Oslo, Madserud Allé 68
Archív képek

Oslo
Madserud Allé 68
Vigeland szoborpark

Felállítás1943

Dr. Pinczés Sándor
2011.01.31. 00:16
Norvégia - Oslo – 1984.
Elég régen volt. Öt napot töltöttem Norvégiában, főképp Oslóban egy átruccanással Kristiansandba.

Akkoriban diáztam, kevesebb képet készítettem, mint a digitális korban, aminek akkor még híre sem volt, de azért éppen eleget.

Most karácsonyra megleptem magamat egy diascannerrel, ami fölöttébb kellemes eszköz diák digitalizálására. Most ott tartok, hogy dolgozgatok a rendszerrel.
Már annyiszor írtam, ill. szabadkoztam, hogy a SzoborLap-os létem előtt is volt élet(em) ez főképp arra vonatkozott, hogy sokáig olyan anyagból dolgoztam, ami nem konkrétan azért készült, hogy műlap legyen belőle – tekintve, hogy nem is volt kapcsolat.
Senkit nem akarok elriasztani, hogy most egy olyan korszak következik, ami „beszkennelt” képekből áll, de bizonyos dolgoknak nem lehet ellenállni. Egyrészt a hírérték miatt, másrészt az élmény miatt. Itt zárójelbe megígérem, nem akarok minden 'egyképes szobrot' föltenni, a mostani nem is az.

Szóval: a Vigeland Park.
Nem akarom azt mondani, hogy tudtam mi ez, amikor ide eljutottam, de a Monolithról hallottam, láttam képet.
De arról fogalmam sem volt, hogy ez ekkora, illetve EKKORA PARKBAN VAN!!!
A szerencsém csak talán az, hogy időm van (volt) bőven és ilyesmire áldoztam is mindig – talán a példa is mutatja.

A méreteket nehéz lenne elmondani, talán annyit, hogy a Monolith a bejárattól talán 6-700 méterre is van. Amíg oda eljutunk, parkok, hidak, szökőkutak szórakoztatnak – no és szobrok, szobrok, szobrok. A beszámolók szerint több mint 200 szobor van itt. Bennem a Monolith, valami olyan vágyat keltett, mint amit ki is fejez és tényszerűen is az: egyetlen tömb, ami hatalmas, részletes és kifejező. Jó volt mellette állni, azt éreztem: vagyok valahol…
Most, hogy újból megnéztem a képeket, el vagyok képedve a méretektől.

Cím alapján hasonló

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76712
Feltöltve
2011.01.30. 23:16
EXIF információk...
Film Scanner / Filmscan 35mm
ƒ0/1 • 1/11 • ISO0

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.01.30. 23:16

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76714

76715
Feltöltve
2011.01.30. 23:17

Dr. Pinczés Sándor 11.01.30. 23:17

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76716

76717
Feltöltve
2011.01.30. 23:18

Dr. Pinczés Sándor 11.01.30. 23:18

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76718
Feltöltve
2011.01.30. 23:19
EXIF információk...
Film Scanner / Filmscan 35mm
ƒ0/1 • 1/11 • ISO0

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.01.30. 23:19

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76719

76771
Fotózva
2008. június
Feltöltve
2011.01.31. 22:12
EXIF információk...
BenQ / C640
ƒ5600/1000 • 1/1915 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.01.31. 22:12
2008. június

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76922
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.02. 16:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A470
ƒ30/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 11.02.02. 16:04
2010. június

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
77171
Feltöltve
2011.02.06. 23:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ35/10 • 1/1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 11.02.06. 23:24

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
77170
Feltöltve
2011.02.06. 23:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ40/10 • 1/1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 11.02.06. 23:23

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
77172
Feltöltve
2011.02.06. 23:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ40/10 • 1/1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 11.02.06. 23:24

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
118786
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2012.09.16. 14:56
EXIF információk...
Vivitar / Vivicam 8400
ƒ67/10 • 1/325 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2010. június

"Monolith" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
118787
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2012.09.16. 15:04
EXIF információk...
Vivitar / Vivicam 8400
ƒ48/10 • 1/226 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2010. június

Archív fotók

"Monolith" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76810
Feltöltve
2011.02.01. 12:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.01. 12:27
Archív felvétel
Képeslap

"Monolith" c. alkotás fotói

Képeslap 60-as évek
Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76811

Képeslap 70-es évek
Alkotó
Település
Oslo
Feltöltő
Azonosító
76812
Feltöltve
2011.02.01. 12:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.01. 12:27
Archív felvétel
Képeslap 70-es évek
Összesen 17 fotó

Műlap története

12.09.16. 15:04
1 új fotót töltöttem a "Monolith" műlaphoz
12.09.16. 14:56
1 új fotót töltöttem a "Monolith" műlaphoz
11.02.06. 23:24

11.02.06. 23:23
1 új fotót töltöttem a "Monolith" műlaphoz
11.02.02. 16:04
1 új fotót töltöttem a "Monolith" műlaphoz
11.02.01. 12:27

11.01.31. 22:12
1 új fotót töltöttem a "Monolith" műlaphoz
11.01.31. 00:16
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Monolith" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.