Eötvös József-szobor

Ercsi, Szent István utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Ercsi
Szent István utca
Az Eötvös József Művelődési Házzal átellenben helyezték

Felállítás1963. április 14.

Dr. Pinczés Sándor
2010.09.21. 22:38
Az egész alakos, bronzból készült szobor, Eötvös József végső nyughelyét is jelzi
Göröntsér Vera
2015.08.03. 11:13
Eötvös József (1813–1871) "jogász, író, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere", az MTA és a Kisfaludy Társaság elnöke is volt, Apja: Eötvös Ignác politikus, fia: Eötvös Loránd fizikus.
A ház, amiben most a múzeum működik, Eötvös József nagyszülei kastélyának egykori vendégháza volt. Eötvös itt töltötte gyermek-, ill. ifjúkorának nagy részét, itt végezte magánúton iskoláit 11 éves koráig. Ezt követően került a budai gimnáziumba, majd a pesti egyetemre, ahol bölcsészeti és jogi tanulmányait, vagyis tk. pályáját kezdi meg.

Ebből adódik, hogy Ercsi kiemelten ápolja Eötvös József emlékét, aminek központja a Eötvös József Emlékház, ami előtt szobra is áll. Másrészt két évente megrendezik az un. Eötvös-napokat, emléke előtt tisztelegve.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/E%C3%B6tv%C3%B6s_J%C3%B3zsef_(%C3%ADr%C3%B3)
http://www.ercsimuvhaz.hu/telephely.html
Dénes Ildikó
2017.01.21. 18:06
A szobor mögött sír van. Eötvös Józsefet végakaratának megfelelően Ercsiben temették el a Duna melletti kápolna családi sírboltjában.
„A sírhelyet sajnos időnként feldúlták, ezért a hatvanas években úgy döntöttek, hogy a csontokat a település központjában felállított szobor mögött helyezik el. Mosonyi Mihály helyi múltkutató kiderítette, hogy a szobrot 1963. április 14-én avatták fel. A maradványok valószínűleg ez után, csendben, hírverés nélkül kerültek a mögötte kialakított sírba. Ám nem tudni, vajon mind odakerült-e.” http://feol.hu/ercsi/a-csontok-ugyeben-is-van-kerdes-1574714

Tagi gyűjteményben
Gyűjtés 2010.09.21.

Cím alapján hasonló

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
66604
Feltöltve
2010.09.21. 22:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.21. 22:28

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
66605
Feltöltve
2010.09.21. 22:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.21. 22:28

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
66606
Feltöltve
2010.09.21. 22:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ45/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.21. 22:29

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
66607
Feltöltve
2010.09.21. 22:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

66608
Feltöltve
2010.09.21. 22:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/100 • ISO100

66609
Feltöltve
2010.09.21. 22:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.21. 22:29

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
66610
Feltöltve
2010.09.21. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.21. 22:30

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
66611
Feltöltve
2010.09.21. 22:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.21. 22:31

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
66612
Feltöltve
2010.09.21. 22:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.21. 22:31

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
204622
Feltöltve
2015.05.03. 21:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ46/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.05.03. 21:23

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
205234
Feltöltve
2015.05.10. 09:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.10. 09:39

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
249276
Feltöltve
2016.08.10. 21:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.10. 21:09

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
249277

249278
Feltöltve
2016.08.10. 21:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

249279

318466
Feltöltve
2018.07.19. 17:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ56/10 • 1/2000 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.19. 17:52

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
490918
Feltöltve
2022.06.27. 09:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/160 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.27. 09:46

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
490919
Feltöltve
2022.06.27. 09:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/125 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.27. 09:46

Archív fotók

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

1973.
Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
150019
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1973
Feltöltve
2013.10.24. 11:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.10.24. 11:41
1973, Archív felvétel
1973.

"Eötvös József-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
166260
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1977. október
Évszám
1977
Feltöltve
2014.05.21. 17:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.21. 17:44
1977, Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.05.09. 12:09
Megérintettem az "Eötvös József-szobor" alkotást
22.06.27. 09:46
2 új fotót töltöttem az "Eötvös József-szobor" műlaphoz
22.06.26. 12:12
Megérintettem az "Eötvös József-szobor" alkotást
17.11.19. 11:24
Megérintettem az "Eötvös József-szobor" alkotást
17.01.21. 20:37
Az "Eötvös József-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.08. 11:37
Megérintettem az "Eötvös József-szobor" alkotást
15.05.10. 09:39
1 új fotót töltöttem az "Eötvös József-szobor" műlaphoz
15.05.03. 21:23
1 új fotót töltöttem az "Eötvös József-szobor" műlaphoz
14.05.21. 17:44
1 új fotót töltöttem az "Eötvös József-szobor" műlaphoz
13.10.24. 11:41
1 új fotót töltöttem az "Eötvös József-szobor" műlaphoz
10.09.21. 22:38
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Eötvös József-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.