Budapest, XIV. kerület, 1146 Állatkerti körút 6-12

Állapot: Lebontott

Budapest
XIV. kerület, 1146 Állatkerti körút 6-12
Az 1965-ben épült, majd 2010-ben lebontott Zsiráfház bejáratánál

Felállítás1965


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kéri Gáspár
2010.07.18. 13:11
A Kéri Gyula és Bognár Ferenc által tervezett, a két háború közötti modernizmus stílusjegyeit is magán viselő Zsiráfház a második világháború alatt megsemmisült Kós Károly-féle Zsiráfház helyén épült fel 1965-ben. Az épület bejáratánál, a bal oldali falfelületen helyezkedett el a Sándor István keramikusművész által készített kerámia falburkolat, mely egy zsiráf vadászatot ábrázolt az őskori barlangfestészet, illetve az afrikai népek ábrázolásmódjának stílusában. Az enteriör szellemes megoldása volt a zebramintás mozaik padlózat is.

Miután régi helyén 2010-ben újjáépül Kós Károly egykori Zsiráfháza, ezért az 1965-ben átadott épületet ez év tavaszán lebontották.
A bontás idején készültek az itt látható fotók is, melynek elkészítéséhez Zachár István, a Fővárosi Állat- és Növénykert kommunikációs igazgatója biztosított lehetőséget. Köszönet érte.

Egyelőre semmit nem tudunk a lebontott kerámiafelület sorsáról, csak reménykedünk benne, hogy nem került a bontási törmelékkel együtt valamelyik szeméttelepre. Amint további információhoz jutunk, kiegészítjük a leírást.



Kapcsolódó
Bölény-sgraffito

Cím alapján hasonló

"Zsiráf vadászat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60844
Feltöltve
2010.07.18. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ14/1 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.18. 09:05

"Zsiráf vadászat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60845
Feltöltve
2010.07.18. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.18. 09:05

"Zsiráf vadászat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60846
Feltöltve
2010.07.18. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ38/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.18. 09:06

"Zsiráf vadászat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60847
Feltöltve
2010.07.18. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ8/1 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.18. 09:07

"Zsiráf vadászat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60848
Feltöltve
2010.07.18. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ8/1 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.18. 09:07
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.05.22. 22:25
A "Zsiráf vadászat" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.07.18. 13:11
Kéri Gáspár publikálta "Zsiráf vadászat" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.