Balatonszárszó, Vízpart utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Múzsa

Balatonszárszó
Vízpart utca
A vasútállomás melletti parkban áll az alkotás.

Felállítás1969

Ády
2010.06.30. 12:23
A régi strand bejárati épülete előtt a Tóparti parkban áll az alkotás. Az egész alakos lantot tartó nő mészkő alakját, Pándi Kiss János szobrászművész készítette.

Érdekes, hogy sehol nem találtam említést erről a szoborról, így a felállítási évéről se. Kivétel a műemlékem.hu oldalon, Lírás lány néven, de infó ott sincs sok, csak annyi, hogy helyi védelem alatt áll.

"Műteremlátogatáson
Az alkotó nem pihen. Pándi Kiss János Százados úti műtermében valóságos tárlatra lel a látogató. Néhány napja szállító ák Pápára befejezett művét: Komarov ezredes rézlemezből domborított portréját — e hó 19-én volt az ünnepélyes leleplezés —, s már teljes művészi erővel formálja a Leány a lanttal c. szobrát.
A szobor Balatonszárszóra készül. A kezdetben egyszerű, úgynevezett strand-figurát kértek a szobrásztól. De a vázlatok nem engedelmeskedtek a rendelőnek.
— Nem tudtam belenyugodni, hogy egyszerű díszfigurát csináljak Szárszóra, ahol minden kő, minden fűszál József Attila emlékétől zsong. Vázlatkészítés közben, mint bővizű forrás tört rám József Attila áradó költészete, és ezekhez a szép és okos szavakhoz akartam hozzávetőlegesen méltót alkotni.
— így formálódott — a nyolcadik vázlat után — gondolatomban a Leány a lanttat alakja. Az ő emlékében formálom művemet, hogy az embert, mint lényt, kíséreljem meg tökéletesnek ábrázolni. Szépséget és értelmet vésni az alkotásba, hogy a kifejezés tükrözze a belső tartalmat, értelme pedig az emberi tudatot.
A mester ott alszik a műtermében, hogy megálmodott vonásait azonnyomban rögzítse az agyagba."
S közben élete főművén munkálkodik: az Emberiség története szoborcsoportozaton, mely majdan, mint egy diadalív lesz hivatott hirdetni a jó győzelmét a rossz felett.
— Művészi hitvallása?
— A gyorsuló idő parancsára, nem a múló mának, hanem a hosszan tartó holnapnak alkotok.
G. Z. "[1]
Források:
[1] Ország-Világ, 1968. február 21. (12. évfolyam, 8. szám)
További linkek
Pándi Kiss János szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/pandi-kiss-janos

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
59058
Feltöltve
2010.06.30. 11:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:48

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
59059
Feltöltve
2010.06.30. 11:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:49

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
59060

59061
Feltöltve
2010.06.30. 11:50

Ády 10.06.30. 11:50

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
59062

59063
Feltöltve
2010.06.30. 11:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:52

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
59057
Feltöltve
2010.06.30. 11:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:47

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alulnézetből...
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
112939
Feltöltve
2012.06.23. 08:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 12.06.23. 08:44
Alulnézetből...

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
59064
Feltöltve
2010.06.30. 11:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:53

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
59065
Feltöltve
2010.06.30. 11:53
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:53

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
211420
Feltöltve
2015.07.07. 22:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.07.07. 22:47

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
211421
Feltöltve
2015.07.07. 22:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.07.07. 22:48

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
211422
Feltöltve
2015.07.07. 22:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.07.07. 22:49

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
211423
Feltöltve
2015.07.07. 22:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.07.07. 22:49

Adalék vagy máshol

"Nő lanttal" c. alkotás fotói

"A szárszói szobor több mint kétméteres...
(Bojár Sándor felv.)"
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
405335
Forrás
Ország-Világ, 1968. február 21. (12. évfolyam, 8. szám)
Feltöltve
2020.06.05. 16:13
Képinfó
Alkotó a képen
(Pándi Kiss János)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.06.05. 16:13
Archív felvétel
"A szárszói szobor több...Teljes szöveg"A szárszói szobor több mint kétméteres...
(Bojár Sándor felv.)"Kevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.06.05. 16:13
1 új fotót töltöttem a "Nő lanttal" műlaphoz
16.11.23. 15:51
A "Nő lanttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.23. 15:50
A "Nő lanttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.07.07. 22:49
1 új fotót töltöttem a "Nő lanttal" műlaphoz
15.07.07. 22:49
1 új fotót töltöttem a "Nő lanttal" műlaphoz
15.07.07. 22:48
1 új fotót töltöttem a "Nő lanttal" műlaphoz
15.07.07. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Nő lanttal" műlaphoz
12.11.11. 16:00
A "Nő lanttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.06.23. 08:44
1 új fotót töltöttem a "Nő lanttal" műlaphoz
10.06.30. 12:23
Ády publikálta "Nő lanttal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.