Batsányi János-szobor

Tapolca, Tapolca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Tapolca
Tapolca
A Nagy tó körüli sétány északnyugati részén áll.

Felállítás1960. május 8.

Neszták Béla
2008.05.02. 14:05
Mészkő talpazaton álló bronzszobor.
H.István
2014.06.28. 13:56
A Malom-tó partján áll Batsányi János egész alakos bronzszobra, egy mozdulatot megörökítve.
Batsányi János magyar költő Tapolcán született 1763-ban. Értelmével korán kivált kortársai közül. 22 éves már egyetemi diplomás volt, négy nyelven verselt. Pesten joggyakornok lett. Az első magyar irodalmi társaság alapító tagja lett (Kassai Magyar Társaság) 1787-ben. A francia forradalom eszméinek nagy híve lett. Nézetei miatt 1793-ban elbocsátották állásából. Megvádolták a Martinovics-mozgalomban való részvétellel is, habár tisztázta magát, de mégis börtönre ítélték feljelentés elmulasztása miatt. Szabadulása után Bécsben kezdte munkáját. 1805-ben vette feleségül Baumberg Gabriellát, osztrák költőnőt. Napóleonban a szabadítót látta, de a békekötés után Franciaországba távozott. Napóleon bukása után feleségével együtt Linzbe internálták. Itt halt meg 1845-ben. Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bats%C3%A1nyi_J%C3%A1nos
Források:
[1] http://vandorgyules.ekmk.hu/Emlekhelyek/h_186021.html
Ády
2019.09.26. 14:58
"Hol álljon a Batsányi-szobor?
Pedig Tapolcán most már mindenki megmozdult a múzeumért, mivel időközben a Hazafias Népfront Országos Tanácsa megajándékozta a községet Batsányi János kétméteres bronzszobrával, a fiatal és tehetséges Segesdy György alkotásával. A szobor éppen ezekben a napokban indul el Moszkvába, a szocialista országok nagy nemzetközi képzőművészeti biennáléjára, ahonnét a kiállítás bezárása után, februárban hozzák haza. Akkor szállítják a költő szülővárosába. Tapolcára. Igen ám, de amikorra a szobor megérkezik, már helyet is kell neki találni. De hol?!.,. Pálfi Károly, a tapolcai községi tanács v. b. elnöke ugyanezt kérdezi vissza tőlem, amikor érdeklődöm, hová kerül végül is a szép képzőművészeti alkotás?..." [1]

"Felavatták Batsányi János szobrát Tapolcán
A Veszprém megyei Tapolca községben a Hazafias Népfront és a helyi tanács, Tapolca nagy szülötte, Batsányi János emlékére szombaton és vasárnap Batsányi- napokat rendezett. A költő egykori szülőházának közelében, a malomtó mellett megtartott vasárnapi ünnepségen mintegy másfél ezer részvevő előtt leplezték le Segesdy György szobrászművésznek Batsányi alakját megelevenítő bronzszobrát, amelyet a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága ajándékozott a költő szülőfalujának. A koszorúzás után a helyi kórusok és zenekarok adtak színvonalas műsort. " [2]

A szobor Segesdy György szobrász diplomamunkája volt, és helyi védelem alatt áll.
Források:
[1] Magyar Nemzet, 1958. november 28. (14. évfolyam, 281. szám)
[2] Népszabadság, 1960. május 10. kedd (18. évfolyam, 110. szám)

Neszták Béla készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
8354
Feltöltve
2008.05.02. 14:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.02. 14:05

4857

8355

95832
Feltöltve
2011.10.01. 21:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Pásztörperc 11.10.01. 21:27

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
103049
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.17. 16:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.17. 16:05
2011. július

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
103047
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.17. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.17. 16:04
2011. július

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
103048
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.17. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.17. 16:04
2011. július

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
133088
Feltöltve
2013.03.10. 20:52
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.10. 20:52

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
170093
Feltöltve
2014.06.28. 13:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.28. 13:05

170094
Feltöltve
2014.06.28. 13:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.28. 13:05

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
170095
Feltöltve
2014.06.28. 13:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.28. 13:06

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
191465
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.12.29. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.29. 01:42
2011. július

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
191464
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.12.29. 01:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.29. 01:41
2011. július

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
206464
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.05.20. 12:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.20. 12:59
2013. április

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
206465
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.05.20. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.20. 13:00
2013. április

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
206466
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.05.20. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.20. 13:00
2013. április

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
206467
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.05.20. 13:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.20. 13:01
2013. április

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
206468

206469
Fotózva
2007. október
Feltöltve
2015.05.20. 13:01
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.20. 13:01
2007. október

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
325051
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2018.09.22. 22:09
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.09.22. 22:09
2010. április

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
325052
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2018.09.22. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.09.22. 22:10
2010. április

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
325053
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2018.09.22. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.09.22. 22:10
2010. április

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
346418
Feltöltve
2019.03.17. 20:13
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.17. 20:13

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
346419
Feltöltve
2019.03.17. 20:14
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.17. 20:14

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
405065
Feltöltve
2020.06.01. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 15.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.06.01. 21:33

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
405066
Feltöltve
2020.06.01. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • 25.9mm • ISO200

405067

405068
Feltöltve
2020.06.01. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 5.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.06.01. 21:33

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
472770
Feltöltve
2021.12.28. 17:35
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/543 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 17:35

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
472771
Feltöltve
2021.12.28. 17:36
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/2174 • 3.6mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 17:36

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
472772
Feltöltve
2021.12.28. 17:36
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/2564 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 17:36

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
472773
Feltöltve
2021.12.28. 17:36
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/1149 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 17:36

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
472774
Feltöltve
2021.12.28. 17:36
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/1333 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 17:36

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
472775
Feltöltve
2021.12.28. 17:36
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/279 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 17:36

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
514094
Feltöltve
2023.01.15. 16:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.15. 16:25

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
514095
Feltöltve
2023.01.15. 16:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/100 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.15. 16:25

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
514096
Feltöltve
2023.01.15. 16:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.15. 16:25

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
514097
Feltöltve
2023.01.15. 16:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.15. 16:25

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
514098
Feltöltve
2023.01.15. 16:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.15. 16:25

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
514099
Feltöltve
2023.01.15. 16:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

514100
Feltöltve
2023.01.15. 16:28

Bertha János 23.01.15. 16:28

Archív fotók

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
140735
Forrás
barlang.hu
Feltöltve
2013.06.14. 10:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.06.14. 10:42
Archív felvétel

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Képeslap 1963.
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
103036
Évszám
1963
Feltöltve
2012.01.17. 15:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.01.17. 15:13
1963, Archív felvétel
Képeslap 1963.

Élményképek

"Batsányi János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
405064
Feltöltve
2020.06.01. 21:33
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 6.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.06.01. 21:33
Összesen 44 fotó

Műlap története

23.01.15. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
23.01.15. 16:25
6 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
21.12.28. 17:36
5 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
21.12.28. 17:35
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
20.08.07. 11:04
Megérintettem a "Batsányi János-szobor" alkotást
20.06.01. 21:33
5 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
19.09.26. 14:58
A "Batsányi János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.18. 17:29
A "Batsányi János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.17. 20:14
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
19.03.17. 20:13
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
19.03.16. 11:22
Megérintettem a "Batsányi János-szobor" alkotást
18.09.22. 22:10
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
18.09.22. 22:10
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
18.09.22. 22:09
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
14.12.29. 01:42
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
14.12.29. 01:41
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
14.06.28. 21:18
A "Batsányi János-szobor" műlap gondozása átadásra kerültH.István tagunknak
14.06.28. 21:14
A "Batsányi János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.14. 10:42
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
12.01.17. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
12.01.17. 16:04

12.01.17. 15:13
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
11.10.01. 21:27
1 új fotót töltöttem a "Batsányi János-szobor" műlaphoz
08.05.02. 14:05
A közösség publikálta H.István "Batsányi János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.