Balatonfüred, Széchenyi út 55.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Black Horse

Balatonfüred
Széchenyi út 55.
Balatonfüred végében, a kempingel szemben az áruház előtt.

Avatás2010
Avatás2008

Ády
2010.08.12. 16:17
2010 március 5-én megnyílt Tesco Marina Center előtt áll a falélécekből készült érdekes fekete paripa. Az alkotás Szőke Gábor Miklós kortárs művész keze munkáját dicséri. A szobor testvére is itt áll az áruház mellett, a vörös bika.

Egy ugyan ilyen ló (vagy ez) a 2008-as Nemzeti Vágtára készült és a Hősök terén a Műcsarnok előtt volt felállítva.

A paripa 2009-ben megjárta Miskolcot is.
Így ír művéről az alkotó:
„Általában elsőre szokatlannak tűnő, vulgáris anyagokat használok, ezeket belső indulataim által vezérelve rakom össze, halmozom fel, amíg egy számomra egész szoborrá nem alakulnak. Ez a lószobor is a sorozatom egyik eleme. Egy időben különösen sokat foglalkoztam lovakkal, ló anatómiával, pár éve saját lovat is tartok, hogy még közvetlenebbül tanulmányozhassam testfelépítésüket” – mesélt a szobor keletkezéséről a művész, majd hozzátette: „Örülök, hogy a Nemzeti Vágta kampányában részt vehetek a szobrommal. Egy progresszív hagyományőrzésnek tartom a Vágtát és nem tartom kizártnak, hogy egy ilyen jellegű rendezvényhez a kortárs művészet szervesen kapcsolódjon” – mondta Szőke Gábor Miklós. (Sajnos a cikk eltűnt az internetről)

Az áruháznál úgy láttam végleges elhelyezést kapott.
További linkek
Szőke Gábor Miklós honlapja: http://www.gabormiklosszoke.com/

Ády műlapja

Kapcsolódó
Bika

Cím alapján hasonló

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
63227
Feltöltve
2010.08.12. 15:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.12. 15:54

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
63228

63229

63230
Feltöltve
2010.08.12. 15:55

Ády 10.08.12. 15:55

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
63231

63232

63233
Feltöltve
2010.08.12. 15:56

Ády 10.08.12. 15:56

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
63234

63226
Feltöltve
2010.08.12. 15:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.12. 15:53

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
72237
Feltöltve
2010.11.22. 22:47
EXIF információk...
NIKON / D700
ƒ71/10 • 1/800 • ISO254

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.22. 22:47

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
89837
Feltöltve
2011.07.19. 17:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ35/10 • 1/160 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 11.07.19. 17:45

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
89836
Feltöltve
2011.07.19. 17:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ45/10 • 1/420 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 11.07.19. 17:45

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
135776
Feltöltve
2013.04.11. 20:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 13.04.11. 20:42

"Fekete ló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
453426
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2021.08.04. 15:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/640 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 15:29
2014. augusztus
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.08.04. 15:29
1 új fotót töltöttem a "Fekete ló" műlaphoz
15.02.13. 13:36
A "Fekete ló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.13. 13:35
A "Fekete ló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.13. 13:33
A "Fekete ló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.18. 19:35
A "Fekete ló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.07.19. 17:45
1 új fotót töltöttem a "Fekete ló" műlaphoz
11.07.19. 17:45
1 új fotót töltöttem a "Fekete ló" műlaphoz
10.11.22. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Fekete ló" műlaphoz
10.08.12. 16:17
Ády publikálta "Fekete ló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.