Tiszaújváros-Tiszaszederkény, Petőfi Sándor utca

A Petőfi és Bocskai utcák kereszteződésében

Avatás1999. augusztus 20.

TundeK62
2010.07.23. 20:59
Amikor tavaly tavasszal Tiszaújvárosban jártam, egyrészt az időjárás viszontagságai, másrészt a nagy távolság miatt nem tudtam ezt az alkotást lefotózni.
Egy kedves ismerősömet kértem meg több hónapja, hogy készítse el nekem a képeket. Ott élnek a városban az unokái, és elment egy kis időre hozzájuk.
Köszönöm tehát Deák Bertalannak a fotókat.

A Lorántffy Zsuzsannáról eddig látott szobrok (Nagyvárad, Sárospatak) után igencsak meglepődtem, amikor a szobrászművész honlapján először megláttam az alkotást. Az eddigi ábrázolások egy csúnyácska, idősödő női alakot mutattak :(
Tiszaújváros Óvárosi részén, Tiszaszederkényben ehelyett egy meglehetősen karcsú, szép női alak ül ott fenn a kör alakú talapzaton. A szoboralak nagysága 220 cm.

1999. augusztus 20-án, Szent István király államalapítónk ünnepén avatták fel a szobrot.
Azért került a városrész főterére, mert I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna tulajdonában volt ez a terület, további öt vármegyével együtt.

A talapzaton Tompa Mihály versének részlete olvasható:
'Korát előzte, mint az égen
a tündérhajnal a napot,
hogy akkor is ragyogjon, éljen
midőn a nap lenyúgodott.'

A vers, mely 1860-ban íródott, itt olvasható teljes egészében:
http://hu.wikisource.org/wiki/L%C3%B3r%C3%A1ntfi_Zsuzs%C3%A1nna_eml%C3%A9kezete

Kicsit engem zavarnak a tér kialakítása után ottmaradt járulékos elemek, úgymint légvezetékek, oszlopok, és a szobor mögött válogatás nélkül elhelyezett reklámok.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lor%C3%A1ntffy_Zsuzsanna
Az alkotó honlapja: http://sites.google.com/site/jozsalajosszobraszmuvesz/oeneletrajz
Fanni
2011.11.29. 21:51
Szederkény 1544-ben a Török Hódoltsághoz került. A kettős adóztatás, a magában is magas török adók és a természeti csapások miatt a faluból elmenekültek az emberek. 1615/16-ban kipusztult településként van nyilvántartva. 1651-ben Lorántffy Zsuzsanna 32 hajdú családdal újratelepítette Szederkényt.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
61427
Feltöltve
2010.07.23. 20:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.23. 20:18

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
61428
Feltöltve
2010.07.23. 20:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.23. 20:18

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
61429
Feltöltve
2010.07.23. 20:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ34/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.23. 20:19

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
61430
Feltöltve
2010.07.23. 20:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ34/10 • 1/800 • ISO100

61431
Feltöltve
2010.07.23. 20:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.23. 20:19

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
61432
Feltöltve
2010.07.23. 20:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.23. 20:20

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
61433
Feltöltve
2010.07.23. 20:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ35/10 • 1/1300 • ISO100

61434
Feltöltve
2010.07.23. 20:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.23. 20:20

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
61435
Feltöltve
2010.07.23. 20:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ6
ƒ100/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.23. 20:21

"Lorántffy Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros-Tiszaszederkény
Feltöltő
Azonosító
460850
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.10.01. 09:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/320 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.01. 09:40
2013. február
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.05. 23:23
A "Lorántffy Zsuzsanna" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.10.01. 09:40
1 új fotót töltöttem a "Lorántffy Zsuzsanna" műlaphoz
10.07.23. 20:59
TundeK62 publikálta "Lorántffy Zsuzsanna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.