Drezda (Dresden), Brühlscher Garten 4.

Drezda (Dresden)
Brühlscher Garten 4.
Gottfried Semper szobra a Képzőművészeti Akadémia és az Albertinum...Teljes szövegGottfried Semper szobra a Képzőművészeti Akadémia és az Albertinum között nemrég felújított lépcső tetején áll .Kevesebb szöveg

Felállítás1891


ATTILA SISKOVITS
2010.10.10. 22:42
"Gottfried Semper építész bronzba mintázott, kezében tervlapot tartó alakja, négyszögletesre faragott márvány posztamensen áll.
Az építész legismertebb alkotásai a bécsi Neue Hofburg (új császári palota) a múzeumi épületekkel, és a Hofburgtheater (császári színház), az Operaház és a Képtár Drezdában, továbbá a zürichi műegyetem és csillagvizsgáló. Semper tanulmányai befejezése után hosszabb utazáson vett részt Görögországban és Olaszországban.
Építészetében átvette az olasz reneszánsz formaelemeit, ezzel befolyásolta a kortárs klasszicista építészetet, amely inkább a klasszikus görög műalkotásokat utánozta. A történeti stílusformák alkalmazásakor nemcsak az arányok kiegyensúlyozottságára és a művészi kialakításra figyelt, hanem a célszerűségre is. Azt az álláspontot képviselte, hogy az anyagnak a formát feltétlenül számításba kell vennie.
(Drezda általa tervezett dalszínházát, rá emlékezve nevezik Semperoper - nek.)"
Forrás:http://mult-kor.hu/cikk.php?id=3602
Források:
Forrás:http://mult-kor.hu/cikk.php?id=3602
További linkek
http://de.wikipedia.org/wiki/Johannes_Schilling
http://en.wikipedia.org/wiki/Gottfried_Semper



Cím alapján hasonló

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
68109
Feltöltve
2010.10.06. 23:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.10.06. 23:32

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91299
Feltöltve
2011.08.07. 15:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 15:11

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91300
Feltöltve
2011.08.07. 15:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/800 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 15:11

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91301
Feltöltve
2011.08.07. 15:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 15:12

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91302
Feltöltve
2011.08.07. 15:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 15:12

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
117033
Feltöltve
2012.08.25. 03:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.25. 03:18

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
362784
Feltöltve
2019.06.29. 06:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/160 • 28.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.29. 06:17

"Gottfried Semper" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
362785
Feltöltve
2019.06.29. 06:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ37/10 • 1/800 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.29. 06:17
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.06.29. 06:17
2 új fotót töltöttem a "Gottfried Semper" műlaphoz
19.06.09. 15:09
Megérintettem a "Gottfried Semper" alkotást
10.10.10. 22:42
ATTILA SISKOVITS publikálta "Gottfried Semper" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.