Budapest, VIII. kerület, Dologház utca 1.

Budapest
VIII. kerület, Dologház utca 1.
A cím alatti tűzoltó parancsnokság épületén.

Felállítás1989


ocsovai andrás
2011.02.01. 15:50
Ez a dombormű a tűzoltók adakozásából készült és egy 'érmés' művész alkotta.

gróf Széchenyi Ödön György István Károly, született Pozsonyban, 1839. december 14.-én. (Apja: gróf Széchenyi István.)
Hajóstiszt.

1863-ban tervei szerint megalakult a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egylet.
1864. október 16-án a Pesti Sakk-kör első elnöke.
1867-ben Folmann Alajos társaságában a Hableány nevű gőzhajón viziúton kelt át Európán. A Duna, Majna, Rajna, Márna és Szajna folyókon keresztül érkeztek meg Párizsba a Világkiállításra. III. Napóleon császár a Becsületrendet adományozta Széchenyinek ezért a vállalkozásért.
1867-ben részt vett a későbbi MÁVAG gyár alapjául szolgáló Magyar Svájci Gépgyár Rt. alapításában.
1868-ban az Újpesti Hajógyár alapításában.
1869-ben javasolta a hivatásos városi tűzoltóság felállítását.
1870-től mindkét egyesület parancsnoka.
1874-ben – 'magyar mintára' – létre hozza a török tűzoltóságot.

A Budapesti Fogaskerekű Vasút az ő ötlete nyomán valósult meg.
A gróf gondolataihoz, munkájához, nevéhez kapcsolódik:
a Budavári sikló,
a Magyar Kereskedelmi és Iparegylet,
az Első Magyar Utazási Társaság,
a Budapesti Hajósegylet,
a Magyar Kertészeti Társulat,

Első keresztényként vált a pasa cím viselőjévé.
Isztambulban a Tűzoltó Múzeum ma is Széchenyi Ödön nevét viseli.
Feriköyben, a temetőben sírkövét szabadon megtekinthetik a látogatók. Sírját a török tűzoltószervezet tagjai rendszeresen felkeresik és gondozzák.

Az alkotóról:

A művésznek a Tűzoltó Múzeumban látható, szintén Széchenyi Ödönről készült alkotása:
http://www.szlavics.hu/iszl/hu/temakorok/portreszobrok/szechenyi-odon-vorosrez-lemez-62-cm-1987.html?d=4

A művész más munkáiról, egy kiállítása kapcsán:
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=8795



Cím alapján hasonló

"Széchenyi Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76441
Feltöltve
2011.01.26. 13:03
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ320/100 • 1/820 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.01.26. 13:03

"Széchenyi Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76492
Feltöltve
2011.01.27. 10:57
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ480/100 • 1/274 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.01.27. 10:57

"Széchenyi Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76494
Feltöltve
2011.01.27. 11:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.01.27. 11:04

"Széchenyi Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76493
Feltöltve
2011.01.27. 10:57
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ430/100 • 1/585 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.01.27. 10:57

"Széchenyi Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
244962
Feltöltve
2016.07.03. 19:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.07.03. 19:05

"Széchenyi Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
244963
Feltöltve
2016.07.03. 19:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.07.03. 19:06

"Széchenyi Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
244964
Feltöltve
2016.07.03. 19:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.07.03. 19:08
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.03.28. 15:47
Megérintettem a "Széchenyi Ödön" alkotást
16.07.03. 19:08
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi Ödön" műlaphoz
16.07.03. 19:06
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi Ödön" műlaphoz
16.07.03. 19:05
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi Ödön" műlaphoz
11.02.01. 15:50
ocsovai andrás publikálta "Széchenyi Ödön" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.