Felszabadulási emlékmű

Tiszapüspöki, Fő u. 80.
Archív képek

Tiszapüspöki
Fő u. 80.
A falu Törökszentmiklós felől a Tiszapüspöki üdülőtelep felé vezető...Teljes szövegA falu Törökszentmiklós felől a Tiszapüspöki üdülőtelep felé vezető főutcáján, nevezetes barokk templomának közelében, szépen gondozott parkocskábanKevesebb szöveg

Készítés2002
Avatás1948


Csuhai István
2010.08.22. 22:23
Őszintén szólva, ezzel és a szomszédos műlappal http://www.kozterkep.hu/~/12162/1848_as_emlekmu_Tiszapuspoki_2002.html kissé bajban vagyok a 'több mű, több műlap'-elvet illetően, hiszen a két azonos időben állított (1948), azonos időben felújított és kiegészített (2002), szemmel láthatóan eredetileg, illetve a felújításkor is azonos szobrászok közreműködését igénybe vevő emlékmű két külön történelmi eseménynek állít ugyan emléket, mégis egyetlen térben foglal helyet, és a felállításkor/felújításkor kialakított térképzés ilyen módon még erőteljesebben ugyanabba az összefüggésbe helyezi a két emlékművet.

A szemből nézve jobb oldalon álló felszabadulási emlékmű a 48-as emlékmű felé forduló oldalán 'A magyar nép szabadságáért / életüket áldozó / szovjet katonák / emlékére' felirat áll, másik két szembetűnő oldalán pedig háborús reliefek láthatóak, kereszten golyóval átlőtt sisakok, illetve egy gyermekét óvó anya. A domborművek jól megítélhetően ugyanannak a mesternek a 2002-ből való alkotásai, aki a szomszédos 48-as emlékművön a Petőfi- és a Kossuth-portrékat készítette. Feltehetőleg nem azonos viszont azzal a szobrásszal, aki az eredeti, 1948-as obeliszkeket és a tetejükön látható alakokat formálta meg.

Feltöltésem idő előtti, mert bár belekezdtem a levelezésbe, sem az 1948-as, sem a 2002-es szobrász nevét nem tudtam még meg. Ám a feltöltést hozzászólásnak szánom a szombathelyi felszabadulási emlékmű körül kialakult vitához - íme, egy közösség, amely saját történelmét a rendszerváltás után is méltósággal és épen őrizte meg, mintaszerűen nem tagadta meg egykori önmagának valamikori múltját (s így önmagát), még akkor sem, ha az a bizonyos 'felszabadulás' aránytalanul nagy áldozatokkal járt, vért követelt, életeket, és negyven éven át egyáltalán nem a szabadság, hanem az elnyomatás képét öltötte, alighanem itt is pontosan ugyanúgy, mint mindenütt Magyarországon. Ha egy ilyen emlékmű a helyén marad, az az alapvető történelmi tényen, a szovjet hadsereg katonai áldozatain túl, bizony, erre is emlékeztet.
kalaposlány
2020.04.09. 10:46
Az emlékművön levő dombormű emlékeztetett Varga Gábor keramikus, szobrászművész stílusára, ezért megkerestem őt telefonon. Valóban ő a domborművek alkotója. A 2002.évi felújításkor kerültek azok az emlékműre.
Források:
Varga Gábor keramikus, szobrászművésszel folytatott telefonbeszélgetés.



Kapcsolódó
1848-as emlékmű

Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
64122
Feltöltve
2010.08.22. 21:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.22. 21:46

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
64114
Feltöltve
2010.08.22. 21:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.22. 21:35

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
64112
Feltöltve
2010.08.22. 21:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.22. 21:33

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
64113
Feltöltve
2010.08.22. 21:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.22. 21:34

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
64110
Feltöltve
2010.08.22. 21:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.22. 21:31

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
64106
Feltöltve
2010.08.22. 21:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.22. 21:29

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
64116
Feltöltve
2010.08.22. 21:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.22. 21:36

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
402557
Feltöltve
2020.04.26. 16:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.26. 16:32

Archív fotók

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Az eredeti emlékmű fényképe.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401504
Forrás
http://archiv.vfmk.hu/1944/jpg/tpuspoki001n.jpg
Évszám
1948
Feltöltve
2020.04.08. 15:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.08. 15:31
1948, Archív felvétel
Az eredeti emlékmű fényképe.
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.04.26. 16:32
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
20.04.09. 10:47
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.04.09. 10:46
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.04.08. 15:31
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
19.09.10. 11:31
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.08.22. 22:23
Csuhai István publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.