Nő és Férfi a Thonet-házon

Budapest, V. kerület, Váci u. 11/a.
Archív képek

Budapest
V. kerület, Váci u. 11/a.
A Váci utcán a Kristóf tértől a Kígyó utca felé haladva a jobb oldalon

Felállítás1890

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.06.26. 12:20
A Thonet lakó- és üzletház 1889-90-ben épült fel zártsoros beépítésben, két utcára, a Vácira és az Aranykézre tekintő homlokzattal. Noha három építész is kötődik az épülethez (Lechner Ödön, Pártos Gyula, Klein H. János), a Thonet testvérek számára épített ház Váci ucai homlokzata Lechner Ödön munkája, az építészettörténeti szakirodalomban valósággal Lechner védjegyének szokták tekinteni, és valóban, az európai modern szecesszió minden jellegzetességét - a szó szoros értelmében - magán viseli a gyönyörű, az elmúlt százvalahány évben épségben maradt, a Zsolnay gyárban készített homlokzati felület.

Háromdimenziós alkotásként a közbülső osztások tetején, gótizáló fülkékben álló két szoboralak az érdekes, bal oldalt a Nő, jobb oldalt a Férfi. Alkotójuknak mindeddig semmi nyomát nem találtam, pedig egy ideje már feltöltöttem ezt a MűLapot - de még keresek. A valóságban pedig érdemes a Pesti Színház után, de még az egykori Muskátli presszó előtt fölfelé, az égre nézni. Vagy fordítva.
Források:
https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTervtar/29881/?list=eyJxdWVyeSI6ICJIUlNaPSgyNDM4NykifQ

Cím alapján hasonló

"Nő és Férfi a Thonet-házon" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57875
Feltöltve
2010.06.19. 20:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.19. 20:16

"Nő és Férfi a Thonet-házon" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57876
Feltöltve
2010.06.19. 20:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.19. 20:17

"Nő és Férfi a Thonet-házon" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57877
Feltöltve
2010.06.19. 20:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.19. 20:18

57878

57879
Feltöltve
2010.06.19. 20:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.19. 20:19

"Nő és Férfi a Thonet-házon" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57880
Feltöltve
2010.06.19. 20:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.19. 20:20

"Nő és Férfi a Thonet-házon" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191895
Feltöltve
2015.01.03. 22:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.03. 22:26

191896

191897
Feltöltve
2015.01.03. 22:27

Ády 15.01.03. 22:27

191898

Archív fotók

"Nő és Férfi a Thonet-házon" c. alkotás fotói

Fotó: Tahin Gyula
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189220
Forrás
Budapest folyóirat, 1978. augusztus
Évszám
1978
Feltöltve
2014.12.04. 11:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.04. 11:36
1978, Archív felvétel
Fotó: Tahin Gyula
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.11.22. 14:28
Megérintettem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" alkotást
20.02.29. 21:18
A "Nő és Férfi a Thonet-házon" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.09. 17:44
Megérintettem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" alkotást
18.07.06. 22:48
Megérintettem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" alkotást
18.01.17. 11:30
Megérintettem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" alkotást
17.05.26. 11:21
Megérintettem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" alkotást
15.09.30. 09:23
Megérintettem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" alkotást
15.02.11. 11:35
Megérintettem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" alkotást
15.01.03. 22:27
1 új fotót töltöttem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" műlaphoz

15.01.03. 22:26

14.12.04. 11:36
1 új fotót töltöttem a "Nő és Férfi a Thonet-házon" műlaphoz
10.06.26. 12:20
Csuhai István publikálta "Nő és Férfi a Thonet-házon" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.