Nagysándor József-emlékmű

Debrecen, Balmazújvárosi út
További képek a Fotólistában

Debrecen
Balmazújvárosi út
A Balmazújvárosi út mellett egy kurgánon áll az emlékmű

Felállítás1899

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2010.10.06. 15:59
Ma 2010. október 6-a van. 161 évvel ezelőtt, ezen a napon végezték ki Aradon a tizenhárom tábornokot.
Reggel kilenc órakor ünnepélyes megemlékezésre voltam hivatalos.
Az 1849. augusztus 2-i csata emlékére, illetve az egyik aradi vértanú, Nagysándor József emlékére a debreceni önkormányzat, a civil szervezetek, a rendvédelmi szervezetek (katonák, tűzoltók, határőrök, katasztrófavédelem, stb.) koszorúztak az emlékműnél.
A kilencedikként, Aradon kivégzett tábornok emlékére 1899-ben, az ötven éves évfordulóra állították az emlékoszlopot, mely a róla elnevezett városrész szélén áll. Ezen a helyen vezényelte csapatait egykor Nagysándor József.

Az emlékmű hatalmas (8 méter magas). Az alsó részén a terméskővel kirakott rész kb. négy méter magas, és a felette téglából emelt obeliszk meg vagy másfélszer annyi. Mindez egy magas földhalom tetején áll.
Az emlékmű számomra is meglepő módon igen jó állapotban van, nemrég újíthatták fel. Nehéz viszont odajutni hozzá. A környék mára főként ipari övezet. Az emlékmű a műúttól beljebb, csak igen sáros földúton közelíthető meg. Egy erdő mögött áll az obeliszk. Sajnos nem is voltak városi érdeklődők (a sajtót kivéve), csak a hivatalosan a rendezvényen résztvevők. A környék óvodája, és általános iskolásai képviseltették még magukat.

Az emléktáblán olvasható szöveg:
'E halomnál vezényelte Nagysándor József honvéd tábornok/
1849. augusztus 2-án a szabadságért hősi elszántsággal küzdött/
honvéd csapatot a tízszerte nagyobb cári orosz haderővel szemben/
A csata elveszett, de hős honvédeink emléke örökké élni fog.'

A debreceniek október 6-i egyik megemlékezésének egyik helyszíne szokott lenni minden évben az emlékmű. A katonák, és a műsor szereplői elmentek még a Honvédtemetőbe, a Haldokló oroszlán szobrához, és a laktanya falán elhelyezett Nagysándor József emléktáblához is.
Az emlékművet 1987-ben újították fel.

Nagysándor József és a debreceni ütközet: http://magyar-historia.blogspot.com/2010/07/az-1848-49-es-forradalom-es.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagys%C3%A1ndor_J%C3%B3zsef
A csatáról:http://hu.wikipedia.org/wiki/Debreceni_csata_(1849)

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68073
Feltöltve
2010.10.06. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 14:55

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68074
Feltöltve
2010.10.06. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 14:56

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68075
Feltöltve
2010.10.06. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 15:06

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68076
Feltöltve
2010.10.06. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 15:06

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68077
Feltöltve
2010.10.06. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 15:07

68080
Feltöltve
2010.10.06. 15:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 15:09

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68081

2015
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
205989
Évszám
2015
Feltöltve
2015.05.17. 13:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.17. 13:05
2015
2015

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

2015
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
205990
Évszám
2015
Feltöltve
2015.05.17. 13:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.17. 13:06
2015
2015

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

2015
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
205991
Évszám
2015
Feltöltve
2015.05.17. 13:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.17. 13:06
2015
2015

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

2015
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
205992
Évszám
2015
Feltöltve
2015.05.17. 13:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.17. 13:07
2015
2015

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
419066
Feltöltve
2020.10.06. 22:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sós Tibor 20.10.06. 22:41

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434147
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:52
2015. szeptember

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434148
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:52
2015. szeptember

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434149
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/1250 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:52
2015. szeptember

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465567
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/150 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:19
2012. szeptember

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465568
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/90 • 20.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:19
2012. szeptember

Adalék vagy máshol

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68078
Feltöltve
2010.10.06. 15:07
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 15:07

"Nagysándor József-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
68079
Feltöltve
2010.10.06. 15:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.06. 15:08
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.11.02. 10:19
2 új fotót töltöttem a "Nagysándor József-emlékmű" műlaphoz
21.02.23. 09:52
3 új fotót töltöttem a "Nagysándor József-emlékmű" műlaphoz
20.11.18. 12:32
A "Nagysándor József-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.06. 22:41
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József-emlékmű" műlaphoz
15.05.17. 13:07
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József-emlékmű" műlaphoz
15.05.17. 13:06

15.05.17. 13:05
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József-emlékmű" műlaphoz
10.10.06. 15:59
TundeK62 publikálta "Nagysándor József-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.