12
Szórád Péter publikálta "56-os emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.