A Mindszenty szobor két kezét áldásra emeli.

Mindszenty megáldott engem is. Nem szoborként. Élőben. Igaz, akkor nem tudta felemelni kezét, így a kereszt jelét mutatva küldte felénk áldását. A laktanya orosz tanácsadójának Pobjeda kocsijában ült. A Pobjeda T 34-esek között haladt a főváros felé. A mellettem álló édesanyám letérdelt, minket pedig megfedett, hogy miért nem térdeltünk le.
Előtte való nap édesapámért rendőrök jöttek és velük távozott. Ő a falucska szerelője, lakatosa volt. Közel laktunk a rendőrséghez, ezért esett rá választásuk. Begyűjtötték a falu papját is.
A papnak Mindszenty kegyszereit kellett összegyűjtenie és leltároznia a bíboros volt börtönében édesapámnak az őrség rádióadó-vevőjét leszerelni és a rendőrségre szállítani. Ez a „rádióadó” egy akkumulátortöltő volt, de a kapitány „elnézte”.

1958 tavaszán az iskola igazgatója nem továbbította középiskolai jelentkezési lapomat. Fél évre rá kiderült, hogy az évfolyam továbbtanulását tárgyaló „társadalmi bizottság” úgy döntött, hogy nem kötelező továbbtanulnom. Hosszú levelezés után az indok is megérkezett:
Édesapám –„1956-ban olyan emberekkel barátkozott, akik levágott kommunista fejekkel akarták kirakni az utat.” Más 56-os eseményben nem vett részt.

Most, mikor a fényképeket készítettem, áldásadó kezei alá állva eltűnődtem a múltról és jövőről. Iskolázottságom szegényebb lett, de így tehettem „szert” 43 éve életem fele-ségére.

Mindszentiről, 56-ról, a korról, közelről, másoktól itt:

http://www.retsag.net/

helytörténet fül, majd: Várostörténet, Honvédség története, Híres emberek kapcsolók,

80 centiméter magas mészkőalapon álló 220 centiméteres bronzszobor.
Az alapon felirat: 'Áldott legyen az én népem!'
A szobor közadakozásból készült.