Figurális kompozíció

Siófok, Deák Ferenc sétány

Állapot: Lebontott

Siófok
Deák Ferenc sétány
A volt üdülő éttermének oldalán állt az alkotás.

Felállítás1965

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2010.07.30. 16:07
Ez Siófok-Balatonszéplak régen nagyhírű Ezüstpari szakasza. Közigazgatásilag Siófokhoz tartozik.

A terület a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) üdülője volt.
Már tavaly is kerestem ezt az alkotást, de szomorúan tapasztaltam, hogy az üdülőben két épületet már lebontottak. A két épület a Hotel Interpress és a központi ebédlőrész volt.
Eddig azt hittem, hogy a murália az Interpressben volt, de a Jánostól kapott kép egyértelműen az ebédlőrész ábrázolja.
Sajnos mivel az ebédlőrészt is elbontották, így valószínűleg az alkotás elpusztult. De lehet, hogy leszedték és most valahol tárolják, de erről nincs információm.
A modern hét alakos kompozíciót Garányi József keramikus készítette.

Köszönöm a páratlan archív képet Kozma Jánosnak, hogy kimásolta a MURALIA Hungarica, (Helikon Kiadó, 1978.) című könyvből és elküldte nekem.

Érdekes hogy a könyvben Garányi József: BALATONSZÉPLAK, Európa szálló, 1966. néven szerepel az alkotás. Az Európa Szálló Siófokon van viszont ott is van egy műve az alkotónak (Pillér relief http://www.kozterkep.hu/~/6072/_piller_reliefek_siofok_garanyi_jozsef_1966.html ), ezzel keverhették össze. Ami nem csodálok, mert nagyon hasonlítanak a figurák.
Az artportalon viszont már: Figurális kompozíció (színes relief, 1965, Balatonszéplak, MUOSZ Üdülő) szerepel. Szerintem ez a helyes.
Ády
2018.12.17. 12:30
Egy érdekes felfedezést tettem! Nemrégiben nézem a mostanában elég felkapott Aranyélet című sorozatot, mikor is az egyik jelenetben nagy megdöbbenésemre felvillan az egyik villa falán ez a kerámia kompozíció!
Legalább nem pusztították el, ez is valami. https://www.kozterkep.hu/~/11900/Figuralis_kompozicio_Siofok_1965.html/photos/335665

Ády műlapja

Kapcsolódó
Fekvő nő
Kapcsolódó
Balatoni panoráma
Kapcsolódó
Álló nő
Kapcsolódó
Gobelin

Cím alapján hasonló

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

A MÚOSZ Üdülő. Elől a Hotel Interpress, középen a központi ebédlő.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
62045
Feltöltve
2010.07.29. 12:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.07.29. 12:17
Archív felvétel
A MÚOSZ Üdülő. Elől a Hotel Interpress, középen a központi ebédlő.

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
251966
Forrás
facebook/Forma Hungarica
Feltöltve
2016.09.08. 15:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.08. 15:07
Archív felvétel

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

A MÚOSZ üdülőkomplexum étterme
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/217
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
334853
Forrás
http://fototar.lechnerkozpont.hu
Feltöltve
2018.12.10. 12:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.12.10. 12:57
Archív felvétel
A MÚOSZ üdülőkomplexum étterme
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/217

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
251965
Forrás
facebook/Forma Hungarica
Feltöltve
2016.09.08. 15:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.08. 15:07
Archív felvétel

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
62040
Feltöltve
2010.07.29. 12:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.07.29. 12:13
Archív felvétel

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
62041

62042
Feltöltve
2010.07.29. 12:14

Ády 10.07.29. 12:14
Archív felvétel

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
62043

62044
Feltöltve
2010.07.29. 12:15

Ády 10.07.29. 12:15
Archív felvétel

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
62039
Feltöltve
2010.07.29. 12:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.07.29. 12:13
Archív felvétel

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
335664
Forrás
Aranyélet című sorozat I. évad 5. rész.
Feltöltve
2018.12.17. 12:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.12.17. 12:22
Archív felvétel

"Figurális kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
335665
Forrás
Aranyélet című sorozat I. évad 5. rész.
Feltöltve
2018.12.17. 12:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.12.17. 12:22
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.07.16. 19:07
A "Figurális kompozíció" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.07.30. 16:07
Ády publikálta "Figurális kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.