Bükkábrány címere

Bükkábrány, Vöröshadsereg utca 32.

Bükkábrány
Vöröshadsereg utca 32.
A Polgármesteri Hivatal falán

Felállítás1993

Kiss Katalin
2011.01.03. 12:01
A Mátrai Erőmű Zrt. hazai alapanyagból, lignitből termel villamos energiát. A társaság két külszíni bányája Visontán és Bükkábrányban található.

Bükkábrányi mocsári ciprusokról: http://hvg.hu/Tudomany/20070815_miskolc_mocsari_ciprus_bukkabrany

A település címere:
A csücskös talpú pajzsban egyfejű sas, karmai közt kard és kalászok, kifejezi, hogy a lakosság egykor a mezőgazdasági munka mellett katonákkal szolgált a diósgyőri várispánságnak.
A kard - a harc, a hatalom, a bátorság, az erő és igazságosság magtestesítője - emléket állít az egykori hősöknek.
A búzakalász, mely a mezőgazdaságot hivatott jelezni - learatásával és újbóli elvetésével - a körforgást, a folyamatosságot, az örökkévalóságot jelenti.
A csillag a címertanban a dicsőség és szerencse jelképe.
Bükkábrány címerében, kettőssége folytán, a valamikori két településre - Alsóábrányra és Felsőábrányra - utal, melyek 1949-ben egyesültek.
A község valamikori rangját, mezővárosi mivoltját tükrözi a címer fölé helyezett háromágú nyitott korona.
A címertartó oroszlánok a megyei hovatartozásra is utalnak, mert az oroszlán Borsod vármegye címerállata is.

A településnek 1993 óta ez a címere.

Forrás: Bükkábrány Polgármesteri Hivatalának irata
További linkek
Bükkábrány: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BCkk%C3%A1br%C3%A1ny

Bükkábrányi lignitbányászat: http://www.mert.hu/hu/banyaszat

Kiss Katalin műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Bükkábrány címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkábrány
Feltöltő
Azonosító
74709
Feltöltve
2011.01.02. 20:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ44/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.01.02. 20:22

"Bükkábrány címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkábrány
Feltöltő
Azonosító
74710
Feltöltve
2011.01.02. 20:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.01.02. 20:23

"Bükkábrány címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkábrány
Feltöltő
Azonosító
74711
Feltöltve
2011.01.02. 20:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

74712
Feltöltve
2011.01.02. 20:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.01.02. 20:24

"Bükkábrány címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkábrány
Feltöltő
Azonosító
74713

74714

74715
Feltöltve
2011.01.02. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.01.02. 20:25

"Bükkábrány címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkábrány
Feltöltő
Azonosító
74716
Feltöltve
2011.01.02. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.01.02. 20:25

"Bükkábrány címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkábrány
Feltöltő
Azonosító
74717
Feltöltve
2011.01.02. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.01.02. 20:26

"Bükkábrány címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkábrány
Feltöltő
Azonosító
460848
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.10.01. 09:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/90 • 10.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.01. 09:37
2013. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.04.24. 15:33
A "Bükkábrány címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.10.01. 09:37
1 új fotót töltöttem a "Bükkábrány címere" műlaphoz
11.01.03. 12:01
Kiss Katalin publikálta "Bükkábrány címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.