A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére

Budapest, VIII. kerület, Bródy Sándor u. 5-7.

Budapest
VIII. kerület, Bródy Sándor u. 5-7.
A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai bejárata mellett balra

Avatás2004. október 22.

Mónus Béla (fafaragó)

Csuhai István
2010.08.02. 18:10
A Piliscsabáért Egyesület állította kicsiny dombormű azoknak a Piliscsabára besorozott sorkatonáknak állít emléket, akik 1956 októberében átálltak a felkelők oldalára, és hősi halált haltak. Név szerint a dombormű is, az alatta elhelyezett tábla is Albecker Rudolf honvédet (1935-1956), Kőszegi Imre szakaszvezetőt (1930-1956), Krall János őrvezetőt (1934-1956) és Szabó Kázmér honvédet (1934-1956) nevezi meg. Az egyik piliscsabai önkormányzati dokumentumból úgy veszem ki, az Egyesület az emlékművet az egykori laktanya épületén (ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának székhelye) szerette volna felállítani, de erre együttműködés hiányában nem került sor. A körülbelül 90 cm x 50 cm nagyságú, kicsivel a szemmagasság fölött elhelyezkedő kezelt fa alkotás, Mónus Béla Budapesten élő fafaragó munkája mindenesetre méltó helyre talált a Magyar Rádió most már felújított Bródy Sándor utcai épületének homlokzatán.

Cím alapján hasonló

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62387
Feltöltve
2010.08.02. 17:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.02. 17:48

62388
Feltöltve
2010.08.02. 17:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.02. 17:48

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62389
Feltöltve
2010.08.02. 17:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.02. 17:49

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62390
Feltöltve
2010.08.02. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.02. 17:50

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62391
Feltöltve
2010.08.02. 17:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ30/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.02. 17:51

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62392
Feltöltve
2010.08.02. 17:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.02. 17:51

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232450
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.02.21. 16:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/110 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.21. 16:16
2013. december

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536809
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.29. 10:59

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536810
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO250

536811
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO250

536812
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.29. 10:59

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536813
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.29. 10:59

"A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536814
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 29.6mm • ISO800

536815
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8.3mm • ISO200

536816
Feltöltve
2023.08.29. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.29. 10:59
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.08.31. 21:13
Az "A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.08.29. 10:59
8 új fotót töltöttem az "A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" műlaphoz
18.10.29. 16:11
Megérintettem az "A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" alkotást
16.10.19. 09:04
Megérintettem az "A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" alkotást
16.02.21. 16:16
1 új fotót töltöttem az "A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" műlaphoz
10.08.02. 18:10
Csuhai István publikálta "A nép oldalára állt piliscsabai páncélos katonák emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.