Sopron, Bajcsy-Zsilinszki u
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:prof. dr. Igmándy Zoltán.

Sopron
Bajcsy-Zsilinszki u
A Soproni Egyetem Botanikus kertje, az E épület lőtt

Felállítás2010. október 7.


Tarjáni Antal
2010.10.11. 08:58
Igmándy Zoltán 1925. október 9-én született Hajdúnánáson pedagógus családban.
A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán 1948 –ban erdőmérnöki oklevelet szerzett.
Az Alföldön kezdte szakmai munkáját, majd 1950-ben áthelyezték az Erdészeti Tudományos Intézetbe, ahonnan
1953 októberében saját kérésére áthelyezték az Erdőmérnöki Főiskola Erdővédelemtani Tanszékére tanársegédi
Munkakörbe, majd a ranglétrát végigjárva 1969–90 között az Erdővédelemtani Tanszék vezetője volt.

1986-ban összeállította és megvédte a „Hazánk csövestapló (Polyporaceae s.l.) flórája és a fajok növénykórtani jelentősége” című akadémiai disszertációját, és elnyerte a mezőgazdaság- (erdészet-) tudomány doktora címet.

Az 1957-ben megindult faipari mérnökképzés keretében kidolgozta az Ipari faanyagvédelemtan (később Faanyagvédelemtan) című tárgy tananyagát.

1965–69 között az Erdőmérnöki Kar dékán helyettese, majd 1981–84 között az Erdészeti és Faipari Egyetem oktatási rektor helyettese. Ezt követően két ciklusban az Erdőmérnöki Kar dékáni tisztségét látta el.
Nevéhez fűződik az erdészeti növényvédelmi szakmérnök képzés 1974-ben történt beindítása.

Hallgató korában az Ifjúsági Kör elnöke is volt, s ezt oktató korában sem felejtette, ma is szívesen emlékszem szakestélyi elnökként megélt fanyar és briliáns humorára, no meg kalandos „trabantozásainkra” a soproni lőtérre.

Szeretett tanszéke az E épületben lévén, a számomra fiatalos szobrát a volt szobája ablaka alatt avattuk az egyetem jelenlegi vezetésével – volt tanítványai és pályatársai – nagymértékben köszönhetően jelenlegi „utódjának” prof. Dr. Varga Szabolcs erdőmérnök intézet vezetőnek.

Az alkotást Fáskerti István faragta a süttői mészkőbe.
További linkek
http://www.ktk.nyme.hu/index.php?id=8710&no_cache=1&tx_ttnews%5Btt_news%5D=2740&tx_ttnews%5BbackPid%5D=8714
http://epa.oszk.hu/01100/01192/00265/pdf/25nekrolog.pdf



Kapcsolódó
Feistmantel Rudolf
Kapcsolódó
Fekete Zoltán
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Tagi gyűjteményben
Soproni Egyetem oktatói

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
68454
Feltöltve
2010.10.11. 08:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ330/100 • 1/170 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.10.11. 08:57

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
130988
Feltöltve
2013.02.17. 18:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 13.02.17. 18:58

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

2014. évi állapot
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
180175
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.19. 22:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 14.09.19. 22:20
2014
2014. évi állapot

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246647
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.22. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.22. 00:18
2015. július

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246648
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.22. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.22. 00:18
2015. július

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246649
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.22. 00:19
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.22. 00:19
2015. július

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246650
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.22. 00:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.22. 00:19
2015. július

Adalék vagy máshol

"Igmándy Zoltán" c. alkotás fotói

1976. Végzős erdőmérnök jelőltek nagy tanulmányútján.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
85705
Évszám
1976
Feltöltve
2011.05.27. 09:10
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.05.27. 09:10
1976, Archív felvétel
1976. Végzős erdőmérnök...Teljes szöveg1976. Végzős erdőmérnök jelőltek nagy tanulmányútján.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.11.25. 17:05
Az "Igmándy Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.22. 00:19
1 új fotót töltöttem az "Igmándy Zoltán" műlaphoz
16.07.22. 00:19
1 új fotót töltöttem az "Igmándy Zoltán" műlaphoz
16.07.22. 00:18
1 új fotót töltöttem az "Igmándy Zoltán" műlaphoz
16.07.22. 00:18
1 új fotót töltöttem az "Igmándy Zoltán" műlaphoz
10.10.11. 08:58
Tarjáni Antal publikálta "Igmándy Zoltán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.