Sopron, Szent Mihály út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Storno kereszt

Sopron
Szent Mihály út
A régi Szt. Mihály temető bejáratával szemben az új rk. sírkert végén.

Felállítás1895

Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)
Sütő József (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Szabolcs Erzsébet
2010.11.06. 21:17
A hatalmas Kálvária kereszt ifj. Storno Ferenc rajza után készült 1895-ben Hild Lipót kőfaragó műhelyében.
A sírkert végén kialakított dombon lépcsőkön feljutva fenyőfa csoporttal körbe véve a város egyházi személyeinek kialakított sírhelyei felett magasodik. November elején halottak napján mécsesek százait gyújtják meg és helyezik el a szobor kompozíció körül a sírkertbe kilátogatók. A Kálvária kereszt hasonló a Szent Mihály templom kertjében lévő Keresztút (MŰ AZ 10732) szintén gótikus motívumokkal díszített stációihoz. Stornóékkal való együtt működés folytán a Hild cég a középkori művészet felé hajlott.

2016-ban felújításra került, láthatóvá váltak a megkopott szövegek. A hátsó falon fedeztem fel eredeti írással, latin nyelven vésték fel az alkotók: ifj Storno Ferenc és Hild Lipót nevét valamint az évszámot, mely a felújítás után lett látható. A kegyeleti gyertyák elhelyezésére külön tartókat helyeztek el, így a helyreállított kereszt mentesül az olvadt viasz szennyeződéstől.
A ravatalon fekvő Krisztus alatti mezőben szintén latinul egy házaspár neve olvasható, valószínű az állíttatók voltak Joannis és Elisabethe Bomler.
A restaurálási munkát a soproni városplébánia rendelte meg, a költségeket is vállalva. A minden apró részletre kiterjedő rekonstrukciót Sütő József kőszobrász-restaurátor és munkatársai végezték.
Újra szentelése november 1-én az ünnepek egyik pontja lesz.
Források:
Thier László: Soproni séták. Soproni úti kalauz (1959).
További linkek
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/gyonyoru_lett_a_kalvaria_kereszt_sopronban/2495366/
Storno-kereszt: https://sopronanno.hu/bejegyzes/az-uj-temeto-atadasa-es-a-storno-kereszt

Kapcsolódó
Keresztút

Cím alapján hasonló

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Hatalmas méretű kompozíció
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
70508
Fotózva
2010. február
Feltöltve
2010.11.03. 21:41
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.03. 21:41
2010. február
Hatalmas méretű kompozíció

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Dúsan díszített kereszt korpusszal
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
70509
Fotózva
2010. február
Feltöltve
2010.11.03. 21:42
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ45/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.03. 21:42
2010. február
Dúsan díszített kereszt korpusszal

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Krisztus teste a sírban
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
70510
Fotózva
2010. február
Feltöltve
2010.11.03. 21:42
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.03. 21:42
2010. február
Krisztus teste a sírban

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Gótikus motívumok
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
70511
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2010.11.03. 21:43
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ54/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.03. 21:43
2010. március
Gótikus motívumok

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Gótikus motívum
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
70512
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2010.11.03. 21:44
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.11.03. 21:44
2010. március
Gótikus motívum

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

A hátsó fali szöveg is láthatóvá vált
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
257066
Feltöltve
2016.10.29. 17:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.29. 17:05
A hátsó fali szöveg is láthatóvá vált

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Frissen felújítva
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
257067
Feltöltve
2016.10.29. 17:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.29. 17:06
Frissen felújítva

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Az megkopott szöveg is látható lett
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
257068
Feltöltve
2016.10.29. 17:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.29. 17:08
Az megkopott szöveg is látható lett

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
257069
Feltöltve
2016.10.29. 17:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.29. 17:09

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
257074
Feltöltve
2016.10.29. 17:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.29. 17:11

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441532
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:30

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441533
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 44mm • ISO100

441534
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

441535

441536
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

441537
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

441538
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

441539
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 48mm • ISO100

441540
Feltöltve
2021.05.09. 11:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:30

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441541
Feltöltve
2021.05.09. 11:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:32

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441542

441543

441545
Feltöltve
2021.05.09. 11:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:39

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441546
Feltöltve
2021.05.09. 11:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

441547
Feltöltve
2021.05.09. 11:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 175mm • ISO100

441548

441549
Feltöltve
2021.05.09. 11:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:44

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441550
Feltöltve
2021.05.09. 11:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 210mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:44

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441551
Feltöltve
2021.05.09. 11:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:50

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441552
Feltöltve
2021.05.09. 11:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:50

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441553
Feltöltve
2021.05.09. 11:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:58

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
441554
Feltöltve
2021.05.09. 11:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 11:58

Archív fotók

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Fotó: Rados Tamás OSB (Kép - 40410)
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
144654
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.08.06. 15:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.08.06. 15:01
Archív felvétel
Fotó: Rados Tamás OSB (Kép - 40410)

"Kálvária-kereszt" c. alkotás fotói

Orig: Nagy Gyula
Kép - 51699
Alkotó
ifj. Storno Ferenc (tervező)Hild Lipót (kőfaragó, közreműködő)Sütő József (restaurátor, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
156605
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.01.31. 13:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.01.31. 13:24
Archív felvétel
Orig: Nagy Gyula
Kép - 51699
Összesen 34 fotó

Műlap története

22.10.09. 10:32
A "Kálvária-kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.08. 11:03
A "Kálvária-kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.09. 11:58
2 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
21.05.09. 11:50
2 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
21.05.09. 11:44
2 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
21.05.09. 11:39
4 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
21.05.09. 11:32
3 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
21.05.09. 11:30
9 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
18.11.19. 17:06
A "Kálvária-kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.05. 09:13
A "Kálvária-kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.29. 07:43
A "Kálvária-kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.31. 13:24
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
13.08.06. 15:01
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-kereszt" műlaphoz
10.11.06. 21:17
Szabolcs Erzsébet publikálta "Kálvária-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.