Vedres Ferenc-mellszobor

Kiskunmajsa, Kőkút 26.

Kiskunmajsa
Kőkút 26.
Az élmányfürdő mellett

Felállítás2001


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2010.09.23. 20:02
Az 1960-as évek közepén kezdtek el Kiskunmajsán kutatófúrásokat végezni. Olaj helyett azonban csak termálvizet találtak. Dr. Vedres Ferenc a helyi Jonathán Tsz. elnöke 1984-ben elhatározta, hogy hasznosítani fogják a föld kincsét. Két meddő olajkutat átalakítottak termálvíz termelésre. A kutak kb. 1600 m-es talpmélységű, 1200 m mélyen perforálással kialakított termálkutak. A kútfejen 72 celsius fokos, - azóta gyógyvízzé nyilvánított - víz kezdetben pozitív kútfejnyomással jött a felszínre, összesen kb 1600 - 1700 l/perc-es vízhozammal. Azóta a rétegnyomások csökkenése miatt kompresszoros kitermelésre álltak át. A víz nátrium-hidrokarbonátos gyógyvíz. Kezdeti tervekben melegházak fűtésére kívánták hasznosítani a föld melegét, majd a jövőbelátó elnök fürdőt álmodott a homoksivatag közepére. Akkor még kinevették, 2001-ben szobrot állítottak az emlékének.
További linkek
http://www.nol.hu/utazas/20090907-oazis_a_kiskunsagi_sivatagban
http://www.jonathermal.hu/



Tagi gyűjteményben
Barth házaspár

Cím alapján hasonló

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66767
Feltöltve
2010.09.23. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:12

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66768
Feltöltve
2010.09.23. 19:13
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:13

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66769
Feltöltve
2010.09.23. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ100/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:14

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66770
Feltöltve
2010.09.23. 19:15
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ100/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:15

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66771
Feltöltve
2010.09.23. 19:16
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:16

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66772
Feltöltve
2010.09.23. 19:18
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:18

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66773
Feltöltve
2010.09.23. 19:20
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ90/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:20

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66774
Feltöltve
2010.09.23. 19:22
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:22

"Vedres Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
66778
Feltöltve
2010.09.23. 19:26
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.09.23. 19:26
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.06.21. 14:25
Megérintettem a "Vedres Ferenc-mellszobor" alkotást
10.09.23. 20:02
Szórád Péter publikálta "Vedres Ferenc-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.