A II. világháború Füredi hősi halottainak és áldozatainak emlékműve

Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky Endre utca

Balatonfüred
Bajcsy-Zyilinszky Endre utca
Füred felső óvárosi részében a temetőben.

Avatás2010
Avatás1991. július 21.

Nem köztéri:Temető, sírkert
Ády
2010.10.13. 14:38
Az idei első füredi látogatásom alkalmával felkerestem ezt az alkotást a könyvemben szereplő címen, ami a Kovászna park volt. Odaérve meglepődve tapasztaltam hogy nincs itt, viszont találtam egy fekete lánccal körbekerített kis kockát, benne feltört betonnal. Valószínűsítettem hogy itt állt az alkotás, de valamiért lebontották.
Segítséget kértem egy régebbi műlapommal kapcsolatban segítő úrral
(a BalaTON Art-tól), hogy nem találtam a szobrot tud-e róla. Visszaírt hogy annak ott kell lennie, és biztos nem találtam meg. Miután több levélváltásban kiderült hogy tényleg nincs ott, átirányított a Füredi Városi Múzeumhoz hátha ott tudnak segíteni. Ott is felvettem a kapcsolatot egy nagyon segítőkész úrral (Tóth-Bencze Tamással), de ott se tudtak az emlékmű hiányáról. Már a legrosszabbra kezdtünk gyanakodni, hogy az alkotás fémtolvajok martalékává vált. De mondta Tamás, hogy jobban utánajár a dolgoknak. Több levélváltás után, amiben más alkotások beazonosításban nyújtott segítséget, amit nagyon köszönök, megjött a várva várt válasz.
Az emlékművet nem lopták el csak áthelyezték a köztemető 2009 novemberben átadott új ravatalozója mellé. A második füredi látogatáskor szerencsére meg is találtam, és elkészülhetett a műlap.

Az alkotást Paulikovics Iván szobrászművész készítette. Felavatására 1991. július 21. került sor a Kovászna parkban.

Felirata az emlékmű előtti bronztáblán:
A II. világháború hősi halottai és áldozatai.

Alföldi Béla, Barcza Aladár, Barcza Ernő, Bácsi Sándor, Berta Lajos, Bertók Gábor, S. Bertók Gyula, Bertók Sándor, Bocskai István, Bocsor István, Bodó László, Bognár József, Boldizsár Imre, Buzás József, Csemba László, Cs. Darab Gyula, Dvorszky József, Erdős Géza, Farkas János, Fehér Zsigmond, Galambos János, Géringer János, Gyarmati Gábor, id. Halápi Imre, ifj. Halápi Imre, Hauser József, Hornyák János, Horváth Géza, Horváth Gyula, Horváth József, Iglói János, Iszak Ferenc, Jákli Vince, Katona Lajos, Kenyér Jenő, ifj. Kéri Gábor, id. Kimmer János, ifj. Kimmer János, id. Kohánszky Béla, Kovács József, Kovács Sándorné, Kővári Ambrus, László Enikő, László Pál, Makó István, Mészáros Lajos, Mészáros Gyula, Molnár Sándor, Mórocza Béla, Dr. Morocz Mihály, Nagy József, Nagy József, Németh Ferenc, Németh István, Papp Gáspár, Papp Gergely, Pálffi Zsigmond, Rózsa József, Schaumann Sándor, Schweidler Ferenc, Sebők József, Simon Elemér, Simon Gyula, Simon József, Somogyi Géza, Somogyi Kálmán, Söptei Géza, Szabó Ferenc, Szabó Imre, Szabó Sándor, Szakács László, Szepesi Lajos, Székely Gábor, Székely Gábor, Székely Imre, Székely Sándor, Szijjártó Imre, Szijjártó Zoltán, Szücs János, Táncsics Ferenc, Tarsoly István, Tóth Sándor, Utczás Károly, Varga Imre, Varga Imre, Varga Gyula, Varga Sándor, Varga Jánosné, Varga Tibike, Zoránd Ferenc, Zsoldos József.

Kegyelettel emlékezünk 135 balatonfüredi zsidó honfitársunkra, akiket megölt a gyűlölet, és akik mártírokká váltak a II. világháború poklában.
Ády
2010.10.13. 19:14
Most vettem észre, hogy művész ezt a kompozíciót dombormű formájában is feldolgozta. http://www.kozterkep.hu/~/9162/_az_i_es_ii_vilaghaboru_aldozatainak_emlekoszlopa_kerekegyhaza_paulikovics_ivan_1992.html?l&nr=1

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"A II. világháború Füredi hősi halottainak és áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
68786
Feltöltve
2010.10.13. 13:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.13. 13:26

"A II. világháború Füredi hősi halottainak és áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
68787

68788

68789
Feltöltve
2010.10.13. 13:27

Ády 10.10.13. 13:27

"A II. világháború Füredi hősi halottainak és áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
68790

68791

68792

68793
Feltöltve
2010.10.13. 13:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.13. 13:28

"A II. világháború Füredi hősi halottainak és áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
68785
Feltöltve
2010.10.13. 13:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.13. 13:25
Összesen 9 fotó

Műlap története

10.10.13. 14:38
Ády publikálta "A II. világháború Füredi hősi halottainak és áldozatainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.