Jászberény, Lehel vezér tér

Alternatív, helyi címek:Jászkapitány-szobor
Angol cím:Jazygian Monument

Jászberény
Lehel vezér tér
A város főterén, a Lehel vezér tér végében áll.

Avatás2005

TundeK62
2010.07.18. 20:13
Az emlékmű megvalósítását a Városvédő- és Szépítő Egyesület kezdeményezte, és a lakosság, helyi cégek, valamint a Jászság majd minden települése hozzájárult az elkészítéséhez.

'A jászberényi Lehel vezér téren, kezében a Lehel kürttel köszönt mindenkit a pattintott kőalapon álló jászkapitány -szobor.'- írja az idegenforgalmi kiadvány.
2005. május 8-án, a Redemptio 260. , és a Városi Tűzoltóság megalakulásának 110 éves jubileumára készült. A talapzaton körben 18 jász település bronz címerét helyezték el. Az andezit szikla mérete kb.120x160x400 cm. A kapitány 260 cm, a címerek egy-egy 30 cm átmérőjű kör alapon vannak.

Az emlékmű előtt csobogót helyeztek el. Gondolom, az nem része az alkotásnak. Messziről így a vízen át látszik, mint az egyik képen is.

'A török megszállást a Jászság is keservesen megszenvedte, lakossága sokszor menekülni kényszerült, és falvai közül jó néhány végleg elpusztult (Ágó, Boldogháza, Borsóhalma, Négyszállás, Rassang). A török hódoltságot követően 1702-ben kiváltságaik veszélybe kerültek, amikor I. Lipót császár a Jászság földjét és népét a két Kunsággal együtt eladta a Német Lovagrendnek 500. 000 aranyforintért. A jászok és a kunok azonban nem nyugodtak bele ősi kiváltságaik elvesztésébe, 1745-ben saját pénzükön visszaváltották azokat.
A híres jászkun REDEMPTIO (önmegváltás) visszaadta a jász népnek régi szabadságát, kiváltságait és fokozatosan megnyitotta a gazdasági fellendülés útját.'
Forrás: http://www.jaszbereny.hu/bemutatkozas.php
További linkek
Jászberény története : http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1szber%C3%A9ny
Képek a szobor avatásáról: http://www.jaszbereny.hu/fotoalbumarchiv.php?albumid=23&idoszakid=5

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
60876
Feltöltve
2010.07.18. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:02

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
60880
Feltöltve
2010.07.18. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:03

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
60877
Feltöltve
2010.07.18. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:02

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
60878
Feltöltve
2010.07.18. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:03

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
60881
Feltöltve
2010.07.18. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:04

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
60882

60884
Feltöltve
2010.07.18. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:05

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
60879
Feltöltve
2010.07.18. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:03

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
268597
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2017.03.03. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 16:22
2010. július

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
268598

268599

268600
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2017.03.03. 16:32

TundeK62 17.03.03. 16:32
2010. július

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
268601

268602
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2017.03.03. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 16:32
2010. július

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
268603

60883
Feltöltve
2010.07.18. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.18. 17:05

"Jász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
135042
Feltöltve
2013.04.02. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.02. 17:06
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.07.05. 18:54
A "Jász-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.02. 17:06
1 új fotót töltöttem a "Jász-emlékmű" műlaphoz
10.07.18. 20:13
TundeK62 publikálta "Jász-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.