Debrecen, Nagyerdei körút 98.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Debrecen
Nagyerdei körút 98.
Az Onkológiai Klinika belső falain, lépcsőházában látható.

Felállítás2008. május 6.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2011.01.02. 22:31
A Debreceni Városi Könyvtár jóvoltából 2009 áprilisában kaptam egy fotós engedélyt, hogy megörökíthessem a Debreceni Klinika (ma DEOEC) belső tereiben lévő művészeti alkotásokat. Akkor még csak az a forrás állt rendelkezésemre, amit az 1977-es kiadású Debrecen szobrairól szóló könyvből ki tudtam olvasni. A fotózást még be sem fejeztem (tulajdonképp a mai napig sem), amikor a Klinika az interneten közzétett egy anyagot, a legújabban megvalósult alkotásokról. Ebből olvastam először erről a műről. További egy év telt el, míg elmentem az Onkológiai Klinikára, tavaly tavasszal fotózni. Mivel hétköznap voltam, így nem nagyon örültek az ott ülő betegek a fényképezőgép láttán. Úgyhogy a fotók minősége nem tökéletes. Vissza kell mennem, akkor, amikor nem ülnek a folyosókon.

Nagyon megható, megindító a 11 részből álló dombormű-sorozat. Ilyen körülmények között viszont nem nagyon tudtam nézelődni, hanem gyorsan elkészítettem a fotókat, és megnyugtattam az ott ülőket, hogy engem csak az érdekel, ami a falon van.
És aztán hónapok óta azon gondolkodtam, hogyan is lehet bemutatni, és leírni ezt a művet.

A múlt héten kezembe került, és el is olvastam a szobrásznőről szóló Hiány és teljesség című könyvet (Kozma László írta, Kairosz Kiadó, 2008). Ebből idézve, a leírás magától az alkotótól:
'Legújabb alkotásomat 2008. május 6-án avattuk a Debreceni Orvostudományi Egyetem Onkológiai osztályán. A mű témája az élet és halál, tizenegy nagyalakú domborművet készítettem. Az ember megtudja, hogy rákos beteg. Ilyenkor elgondolja, mennyi van még hátra, gyógyítható, nem gyógyítható, elgondolkodik az életén. Szimbolikus ábrázolás, nehéz leírni. Nagy szerepe van a levélmotívumnak, az életet összecsukódó, a halált kinyíló levelek jelképezik, hiszen a halál nem a létezés befejezése, hanem a kinyílás egy többlet felé. Az életet többféle szimbólum, szárny, feltörekvő madár ábrázolja. Az egyik dombormű fordított pietá, egy férfi tart egy női alakot. Egy másik domborművön a négy elemet mutatom be, ábrázolom a sors asszonyait is, ami a régi mítoszokra utal.
Amikor a dombormű egy része elkészült, az egyetemről eljött Szántó János professzor úr, hogy megnézze. Arra gondoltam, mi lesz, hogyha nem tetszik. Félig tréfásan meg is kérdezte: Mi lesz Mária, ha ez nekem nem fog tetszeni? Azt válaszoltam, hogy professzor úr, elköszönünk egymástól és barátsággal elválunk. Majd meglesz a helye. Nem mentem be vele, azt akartam, hogy egyedül nézze meg. Hosszabb idő telt el, mikor visszajött, könnyes volt a szeme. Szóba sem került, hogy nem tart igényt az alkotásra. Különben ez a munka is iszonyatos fizikai erőfeszítéssel készült, egy tonna nyolc mázsa agyagot használtam fel, talán, ha két maréknyi maradt. Az iskola tornatermét béreltem, egész nyáron dolgoztam, volt olyan nap, mikor kiültem az ágy szélére, mert reggel korán indultam dolgozni, nyáron nagy melegek voltak, és azt mondtam, egyszerűen nem bírok fölállni, nemhogy nekiálljak dolgozni. Aztán valahogy mindig erőt gyűjtöttem, és amikor a kissé szerencsére hűvösebb tornateremben ott álltam az agyag előtt, már minden rendben volt, belevettem magam a munkába. Megmondom őszintén, amikor a teherautó meghozta az agyagot, feldobták a ponyvát, benéztem, megláttam az agyagtömeget, végigfutott a hátamon a hideg, rögtön el is fordultam és arrébb mentem egy kicsit. Mikor két ember kezdte behordani a zsákokat, azt mondtam, édes Istenem, most adj erőt, mert ezt nagyon szeretném elkészíteni.'

Az első négy kép a földszinti négy nagy domborművet mutatja. Ezek a négy őselem ábrázolásai (Víz, Föld, Tűz, Levegő).
Egyetlen részéről nincs most kép, az Újjászületés című dombormű előtt folyamatosan álltak, tehát azt nem tudtam lefotózni.
Még egy leírás az alkotásról: http://www.epulettar.hu/cikk/30811.aspx
További linkek
http://traumatologia.deoec.hu/hirek.aspx?&nid=6258

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/majzik-maria

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74618
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.12.30. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.30. 13:28
2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74619
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.12.30. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.30. 13:29
2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74620

74703
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.02. 18:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.02. 18:27
2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74621
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.12.30. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.30. 13:30
2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74705
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.02. 18:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.02. 18:28
2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74706

74707
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.02. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.02. 18:29
2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74708

Az 'Újjászületés': V. Majzik Mária ajándéka
(egy levélben feltett kérdésre - válaszként küldte)
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
80868
Fotózva
2009. április
Feltöltve
2011.03.23. 09:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/7 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.23. 09:41
2009. április
Az 'Újjászületés': V. Majzik Mária ajándéka
(egy levélben feltett kérdésre - válaszként küldte)

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427466
Feltöltve
2020.12.23. 14:03
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:03

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427467
Feltöltve
2020.12.23. 14:03
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO250

427468

427469
Feltöltve
2020.12.23. 14:06
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:06

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427470
Feltöltve
2020.12.23. 14:07
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:07

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427471

427472
Feltöltve
2020.12.23. 14:08
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:08

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427473

427474

427475
Feltöltve
2020.12.23. 14:09
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:09

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427476
Feltöltve
2020.12.23. 14:09
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:09

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427477

427478
Feltöltve
2020.12.23. 14:10

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:10

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427479
Feltöltve
2020.12.23. 14:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:10

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
427480
Feltöltve
2020.12.23. 14:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:10

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548418
Feltöltve
2023.12.11. 14:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:18

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548419
Feltöltve
2023.12.11. 14:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

548420

548421
Feltöltve
2023.12.11. 14:20

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:20

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548422

548423

548424

548425

548426
Feltöltve
2023.12.11. 14:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/13 • 9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:21

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548427
Feltöltve
2023.12.11. 14:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/8 • 19mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:21

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548428
Feltöltve
2023.12.11. 14:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO800

548429

548430
Feltöltve
2023.12.11. 14:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/13 • 6.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:21

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548431
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/6 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548432
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/6 • 25.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548433
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/6 • 13.2mm • ISO800

548434
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/20 • 4.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548435
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/15 • 4.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548436
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/15 • 5.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548437

548438
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/13 • 7.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548439
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/6 • 24.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548440
Feltöltve
2023.12.11. 14:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:22

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548442
Feltöltve
2023.12.11. 14:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:23

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548443
Feltöltve
2023.12.11. 14:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO800

548444
Feltöltve
2023.12.11. 14:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/25 • 6.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:23

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548445
Feltöltve
2023.12.11. 14:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/15 • 6.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:23

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548446
Feltöltve
2023.12.11. 14:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ49/10 • 1/6 • 16.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:32

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548447
Feltöltve
2023.12.11. 14:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/10 • 30.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:32

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548448

548449
Feltöltve
2023.12.11. 14:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/20 • 6.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:32

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548450
Feltöltve
2023.12.11. 14:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/13 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:32

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548451
Feltöltve
2023.12.11. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/8 • 35.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:33

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548452

548453
Feltöltve
2023.12.11. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/10 • 12.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:33

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548454
Feltöltve
2023.12.11. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/8 • 27.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:33

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548455

548456
Feltöltve
2023.12.11. 14:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:35

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548457

548458

548459
Feltöltve
2023.12.11. 14:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

548460
Feltöltve
2023.12.11. 14:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/50 • 5mm • ISO800

548461

548462

548463

548464
Feltöltve
2023.12.11. 14:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/25 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:35

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548465
Feltöltve
2023.12.11. 14:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:35

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548466
Feltöltve
2023.12.11. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:37

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548467
Feltöltve
2023.12.11. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/25 • 15mm • ISO800

548468

548469
Feltöltve
2023.12.11. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO640

548470
Feltöltve
2023.12.11. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/50 • 5.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:37

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548471
Feltöltve
2023.12.11. 14:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/10 • 22.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:38

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548472
Feltöltve
2023.12.11. 14:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/10 • 71.7mm • ISO800

548473

548474
Feltöltve
2023.12.11. 14:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/10 • 27.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:38

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548475
Feltöltve
2023.12.11. 14:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/10 • 66.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:38

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548476
Feltöltve
2023.12.11. 14:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/13 • 62.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:39

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548477
Feltöltve
2023.12.11. 14:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/25 • 6.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:39

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548478
Feltöltve
2023.12.11. 14:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/15 • 41.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:39

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548479
Feltöltve
2023.12.11. 14:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/10 • 19mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:39

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548480
Feltöltve
2023.12.11. 14:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/6 • 19mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:39

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548481
Feltöltve
2023.12.11. 14:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:40

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548482

548483

548484

Adalék vagy máshol

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói

A domborműsorozat leírása
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
548441
Feltöltve
2023.12.11. 14:23
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.12.11. 14:23
A domborműsorozat leírása
Összesen 92 fotó

Műlap története

23.12.17. 09:12
Az "Emberré válni kell" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.12. 12:14
Az "Emberré válni kell" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.11. 14:40
4 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:39
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:38
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:37
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:35

23.12.11. 14:33
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:32
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:23
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:22

23.12.11. 14:21
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:20
5 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
23.12.11. 14:18
3 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
20.12.23. 14:10
1 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz

20.12.23. 14:09

20.12.23. 14:08

20.12.23. 14:07

20.12.23. 14:06
1 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz
20.12.23. 14:03

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.