Kolozsvár (Cluj-Napoca), Eroilor u.

Állapot: Elpusztult

Angol cím:Sentinel of Carpatians

A szobor a Deák Ferenc (ma Eroilor) út, Főtér felőli középjárdáján állt.

Avatás1915. augusztus 18.


Sila
2010.09.16. 11:03
A szobrot Lyka Döme nagybirtokos adományozta Kolozsvár városának és Ferenc József 85. születésnapján, 1915. augusztus 18-án állították fel az akkori Deák Ferenc utca járdaszigetén. Az ünnepi beszédet Márki Sándor történész professzor tartotta. A szoborbizottságnak tagja volt gróf Bethlen Ödön kormánybiztos és főispán, valamint báró Bánffy Zoltánné született gróf Teleki Erzsébet is. A fából készült alkotásba egy-egy szöget verhettek az adományozók. Bevételét a hadbavonult katonák özvegyeinek és árváinak támogatására fordították. Az első szöget, a sapka gombrózsáját, gróf Bethlen Ödön főispán verte be Ferenc József nevében, aki 1000 korona adományt juttatott a jótékony célra.
A szobor megformálásával a kolozsvári születésű Szeszák Ferenc, a Kárpátok hágóit szemmel tartó őrsereg katonáinak kívánt emléket állítani. A Kárpátok őreinek eredete egészen I. István királyig vezethető vissza, így utal a dicső múltra is.
„A Kárpátok őre egy népkölkelő, férfikora javában levő katona, aki a Kárpátok őrszeme, nagy juhászbundájában, hósipkával, melyen katonasipkája ott van, szuronyos fegyverére támaszkodva figyelve néz előre. Őrködik: tekintete nyugodtan, de szigorú vigyázattal figyeli a határt.” – írta az Uj Idők korabeli száma.
A háború után az Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították az alkotást.
Észak-Erdély visszacsatolása után a Vitézi Rend Kolozsvári Zrínyi Csoportja akciót indított a szobor újbóli felállítása érdekében, de a megvalósításra már nem került sor.
További linkek
A szoborról bővebben itt: http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/45923
Sila
2015.10.17. 21:22
100 éve avatták fel a Kárpátok őre szobrát: http://nemzetikonyvtar.blog.hu/2015/08/18/a_karpatok_ore
Dénes Ildikó
2016.06.24. 11:29
„a szervezők személyesen keresték fel és bízták meg a művészt, akiről úgy gondolták, hogy személye garancia arra, hogy „az elképzelésnek megfelelő” lesz az emlékmű. A helyi művész kiválasztásánál szerepet játszott a lokálpatriotizmus: a „saját szobrunk a saját szobrászunk műve”, valamint módot adott a saját művésznek a katonai szolgálatból való ideiglenes kivonására is…..”. A szobrot 1918 decemberében a városba bevonuló román csapatok lerombolták.
L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon...A háború jelei http://mek.oszk.hu/09400/09492/09492.pdf 41. oldal
„A kolozsvári Kárpátok Őre szobornak a közelmúltban három másolata is elkészült: kettő Magyarországon (2002: Szilvásvárad, 2010: Budakalász), egy pedig Erdélyben (2013: Csíkcsomortán), azonban az eredetitől teljesen eltérő ideológiai céllal. Ma már szó sem esik róla, hogy 1915-ben mi volt az állítás oka. A magyarországiak Trianon-emlékműként funkcionálnak, ezt a budakalászi emlékmű felirata egyértelművé is teszi” http://kituntetes.webnode.hu/erdekessegek/a-nemzeti-aldozatkeszseg-szobra/

Blogbejegyzések a műlapról
Vasvitézek - A történelmi Magyarország áldozatkészség szobrai
Sila blogja @ 2009.12.13. 12:53
Történelmi háttér: „Mindent megfontoltam és meggondoltam” – ezekkel a szavakkal végződik Ferenc József, 1914. augusztus 1-én kiadott mozgósítási felhívása. Ezzel, illetve a négy nappal korábbi szerbek elleni hadüzenettel, kezdetét vette az a háború, amelyet két évtizeden át csak...

Sántha Imre Géza készítette a műlapot


Kapcsolódó
A Kárpátok őre
Kapcsolódó
Kárpátok őre
Kapcsolódó
Kárpátok őre
Tagi gyűjteményben
Vasvitézek

Cím alapján hasonló

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Készül a szobor.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
66335
Feltöltve
2010.09.17. 17:00
Képinfó
Alkotó a képen
(Szeszák Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.09.17. 17:00
Archív felvétel
Készül a szobor.

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Gróf Bethlen Ödön kormánybiztos beszél a szobor lelepzése alkalmából.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
97878
Forrás
Uj Idők 21. évfolyam 236. oldal)
Feltöltve
2011.10.25. 13:47
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.10.25. 13:47
Archív felvétel
Gróf Bethlen Ödön kormánybiztos beszél a szobor lelepzése alkalmából.

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Avatás II.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
217269
Forrás
szekelyfold.ma
Feltöltve
2015.09.15. 12:57
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.09.15. 12:57
Archív felvétel
Avatás II.

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
86140
Feltöltve
2011.06.03. 15:23
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.03. 15:23
Archív felvétel

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
66331
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2010.09.17. 16:56
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.09.17. 16:56
2010. január

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
65947
Feltöltve
2010.09.13. 08:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.09.13. 08:56
Archív felvétel

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
65948
Feltöltve
2010.09.13. 08:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.09.13. 08:57
Archív felvétel

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
66332
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2010.09.17. 16:58
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.09.17. 16:58
2010. január

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
66333
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2010.09.17. 16:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.09.17. 16:59
2010. január

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
66334
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2010.09.17. 17:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.09.17. 17:00
2010. január

"Kárpátok őre" c. alkotás fotói

1915
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
217268
Forrás
FORTEPAN 86501 orig: Magyar Földrajzi Múzeum
Évszám
1915
Feltöltve
2015.09.15. 11:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.15. 11:48
1915, Archív felvétel
1915
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.09.15. 11:48
1 új fotót töltöttem a "Kárpátok őre" műlaphoz
10.09.17. 14:45
A "Kárpátok őre" műlap gondozása átadásra kerültSila tagunknak
10.09.16. 11:03
Sila publikálta "Kárpátok őre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.