Szent László-mellszobor

Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Archív képek

Angol cím:Saint Leslie King

Az unitárius templom melletti téren.

Felállítás2010. november 7.

Sántha Imre Géza
2010.12.19. 11:46
A falu ősi névadójának tiszteletére, az Árpád-kori templom mellett avatták fel a szobrot 2010 november 7-én. A legenda szerint Szent László király egyik vadászata alkalmával, itt a templom helyén pihent meg. Emlékét megőrizték a ma unitárius, középkori templom festett falképei is, melyeket az elmúlt években tártak fel.
A szobor alkotója Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrász e faluban nőtt fel, így ő is szorosan kötődik ehhez a helyhez.
2020 júliusában sikerült eljutnom a szoborhoz és saját felvételeket készítenem. Sajnos a mellszobrot eléggé piszkos, piszkolt állapotában láttam, fotóztam, jobban oda kellene figyeljenek a helyiek egy ilyen értékre, mely emeli a műemléki környezet patináját, meghittségét.
Források:
Nagy Mikós Kund: Gyarmathy János Szent László-szobra. Népújság - Múzsa melléklet (Marosvásárhely). LXI/286 szám. 2009 december 12.
E.K.: Ünnepség Nyárádszentlászlón. Népújság (Marosvásárhely). LXII/261 szám. 2010 november 8.
https://szekelyhon.ro/faluszerte/szobrot-kapott-a-lovagkiraly-nyaradszentlaszlon

Közös gyűjteményben
Szent László-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409922
Feltöltve
2020.07.20. 13:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/60 • 13.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:34

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409915
Feltöltve
2020.07.20. 13:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/140 • 11.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:32

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409916
Feltöltve
2020.07.20. 13:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/105 • 15.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:32

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409919
Feltöltve
2020.07.20. 13:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:33

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409917
Feltöltve
2020.07.20. 13:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/85 • 16.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:33

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409918
Feltöltve
2020.07.20. 13:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/90 • 13.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:33

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409920
Feltöltve
2020.07.20. 13:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/340 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:34

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409921
Feltöltve
2020.07.20. 13:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/28 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:34

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
409923
Feltöltve
2020.07.20. 13:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/90 • 16.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:35

Archív fotók

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

fotó: erdely.ma
Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
72447
Feltöltve
2010.11.25. 09:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.11.25. 09:25
Archív felvétel
fotó: erdely.ma

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Szoboravatás. Fotó: Kovács Géza.
Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
72448
Feltöltve
2010.11.25. 09:26
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ400/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.11.25. 09:26
Archív felvétel
Szoboravatás. Fotó: Kovács Géza.

"Szent László-mellszobor" c. alkotás fotói

Szoboravatás. Fotó: Kovács Géza.
Alkotó
Település
Nyárádszentlászló (Sânvăşii)
Feltöltő
Azonosító
72449
Feltöltve
2010.11.25. 09:27
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ450/100 • 1/210 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.11.25. 09:27
Archív felvétel
Szoboravatás. Fotó: Kovács Géza.
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.07.20. 13:35
1 új fotót töltöttem a "Szent László-mellszobor" műlaphoz
20.07.20. 13:34

20.07.20. 13:33

20.07.20. 13:32

14.09.08. 22:32
A "Szent László-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.12.19. 11:46
Sántha Imre Géza publikálta "Szent László-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.