Szovjet hősi emlékmű

Gyöngyös, Barátok tere
Archív képek

Angol cím:World War II Memorial

Gyöngyös
Barátok tere
A Művelődési Ház melletti parkban áll.

Felállítás1945

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2010.08.11. 00:37
Ezt bizony ott felejtették Gyöngyös egyik terén! Az emlékművön látható, hogy nem mindenki felejtett, és rendesen kapja a vörös festéket időnként.

A Mátra Művelődési Központ hatalmas épülettömbje mellett az egyik sarkon találtam. A tetején egészen biztosan volt egy vörös csillag is valaha.

Ha valaki talál archív képet, szívesen veszem, mert nem sok magyar város központjában maradt meg, és áll ma is a Szovjet hősi emlékmű. Főleg ennyire egyértelműen, és változatlan módon. Nem gondolom, hogy szobor is lett volna a tetején, de még az is elképzelhető. Körben vörös márványtáblákon van a szöveges rész. 72 szovjet katona emlékére állították az emlékművet.

Három oldalán a hősök nevei, a negyediken az alábbi szöveg olvasható orosz és magyar nyelven:
Örök dicsőség/
a szovjet hadsereg hőseinek/
akik a Szovjetunió és Európa népei/
szabadságáért és függetlenségéért/
vívott harcokban estek el./
Dicsőség a szovjet győztes /
katonáknak, akik a magyar nép/
szabadságáért és függetlenségéért/
áldozták fel életüket /

A városban számtalan utazásom során, meg a májusi keresgéléskor sem találtam II. világháborús emlékművet, amelyik a város áldozatainak állított volna emléket. Illetve van egy hatalmas méretű emléktábla (kb. 4x4 méter) a Szent Bertalan templom főhomlokzati oldalán. Ma már alig látszik, az elé ültetett nagyra nőtt tujától. És miután azon csak egy icipici bronzból készült városcímer van, ezért momentán azt nem lehet itt bemutatni.
Azt hiszem ki lehet jelenteni, hogy Gyöngyös máig adós egy emlékművel saját történelmének, a város II. világháborús áldozatainak! Egészen biztosan nem kevesen voltak, már csak a máig meglévő zsinagóga méreteit látva pl. a holokauszt áldozatai.
Találtam egy cikket Gyöngyös belvárosának megújításáról: http://www.heol.hu/heves/kozelet/megujul-gyongyos-belvarosa-375317

2012 tavaszára az emlékmű megújult. Láthatóan új vörös gránittáblákat helyeztek a régebbiek helyére, és a kőtalapzatot is kijavították.

Egy kapcsolódó oldal: http://szovjet-katona.ucoz.hu/index/djondjosh_gyongyos/0-1083

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62175
Feltöltve
2010.07.30. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.30. 00:50

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62176
Feltöltve
2010.07.30. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

62177
Feltöltve
2010.07.30. 00:51

TundeK62 10.07.30. 00:51

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62178
Feltöltve
2010.07.30. 00:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.30. 00:51

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

2012 május eleji állapot
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110897
Évszám
2012
Feltöltve
2012.05.15. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 00:11
2012
2012 május eleji állapot

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

2012 május eleji állapot
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110898
Évszám
2012
Feltöltve
2012.05.15. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 00:12
2012
2012 május eleji állapot

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Felújítás 2011 őszén
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
105202
Évszám
2011
Feltöltve
2012.02.23. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.23. 23:54
2011
Felújítás 2011 őszén

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
221016
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.10.11. 17:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.11. 17:07
2013. október

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
221017
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.10.11. 17:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.11. 17:08
2013. október

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
221018
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.10.11. 17:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.11. 17:09
2013. október

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
429155
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2021.01.09. 13:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/640 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.01.09. 13:15
2017. május

Archív fotók

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
194503
Feltöltve
2015.02.03. 00:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 00:40
Archív felvétel
Képeslap

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: Történelmi emlékhelyek Heves megyében (1985), 41.kép
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
105267
Évszám
1985
Feltöltve
2012.02.24. 20:28
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.24. 20:28
1985, Archív felvétel
Forrás: Történelmi emlékhelyek Heves megyében (1985), 41.kép
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.01.09. 13:15
1 új fotót töltöttem a "Szovjet hősi emlékmű" műlaphoz
10.08.11. 00:37
TundeK62 publikálta "Szovjet hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.