Ágfalva, Luther Márton tér

Alternatív, helyi címek:I.-II. világháborús hősök emlékműve

Ágfalva
Luther Márton tér
Az evangélikus templom melletti parkban.

Felállítás1925

Szabolcs Erzsébet
2010.11.11. 00:08
A piramis alakú emlékművet négy oldalán az első világháborúban elesett katonák neveivel 1925-ben az evangélikus templom melletti Luther téren a parkban állították fel.
A piramis alsó részén a templom felőli oldalon márvány táblán a II. világháborúban elesett eltűnt ágfalviak nevei lettek bevésve. 1954-ben került fel az emlékmű oldalára dr. Pusztay László evangélikus lelkész kezdeményezésére. a megvalósítást Weltler Ödön evangélikus lelkész végezte el.
1991-re az emlékmű rossz állapotban volt fel kellett újítani a milleneumi emlékművel együtt. A munkálatokat a soproni Nagy Zoltán műköves végezte.
Az emlékműveket 1991. szeptember 25-én avatták újra.
Forrás: ÁGFALVI KRÓNIKA Naplórészletek III.
Az alkotó szobrász vagy kőfaragó nevét az emlékművön nem lehetett megtalálni, talán a felújításakor elveszett. Az emlékművet vaslánccal összekötött lövedékhez hasonló oszlopok veszik körül.

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Jobb kézben koszorú a hős bajtársak emlékére.
Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
71116
Feltöltve
2010.11.10. 20:38
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.10. 20:38
Jobb kézben koszorú a hős bajtársak emlékére.

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

I. világháborús katonai viselet és fegyver.
Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
71117
Feltöltve
2010.11.10. 20:39
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.10. 20:39
I. világháborús katonai viselet és fegyver.

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
328210
Feltöltve
2018.10.20. 08:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.10.20. 08:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

A piramis csúcsa az elesettek neveivel.
Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
71119
Feltöltve
2010.11.10. 20:41
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.10. 20:41
A piramis csúcsa az elesettek neveivel.

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alsó részen a II. világháborúban elesett, eltűnt ágfalvi lakosok nevei.
Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
71120
Feltöltve
2010.11.10. 20:41
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ51/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.10. 20:41
Alsó részen a II. világháborúban elesett, eltűnt ágfalvi lakosok nevei.

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
328211
Feltöltve
2018.10.20. 08:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.10.20. 08:29

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
328212
Feltöltve
2018.10.20. 08:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.10.20. 08:41

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
503551
Feltöltve
2022.10.09. 17:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.09. 17:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
503552
Feltöltve
2022.10.09. 17:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 210mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.09. 17:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
503553
Feltöltve
2022.10.09. 17:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

503554
Feltöltve
2022.10.09. 17:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 210mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.09. 17:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
503555
Feltöltve
2022.10.09. 17:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.09. 17:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
503556

503557
Feltöltve
2022.10.09. 17:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 26mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.09. 17:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágfalva
Feltöltő
Azonosító
503558
Feltöltve
2022.10.09. 17:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.09. 17:43
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.10.09. 17:43
8 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
19.08.17. 14:21
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
18.10.20. 07:21
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.16. 17:32
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
15.06.14. 07:49
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.12. 14:25
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.11.11. 00:08
Szabolcs Erzsébet publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.