Szösz Jenő emléktábla

Szentendre, Arany János u.

Szentendre
Arany János u.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium épületegyüttesének...Teljes szövegA II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium épületegyüttesének oldalsó bejáratánál, az Arany János utca felőli részenKevesebb szöveg

Felállítás2003


Csuhai István
2010.11.05. 18:43
Szösz Jenő (1917-2001) festőművész, rajztanár volt. Feleségével, Gallasz Magdolnával az 1940-es évek első felében Szentendrén telepedtek le, részt vettek a városka művészeti életében, és rajzot tanítottak az ottani felekezeti iskolákban, Szösz a katolikus fiúiskolában (ma II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium), Gallasz a Bajcsy-Zsilinszky úti református polgári leányiskolában. Nevelő munkájuk az államosítás után is évtizedeken át tartott. A férj emléktábláját 2003. október 10-én avatták fel, a kis kéttenyérnyi domborművet, mely feljogosítja az emlékhelyet arra, hogy a tábla a SzoborLapon is helyet kapjon, Szösz Jenő egyik tanítványa, Páljános Ervin készítette.

Érdekesség, hogy Szösz Jenő az iskola történetében a második festőművész-rajztanár volt, aki a magyar művészettörténetbe bekerült és az iskola falán ugyancsak kapott emléktáblát. Az első a temesvári születésű Bánáti Sverák József volt (1897-1951), többek között Deim Pál egyik legelső oktatója. Az ő dombormű nélküli márvány emléktábláját az iskola Rákóczi utcai főhomlokzatán, jóval előkelőbb helyen még 1998-ban helyezték el - ám hogy a tény mégse sikkadjon el teljesen pusztán amiatt, mert nincsen rajta komolyabb szobrászati hozzájárulás, 6. képként ide mellékelem.



Cím alapján hasonló

"Szösz Jenő emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70677
Feltöltve
2010.11.05. 18:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 18:17

"Szösz Jenő emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70678
Feltöltve
2010.11.05. 18:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 18:17

"Szösz Jenő emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70679
Feltöltve
2010.11.05. 18:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO720

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 18:19

"Szösz Jenő emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70680
Feltöltve
2010.11.05. 18:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 18:20

"Szösz Jenő emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70681
Feltöltve
2010.11.05. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 18:21

"Szösz Jenő emléktábla" c. alkotás fotói

Bánáti Sverák József márvány emléktáblája az iskolakaputól egy ablaknyival jobbra
Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70682
Feltöltve
2010.11.05. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 18:22
Bánáti Sverák József márvány emléktáblája az iskolakaputól egy ablaknyival jobbra
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.08.11. 16:13
Megérintettem a "Szösz Jenő emléktábla" alkotást
10.11.05. 18:43
Csuhai István publikálta "Szösz Jenő emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.