Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében

Kőszeg, Hunyadi u. 10.

Kőszeg
Hunyadi u. 10.
A gimnázium épületétől jobbra, a kert északkeleti oldalában, Szentirmai...Teljes szövegA gimnázium épületétől jobbra, a kert északkeleti oldalában, Szentirmai Zoltán 1971-ben állított Jurisich-mellszobra mögöttKevesebb szöveg

Avatás2008
Avatás1780

Trifusz Péter (tervező)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2010.08.05. 16:54
A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjének igen különleges szoborösszeállítása ez, mely létével nem pusztán újra köztéri alkotássá avat három réges-régi mellszobrot, hanem egyúttal az emlékezés mechanizmusát is kézzelfoghatóvá teszi.

A történet röviden annyi, hogy Kőszegen modern értelemben vett középiskolai oktatás a jezsuiták jóvoltából 1677 és 1680 között, a mai Jurisics téren emelt épületben kezdődött. A rend feloszlatása után, 1776-tól a piaristák kapták meg az épületet. Az 1780-as évek elején az épület szűkössé vált, bővíteni kellett, és új homlokzattal látták el. A három itt látható szobor épületdíszként alighanem ekkor kaphatott helyet a gimnázium főhomlokzatán. Eredeti szobrászukról adatot sajnos nem lehet tudni.

1815-től, mikor a piarista rend Kőszegről Kaposvárra költözött, az iskola a bencések fennhatósága alá került, és így működött egészen 1948-ig. A XIX. század végére azonban szükségessé vált egy vadonatúj gimnáziumi épület felhúzása; a ma is álló, Herczegh Zsigmond által tervezett klasszikus iskolaépület átadására végül 1908-ban került sor, amely az oktatási intézmény státuszában is változást hozott: kisgimnáziumból ún. főgimnáziummá alakult át, neve pedig a második világháború végét követő egy-két évig Szent Benedek-rendi I. Ferenc József Főgimnázium lett. A régi épület elbontását a rákövetkező évben, 1909-ben végezték el, de az eredeti épület emlékeként meghagyták az attikafalat, amelyen ugyancsak 1945-ig ott állt az itt látható három mellszobor. Akkor lebontották, de szerencsére nem semmisítették meg őket, átkerültek az 1948-tól, az államosítástól Jurisich Miklósról elnevezett gimnázium tulajdonába, és évtizedekig elfeledetten hevertek.

Az ötlet, hogy a százéves tanintézmény és gimnáziumépület megünneplésére állítsák fel az évszázadokon át a jogelőd iskola védjegyének számító három épületdíszítő szobrot, a kétezres években merült fel. Az ünnepélyes felállításra végül 2008. novemberében, a centenáriumi ünnepségek keretében került sor. A kompozíció és a felállítás megtervezője Trifusz Péter volt, a gimnázium művészeti tanára, egyúttal a kőszegi várszínház grafikusa és arculattervezője.

A három szobor közül csak kettőről tudható biztosan, hogy kit ábrázol. Egyikük Lotharingiai Ferenc (1708-1765), Mária Terézia férje; a másikuk József Benedek Ágost (1747-1792), ismertebb nevén II. József, vagyis Mária Terézia fia. A harmadik figura kiléte bizonytalan, elképzelhető, hogy ő Habsburg Rudolf (1552-1612), esetleg Mária Terézia atyja, VI. Károly (1685-1740) - ez utóbbi feltételezést erősíti, hogy a három mellszobor eredeti környezetében egy Mária Terézia-domborművet vett körül.

Külön felhívom a figyelmet a középső, legmagasabb szobor furcsa váll-részére, mely egy emberi arcot imitál. És egyáltalán az egész kompozíció hallatlan eredetiségére és eltaláltságára, mely feltétlenül nagyszabású megünneplése az iskola száz évének, és egyúttal pontosan érzékelteti, mit jelent a tanításban-tanulásban több évszázadnyi, ezen a különleges módon kitapintható, taktilis hagyomány.

Cím alapján hasonló

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62571
Feltöltve
2010.08.05. 15:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:35

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

A bal oldali és a középső szobor
Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62572
Feltöltve
2010.08.05. 15:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:35
A bal oldali és a középső szobor

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

A középső és a jobb oldali szobor
Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62573
Feltöltve
2010.08.05. 15:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:36
A középső és a jobb oldali szobor

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62574
Feltöltve
2010.08.05. 15:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:38

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

A jobb oldali és a középső szobor oldalnézetből
Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62576
Feltöltve
2010.08.05. 15:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:39
A jobb oldali és a középső szobor oldalnézetből

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

A középső szobor oldalnézetből, az arcot formáló vállrésszel
Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62577
Feltöltve
2010.08.05. 15:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:40
A középső szobor oldalnézetből, az arcot formáló vállrésszel

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62578
Feltöltve
2010.08.05. 15:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:41

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

A kompozíció a gimnázium névadója, Jurisich Miklós mellszobrának a közelében
Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62579
Feltöltve
2010.08.05. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:46
A kompozíció a gimnázium névadója, Jurisich Miklós mellszobrának a közelében

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Az utca felől nézve
Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
62580
Feltöltve
2010.08.05. 15:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.05. 15:47
Az utca felől nézve

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
481600
Feltöltve
2022.03.27. 11:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.27. 11:00

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
481601
Feltöltve
2022.03.27. 11:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/125 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.27. 11:00

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
481602
Feltöltve
2022.03.27. 11:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.27. 11:01

"Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. alkotás fotói

Alkotó
Trifusz Péter (tervező)
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
481603
Feltöltve
2022.03.27. 11:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.27. 11:01
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.03.27. 11:01
1 új fotót töltöttem a "Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" műlaphoz
22.03.27. 11:01
1 új fotót töltöttem a "Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" műlaphoz
22.03.27. 11:00

10.08.05. 16:54
Csuhai István publikálta "Habsburg-uralkodók a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kertjében" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.