Belgrád (Београд), National Library of Serbia

Belgrád (Београд)
National Library of Serbia
Szerb Nemzeti Könyvtár és a székesegyház közötti kis terecskén

Felállítás2002

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2010.11.22. 00:37
Nem tudom kiállni, – minden intelem ellenére – hogy ne foglalkozzam ezzel a szoborral, ami külföldön van, semmilyen vonatkozása nincs, de nekem tetszik.

Azt is el lehetnem mondani, hogy a szobor nem a helyén van, az-az nem olyan környezetben fekszik, ami neki való lenne, bár biztos nem így van, mert nem véletlenül került oda bizonyára, ahol van.
Képzeljük el a 70 m magas Szent Száva székesegyházat, valamint a Szerb Nemzeti Könyvtárat. Nos közéjük van beékelve a szobor. Első látásra nem is hihető én bizonytalankodva közelítettem, azt hittem messziről, hogy valami speciális kandeláber.
De nem.
Egy absztrakció nagyon márványból, üvegből, tükörből és térből. Egyszerű hasábok, beleapplikálva az üveg. Közelről izgalmas. Érdekesek az áthatások, ill. a tükör, nem pontosan tudni, mikor mit látni, csak mikor fölbukkan a látványban a környezet, - vagy éppen saját magunk - közelebbről a márványba vésett csatornában higany „folyik”, a tér lefolyik szabályozottan, és minden oldalon hat valami. Az is érezhető, hogy a mű teljesen méltó a környezethez, a két monumenthez, szinte összeköti őket sokrétűségével.
Nekem tetszik…
Hogy ki az alkotó? Még nem tudom…
Monogram: SM

Cím alapján hasonló

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
72021
Feltöltve
2010.11.21. 17:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.21. 17:54

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
72022
Feltöltve
2010.11.21. 17:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.21. 17:55

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
72024
Feltöltve
2010.11.21. 17:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ30/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.21. 17:56

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
72026
Feltöltve
2010.11.21. 17:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.21. 17:59

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
72027
Feltöltve
2010.11.21. 17:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/60 • ISO100

72028

72029
Feltöltve
2010.11.21. 18:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.21. 18:00

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
72031
Feltöltve
2010.11.21. 18:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.21. 18:02

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
72030
Feltöltve
2010.11.21. 18:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.21. 18:00

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
232732
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2016.02.24. 14:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.24. 14:16
2010. október

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
232733
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2016.02.24. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.24. 14:16
2010. október

"Absztrakt" c. alkotás fotói

Település
Belgrád (Београд)
Feltöltő
Azonosító
232734
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2016.02.24. 14:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.24. 14:17
2010. október
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.02.27. 14:04
Az "Absztrakt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.11.22. 00:37
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Absztrakt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.