Budapest, VII. kerület, Hevesi Sándor tér 4.
Archív képek

Angol cím:Wooden Marquetry

Budapest
VII. kerület, Hevesi Sándor tér 4.
A volt Nemzeti Színház, ma Magyar színház hátsó traktusában, a közönség...Teljes szövegA volt Nemzeti Színház, ma Magyar színház hátsó traktusában, a közönség által csak kivételes alkalmakkor látogatható helyen.Kevesebb szöveg

Felállítás1966

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Berci
2010.09.17. 22:40
Kivétel következik. Kivétel, mert a Szoborlap olyan alkotásokat ölel fel, amelyek közterületen, vagy közösségi térben vannak, ill. közterületről, közösségi térről láthatók. Tehát olyan helyen vannak, ahol sok ember nap mint nap találkozhat velük. Ez nem ilyen, illetve csak néha, speciális alkalmakkor láthatja a nagyközönség, mert a Magyar Színház művésztársalgójában van. Igazi különlegesség. A néhai alkalom idén most következik, holnap és holnapután a Magyar Színház nyílt napot rendez a Kulturális Örökség Napjai keretében, amikor feltehetően a séták érintik ezt a kis belső kávézót-társalgót.

Az intarziák a színházi élet jeleneteit elevenítik fel, még a technikai részek bemutatására is figyelt az alkotó - aki egyébként díszlettervező is.

A képek minősége majdnemhogy csapnivaló, a fényviszonyok rosszak voltak, a csillogó intarziafal nehezen fotózható. Nem bemutatásra szántam őket, de most itt az alkalom, megosztom veletek, hogy értékességükre és a hétvégi programra felfigyeljetek.

Az intarzia a Magyar Színház 1964-66-os átépítésekor készült, amikor az eredeti, klasszikus színházépületet szerkezetig visszabontották, hogy jelentős bővítéssel kialakítsák a jelenlegi épületet, a ház nélkül maradt Nemzeti társulatának számára, ideiglenes jelleggel. Az ideiglenesség 35 évig tartott, azóta a teátrum újra régi nevén üzemel.

Az alkotás jó állapotban van, eltekintve attól, hogy a zsinórpadlást ábrázoló részre egy hirdetőtáblát applikáltak, illetve hirdetéseket ragasztottak rá.
Angol leírás, sztori
Berci
2010.09.17. 22:40
The actors' café in the Magyar Színház is ornamented with wooden marquetries, scenes from the theatre life. The café-dayroom isn't a public place, accessible only on special occassions (e.g. the Days of Cultural Heritage).

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Faintarziák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66357
Feltöltve
2010.09.17. 21:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.17. 21:37

"Faintarziák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66358

66359
Feltöltve
2010.09.17. 21:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.17. 21:42

"Faintarziák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66360
Feltöltve
2010.09.17. 21:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.17. 21:43

"Faintarziák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66361

66362
Feltöltve
2010.09.17. 21:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.17. 21:44

"Faintarziák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66363
Feltöltve
2010.09.17. 21:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.17. 21:44

Archív fotók

"Faintarziák" c. alkotás fotói

"Kellékek" - A (volt) Nemzeti Színház színésztársalgójának faintarziája (részlet)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431741
Forrás
Mai Magyar Művészet: Szíj Rezső - Szinte Gábor (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata - Budapest, 1980.)
Feltöltve
2021.02.06. 19:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (1st generation)
ƒ22/10 • 1/35 • 4.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.06. 19:29
Archív felvétel
"Kellékek" - A (volt) Nemzeti Színház színésztársalgójának faintarziája (részlet)

"Faintarziák" c. alkotás fotói

"Öltözőasztal" - A (volt) Nemzeti Színház színésztársalgójának faintarziája (részlet)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431742
Forrás
Mai Magyar Művészet: Szíj Rezső - Szinte Gábor (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata - Budapest, 1980.)
Feltöltve
2021.02.06. 19:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (1st generation)
ƒ22/10 • 1/35 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.06. 19:29
Archív felvétel
"Öltözőasztal" - A (volt) Nemzeti Színház színésztársalgójának faintarziája (részlet)

"Faintarziák" c. alkotás fotói

"Belépő színész" - A (volt) Nemzeti Színház színésztársalgójának faintarziája (részlet)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431743
Forrás
Mai Magyar Művészet: Szíj Rezső - Szinte Gábor (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata - Budapest, 1980.)
Feltöltve
2021.02.06. 19:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (1st generation)
ƒ22/10 • 1/50 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.06. 19:29
Archív felvétel
"Belépő színész" - A (volt) Nemzeti Színház színésztársalgójának faintarziája (részlet)
Összesen 10 fotó

Műlap története

45 perce
Megérintettem a "Faintarziák" alkotást
23.05.01. 10:21
Megérintettem a "Faintarziák" alkotást
23.04.09. 14:14
Megérintettem a "Faintarziák" alkotást
21.02.06. 19:29
3 új fotót töltöttem a "Faintarziák" műlaphoz
19.05.25. 10:30
Megérintettem a "Faintarziák" alkotást
18.01.14. 14:58
Megérintettem a "Faintarziák" alkotást
17.08.23. 11:03
Megérintettem a "Faintarziák" alkotást
10.09.17. 22:40
Berci publikálta "Faintarziák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.