Kossuth László síremléke

Dabas, Szabadság út 3.

Állapot: Áthelyezve innen

Dabas
Szabadság út 3.
Az új köztemetőben, a főbejárat mellett.

Avatás1969
Avatás1879

Gerenday Antal (kőfaragó)

Szórád Péter
2010.10.05. 14:57
Joggal merül fel a kérdés, hogy a református templomban elhelyezett porcelánkoszorú tartozéka-e a síremléknek, és ha nem, miért igen?

Kossuth László élete utolsó évét, 1839. június 13-án 76 éves korában bekövetkezett haláláig, Dabason töltötte, mialatt Lajos fia börtönben ült. Első síremléke, egy másfél méter magas vörös márvány sírkő, a református ó-temetőben volt elhelyezve. Az itt látható síremlék 1879-ben készült, szintén a régi temetőben, de a rossz időjárási viszonyok miatt az ünnepélyes felavatásra 1880. június 13-án került sor. Az ünnepélyen több mint ötezer ember jelent meg. A sírhalmot a virágok és koszorúk teljesen elborították. Közöttük a legbecsesebb az a 130 cm átmérőjű koszorú volt, amelyet zöld vaslevelek, és többé-kevésbé kinyílt, természetesnek látszó porcelánból készült nyolc piros rózsa, továbbá fehér nefelejcsek és gyöngyvirágok díszítettek. Ezt a koszorút a száműzetésben élő Kossuth Lajos küldte Baracconéból, és unokahúga Meszlényi Ilona helyezte el az obeliszk csúcsára. Ünnepi beszédet mondott dr. Halász Gejza, a rendezőbizottság elnöke, és Földváry Mihály, Pest-Pilis-Solt- és Kiskunmegye alispánja.

„…E síremlék, mint mindjárt látni fogják, az idő viszontagságával daczoló, legjobb gránitból készült, de egyébként egyszerű szerény mű. Ilyet akartunk, mint ezt már más alkalommal is kifejeztük, mert egyszerű szerény volt a megboldogult élete is; mert tudtuk, miként e síremléket nem a művészet remeklése, sem az alakok nagyszerűsége, hanem a honfiak és honleányok mély tisztelete, lángoló szeretete, melylyel Kossuth Lajos édes atyja hamvaihoz ragaszkodnak, fogja megdicsőíteni és kegyelet oltárává felszentelni…” (részlet Halász Gejza beszédéből).

Ezután Bercsényi Géza, a Nemzeti Színház tagja, elszavalta Bartók Lajos költőnek az ünnepi alkalomra írt, „Kossuth atyja” című költeményét. Ez a vers annyira elnyerte az ünneplő közönség tetszését, hogy a bizottmány tagjai az egyik porcelánrózsát letörték a koszorúról, és Bartók Lajosnak adták, akinek utódai azóta kegyelettel őrzik. A koszorút ezután az alsó-dabasi református egyház gondjaira bízták, hogy „az ereklyét kegyelettel megőriztessék”. Végleges elhelyezésére 1883-ban került sor, a templomfalába - a nők padjai felett levő ablak alá - bevágatott szekrénybe.
A síremléket 1969-ben, amikor a régi református temetőt felszámolták, áthelyezték az újonnan megnyitott köztemetőbe, ahol az első díszsírhelyen állították fel. A község lakossága felháborodással fogadta, és megbocsájthatatlan kegyeletsértésnek tartotta ezt az érzéketlenül végrehajtott intézkedést. A szobrok és emlékhelyek vándorlásának ezzel egy hosszan kígyózó tekervényes folyamata indult meg Dabason, ami még a mai napig sem jutott nyugvópontra.
Forrás:
Czagányi László: A dabasi Kossuth-hagyományok alapjai (2009)
mek.oszk.hu: Kossuth László síremlékének leleplezési ünnepélye (1880)
További linkek
A koszorú elhelyezése: http://www.parokia.hu/lap/dabasi-reformatus-egyhazkozseg/cikk/mutat/kossuth-koszoru-udvozlet-dabasrol/
A síremlék avatásának története: http://mek.oszk.hu/06100/06147/



Kapcsolódó
Kossuth-mellszobor

Cím alapján hasonló

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Az igők folyamán kissé megfakult porcelánrózsa
Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
67993
Feltöltve
2010.10.04. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:45
Az igők folyamán kissé megfakult porcelánrózsa

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Kossuth László síremléke. A bokrok között az eredeti vörös márvány sírkő is megtalálható.
Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
67994
Feltöltve
2010.10.04. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:47
Kossuth László síremléke. A bokrok között az eredeti vörös márvány sírkő is megtalálható.

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
67995
Feltöltve
2010.10.04. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:48

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
67996
Feltöltve
2010.10.04. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ130/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:49

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
67997
Feltöltve
2010.10.04. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:50

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Kossuth László életének utolsó lakhelye
Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
67998
Feltöltve
2010.10.04. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:52
Kossuth László életének utolsó lakhelye

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

A koszorú mögötti márványtábla
Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
67999
Feltöltve
2010.10.04. 19:53
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:53
A koszorú mögötti márványtábla

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Eredeti piros-fehér-zöld színvilág mára nehezen felismerhető, az üvegfal miatt a fényképezés szinte reménytelen.
Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
68000
Feltöltve
2010.10.04. 19:55
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:55
Eredeti piros-fehér-zöld színvilág mára nehezen felismerhető, az üvegfal miatt a fényképezés szinte reménytelen.

"Kossuth László síremléke" c. alkotás fotói

Az ablak alá bevágott szekrény
Alkotó
Gerenday Antal (kőfaragó)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
68001
Feltöltve
2010.10.04. 19:58
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.04. 19:58
Az ablak alá bevágott szekrény
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.05.10. 10:24
A "Kossuth László síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.10.05. 14:57
Szórád Péter publikálta "Kossuth László síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.