Szolnok, Várkonyi István tér 17.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Várkonyi

Szolnok
Várkonyi István tér 17.
Ságvári Endre út, Szántó krt .Szolnok Ispán krt.Dr.Sebestyén Gyula krt. találkozásánál.

Felállítás1974. június 29.

Tóth György-Gyigyi
2010.08.18. 22:45
Várkonyi István kőből készült mellszobra 1974-ben került felállításra a róla elnevezett téren. A magyarországi földmunkás és paraszt mozgalmak egyik vezetője volt. Tevékenységének szolnoki kötődése is volt, majd halálát követően végső nyughelye is Szolnok, Kőrösi úti katolikus temető.
Néhány évvel a szobor felállítását követően, az un. „éjszakai duhajok” megrongálták a szobrot, letörték az orrát. Több újságcikk jelent meg az esemény kapcsán, majd a szobor is eltűnt. Többen keresték, tudakolták, hová lett a Várkonyi? Úgy látszott; megszokták és már hiányzott!! Újabb újságcikkek; helyreállítják, és visszakapja az orrát, majd nem sokkal később a szobor is visszakerült az eredeti helyére.
kectam
2019.07.05. 15:53
A szoboravató beszédet Szabadkay Mihály, a Járműjavító pártbizottságának titkára tartotta, kiemelte: „Itt a Várkonyi Istvánról elnevezett téren megismerhetjük az elfeledett arcot, aki míg élt magvető volt, akinek a szolnoki föld adott örök pihenőt”. A szobrot is Ő leleplezte le, majd magőrzésre átadta a Ságvári körúti iskola 2956. sz. úttörőcsapatának.
Források:
Szolnok Megyei Néplap, 1974. június 30. - 5. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1974_06/?pg=222&layout=s

Cím alapján hasonló

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

Várkonyi István mellszobor.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
63752
Feltöltve
2010.08.18. 18:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.18. 18:38
Várkonyi István mellszobor.

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

Egy másik nézőpontból.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
63753
Feltöltve
2010.08.18. 18:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE220,X785
ƒ39/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.18. 18:51
Egy másik nézőpontból.

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

Egy oldal nézetből.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
63754
Feltöltve
2010.08.18. 18:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE220,X785
ƒ39/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.18. 18:53
Egy oldal nézetből.

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

Egy másik oldalnézet.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
63755
Feltöltve
2010.08.18. 18:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE220,X785
ƒ31/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.18. 18:54
Egy másik oldalnézet.

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

A helyreállított orr.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
63756
Feltöltve
2010.08.18. 18:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE220,X785
ƒ35/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.18. 18:55
A helyreállított orr.

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
358419
Feltöltve
2019.06.02. 15:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.02. 15:05

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
358420

A szobor orra javított.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
358421
Feltöltve
2019.06.02. 15:06

kalaposlány 19.06.02. 15:06
A szobor orra javított.

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

A szobor orra javított.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
358422

358423
Feltöltve
2019.06.02. 15:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.02. 15:07
A szobor orra javított.

Archív fotók

"Várkonyi István" c. alkotás fotói

Várkonyi István mellszobrának leleplezése 1974. június 29-én.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
357532
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1974_06/?query=v%C3%A1rkonyi%20istv%C3%A1n%20szobor%20&pg=222&layout=s
Évszám
1974
Feltöltve
2019.05.27. 15:36
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.05.27. 15:36
1974, Archív felvétel
Várkonyi István mellszobrának leleplezése 1974. június 29-én.
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.09.03. 09:50
Megérintettem a "Várkonyi István" alkotást
22.04.15. 05:39
Megérintettem a "Várkonyi István" alkotást
22.01.15. 08:03
Megérintettem a "Várkonyi István" alkotást
21.07.17. 07:30
Megérintettem a "Várkonyi István" alkotást
20.09.19. 06:44
Megérintettem a "Várkonyi István" alkotást
19.07.05. 15:53
A "Várkonyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.02. 15:07
1 új fotót töltöttem a "Várkonyi István" műlaphoz
19.06.02. 15:06
1 új fotót töltöttem a "Várkonyi István" műlaphoz
19.06.02. 15:06
1 új fotót töltöttem a "Várkonyi István" műlaphoz
19.06.02. 15:05
1 új fotót töltöttem a "Várkonyi István" műlaphoz
19.06.02. 15:05
1 új fotót töltöttem a "Várkonyi István" műlaphoz
19.05.27. 15:36
1 új fotót töltöttem a "Várkonyi István" műlaphoz
10.08.18. 22:45
Tóth György-Gyigyi publikálta "Várkonyi István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.