Horthy István emlékműve

Szolnok, Kossuth tér
Archív képek

Állapot: Elpusztult

Szolnok
Kossuth tér
A városháza előtti téren volt felállítva.

Felállítás1944


Sila
2010.07.05. 10:16
A magyar országgyűlés 1942. február 19-én közfelkiáltással Horthy Istvánt kormányzóhelyettessé választotta. Kormányzóhelyettesi feladatai ellátása mellett 1942. május 1-jétől, főhadnagyi rangban, katonai átképzésen vett részt Szolnokon, majd július 1-jén az 1. vadászrepülő-osztály kötelékében útnak indult a keleti frontra. Csapatszolgálata alatt a Don térségében 24 harci bevetést hajtott végre. Augusztus 20-án hajnalban a 25. harci bevetése során azonban gépével lezuhant és életét vesztette.
Szolnok városa már 1942-ben határozatot hozott, hogy méltó emléket állít a tragikusan elhunyt kormányzóhelyettesnek. Vastagh György alkotását 1944-ben állították fel a városháza előtti téren. A március 19-ére kitűzött szoboravató azonban a németek bevonulása miatt elmaradt, így az emlékművet hivatalosan soha nem avatták fel.
Az alkotás Horthy István 3,5 méteres, főhadnagyi díszegyenruhás bronzszobrából és egy, a talapzat előtt koszorút elhelyező, szűrös parasztember kőszobrából állt.
1944 őszén a főalakot ledöntötték. További sorsa ismeretlen. A 3 méteres talapzatot 1950-ben szétverték. Az alkotás mellékalakja pedig a helyi temető sírkertjébe került.

Sila műlapja


Kapcsolódó
Búsuló juhász
Kapcsolódó
Halas-puttók

Cím alapján hasonló

"Horthy István emlékműve" c. alkotás fotói

Az emlékmű mellékalakja a helyi temető sírkertjében.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
64754
Forrás
archiv.vfmk.hu
Fotózva
2006. december
Feltöltve
2010.08.30. 08:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ800/100 • 1/550 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.30. 08:02
2006. december
Az emlékmű mellékalakja a helyi temető sírkertjében.

Archív fotók

"Horthy István emlékműve" c. alkotás fotói

Az emlékmű képe egy újságkivágáson.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
59533
Forrás
archiv.vfmk.hu
Feltöltve
2010.07.05. 10:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.05. 10:00
Archív felvétel
Az emlékmű képe egy újságkivágáson.

"Horthy István emlékműve" c. alkotás fotói

Horthy István főhadnagyi egyenruhában. Talán ez a kép szolgált alapul a szobor elkészítéséhez.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
59727
Feltöltve
2010.07.06. 16:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.06. 16:05
Archív felvétel
Horthy István főhadnagyi egyenruhában. Talán ez a kép szolgált alapul a szobor elkészítéséhez.

"Horthy István emlékműve" c. alkotás fotói

Vastagh György Horthy Istvánról készített szobrának makettje.
Szolnok könyve (2010) 145. oldal
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
172771
Forrás
http://info.szolnok.hu/files/szolnok_konyve.pdf
Évszám
2010
Feltöltve
2014.07.20. 09:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.07.20. 09:05
2010, Archív felvétel
Vastagh György Horthy Istvánról készített szobrának makettje.
Szolnok könyve (2010) 145. oldal
Összesen 4 fotó

Műlap története

14.07.20. 09:05
1 új fotót töltöttem a "Horthy István emlékműve" műlaphoz
10.07.05. 10:16
Sila publikálta "Horthy István emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.