Széchy Dénes szobra

Esztergom, Szent István tér

Esztergom
Szent István tér
Az oszlopcsarnok bal oldalán.

Felállítás1877

Törölt Tag - 201
2010.07.23. 21:06
A Bazilika oszlopcsarnoka mindig is misztikus hely volt a számomra. A hatalmas hengerek annyira elvarázsolnak a tövében állva, hogy szinte nem is veszem észre a mögötte megbújó előcsarnokot. De ha még néha be is sétálok, hogy ebből az irányból is csodálhassam a nyolc oszlop 22 méter magasra nyúló masszív erejét, akkor sem tűnnek fel a mögötte rejtőző amúgy nem is kis szobrok. Az itt található művek részben a korábbi székesegyház, részben a mostani Bazilika építésével kapcsolatosak.

A déli fal előtt álló szobor Széchy Dénes érseket ábrázolja, aki középkori magyar főpap és politikus, bíboros, esztergomi érsek, nyitrai és egri püspök, Magyarország első prímása volt, sőt kancellári hivatalt is viselt. 1450-53 között újjáépíttette a Boldogságos Szűz és Szent Adalbert székesegyházat, melyet 1453 november 11-én szentelt fel. Ő koronázta meg V. Lászlót, I. Ulászlót és I. Mátyást. Sírköve az altemplomban ma is látható.

A szobrot Simor János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek megrendelésére Johann Hutterer bécsi szobrász készítette a szemközt álló Hunyadi szoborral együtt.

Felirata: DIONYSIUM CARD, DE SZÉCH PRIMATEM HUNGARIE POSUIT JOANNES CARD. SIMOR. A. MDCCCLXXVII / Széchy Dénes szobrát állítatta Simor János bíboros 1877-ben.

Cím alapján hasonló

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
61436
Feltöltve
2010.07.23. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ35/10 • 1/500 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.07.23. 20:47

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
61437
Feltöltve
2010.07.23. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ4/1 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.07.23. 20:47

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
61438
Feltöltve
2010.07.23. 20:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ5/1 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.07.23. 20:48

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
61439
Feltöltve
2010.07.23. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.07.23. 20:49

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
61440
Feltöltve
2010.07.23. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ35/10 • 1/250 • ISO320

61441
Feltöltve
2010.07.23. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ35/10 • 1/400 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.07.23. 20:49

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
61442
Feltöltve
2010.07.23. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ4/1 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.07.23. 20:50

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Szinte elveszik az oszlopok között!
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
61443
Feltöltve
2010.07.23. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.07.23. 20:51
Szinte elveszik az oszlopok között!

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
71151
Feltöltve
2010.11.12. 03:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.12. 03:09

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
71152
Feltöltve
2010.11.12. 03:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.12. 03:10

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
71153
Feltöltve
2010.11.12. 03:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/60 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.12. 03:10

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
544476
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.10.27. 21:10
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 9 Pro
ƒ189/100 • 1/209 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.10.27. 21:10
2022. május

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
544477

544478
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.10.27. 21:10
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 9 Pro
ƒ189/100 • 1/239 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.10.27. 21:10
2022. május

"Széchy Dénes szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
544479
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.10.27. 21:10
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 9 Pro
ƒ189/100 • 1/206 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.10.27. 21:10
2022. május
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.10.27. 21:38
A "Széchy Dénes szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.10.27. 21:10
4 új fotót töltöttem a "Széchy Dénes szobra" műlaphoz
23.02.19. 13:10
Megérintettem a "Széchy Dénes szobra" alkotást
18.04.18. 15:56
A "Széchy Dénes szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.26. 16:29
Megérintettem a "Széchy Dénes szobra" alkotást
10.11.12. 03:10
1 új fotót töltöttem a "Széchy Dénes szobra" műlaphoz
10.11.12. 03:10
1 új fotót töltöttem a "Széchy Dénes szobra" műlaphoz
10.11.12. 03:09
1 új fotót töltöttem a "Széchy Dénes szobra" műlaphoz
10.07.23. 21:06
Törölt Tag - 201 publikálta "Széchy Dénes szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.